vasárnap, november 09, 2003

a péntek fenomenális este volt, igazából sikerült jól berúgnom a barátaimmal a szódában, ahol dóri nevű kedves pajtásommal filozofáltunk kellemesen. dóri kurva jó csaj, tényleg nagyon jó, és számomra érthetetlen okból nincsen pasija. nincsen senkije. de még csak kaladjai sem. végtelenül pesszimista. mindegy, ezzel itt most nem foglalkozom, de nagyon érdekes.
aztán meg nem is tudom mi volt, alvás volt jó részegen, kellemesen.

szombat az egészent más, olyan hatalmas fejfájás lett rajtam úrrá, hogy az leírhatatlan (hülye becherovkák), és ráadásul nem volt itthon kávé..nem is tudom hogy sikerült elnyomnom, de estére elszállt a dolog. és aztán eklektika, ami hosszú hónapok óta most igazán szórakoztató volt - egyrészt. másrészt meg önuralmat kellett gyakorlnom, és közben rájöttem, hogy igazából nem kell gyakorolnom, mert jól bírom a strapát. valahogy nagyon edzett a lelkem, vagy nem tudom. persze lehet, idővel előtörnek majd belőle a sérelmek, de most derekasan helyt álltam.

ma pedig a most már szokássá vált vasárnapi főzést gyakoroltuk a gorennel és az annával. anna rossz kedvű volt és ez nagyon nem volt jó, de gorennel diadalmasan főztünk a konyhában. ő is segített most, nagyon ügyes munkaerőnek bizonyult. és ez ráadásul ma egy komoly szellemi feladat is volt, mert itthon derült ki, hogy volt amit nem vettünk, volt amiből keveset vettünk és az is előfordult, hogy valami helyett véletlenül mást vettünk. de a végeredmény azt hiszem egészen jó lett. sokkal jobb, mint amilyen káosz volt a fejünkben az első 20 perc után.

lesz ma a kínai negyed a tv2-n és az jó. a dunán meg a skorpió megeszi az ikreket reggelire. azt hiszem tévézni fogok.

aki jobban szeret alulmarad és szenvedni kényszerül - ez a napi mottóm.

Nincsenek megjegyzések:

website statistics
hit counters