hosszú tél

biztos a hosszú tél az oka. de valahogy nincs kedvem az egészhez. nincs kedvem elkezdeni előlről, nincs kedvem energiát fektetni valamibe, aminek úgyis vége lesz. ha elkezdődik egyáltalán.

másfelől meg még mindig sokszor azon kapom magam, hogy a fejemben képek vannak, hogy mit kellett volna másképp csinálnom. hogy miért nem csináltam úgy. nem gyakran, de jönnek ezek, és elég szomorúvá tudnak tenni. pedig tudom, hogy nem csak rajtam múlott. tudom.

szóval ez egy majdhogynem depressziós időszak, úgy vágyom a napocskára, mint egy falat kenyérre, és akkor még bele sem mentem abba, hogy mennyire unom a munkámat is. micsoda kötés, mi? mindegy.

ma jön az unokatesóm, nálam fog lakni, én meg megyek, mert a faszomnak sincs kedve nézni a fájdalmas arcát. így.