tegnap kávézás után bementem a goren munkahelyére, ahol megmutatta, hogyan kell mindenféle html dolgokat ide-oda varázsolgatni. ezúton is köszönöm neki. jó volt egyébként, beigazolódott az elméletem, hogy a számítástechnikával foglalkozók nagyobb része kurva bénán gépel:) bocs goren:)
aztán meg a szódában ittunk, mert hideg volt, majd én kisebb veszekedés után az eklektikában kötöttem ki, ahol megint csak az lett, hogy iszogattam, pedig sima tejeskávé hangulatban indult a délután. jó volt, kifejezetten jó volt, még a legkedevesebb barátnőm is egészen kedvesen viselkedett velem, annak ellenére, hogy épp nem szeret. a goren, mint egy ovis, annyira izgult az esti találkozójától, mi pedig nevettünk rajta az annával.
aztán pedig szóda, ahol vártam az átkozott telefont az átkozott kedvestől, aki baromira nem kedves. és veszekedés.

nagyon, nagyon rossz érzés azt érezni, hogy valaki, akit az ember nagyon szeret, egyáltalán nem tartja őt fontosnak. vagy lehet, hogy igen, csak sok más dolgot sokkal fontosabbnak tart nála.
elegem van ebből, de nem bírok belőle kiszállni. kevés, de biztos szeretet valahogy kecsegtetőbb az egyedüllétnél. pedig milyen hülye ez a hozzáállás.

volt egyszer egy kutyám, egyetlen kutyám, a béla. aki nagyon okos volt és szép, azt hiszem tökéletes jószág. és a béla hihetetlen képességekkel rendelkezett, tulajdonképpen olyan volt, mint egy ember, mint egy remek barát. egyszer, mikor egyedül voltam otthon, mert az anyám kórházban volt, a nővérem meg a barátjánál, és épp valami szar nyálas filmet néztem a tévében, amitől természetesen sírva fakadtam, szóval ekkor a béla egyszer csak bedugta a fejét a szobaajtón, rámnézett, odaballagott a lábaimhoz, az ölembe hajtotta a fejét és a jobb lábát a lábamra tette. és úgy nézett rám, mint aki mindent, de mindent tud a világon. bölcs volt.

ha nagy leszek már nem akarok rákenrollsztár, vagy filmcsillag lenni.