hétfő, november 29, 2010

szóval így általánosan totál demotivált vagyok. de teljesen. közben vannak ötleteim, de úgysem csinálom meg egyiket sem.

a munkahelyem dögunalom, viszont a munka miatt az izgalmasabb fusira nincs energiám, de ez érthető, mert ha valami untat, akkor az viszi csak az energiát, és kalap.

nem tudom, jön ez a rohadt karácsony is, amit még mindig bizonyos szempontból gyerekként kell végigcsinálnom, mintha nem lenne saját családom, ugrálok az anyám és az apám szempontjai körül, és úgy egyáltalán, az egészhez nincs kedvem.

mondom. ma tök negatív vagyok. gondolom, ezért is volt kedvem írni. ez mindig ilyen.

péntek, november 26, 2010

új alternatívák, nos, ezek vannak. eddig azt hittem, hogy akkor csak úgy lehet egy tisztességes fizetést elérni, hogy az ember vár, amíg értékelik, aztán most meg kiderült, hogy párhuzamosan is futhatnak egymás mellett projektek. hát akkor fussanak, kérem szépen.


egyébként nosztalgiázok, mert valahogy olyan jól esik egész héten visszagondolni az internet fénykorára, meg mikor még olyan jó volt ez a bloggeres dolog, és cimbiztünk is, meg ilyenek. jó volt. na.

csütörtök, november 18, 2010

fb

szóval megnéztük ezt a social networköt, és szar volt. persze, volt egy-két jó jelenet, meg a kameraman párszor elkapta a dolgot, de alapból szar volt az egész.

értem én, hogy gyorsan le akartak csapni erre a facebook sztorira mások előtt, de ez még nem egy sztori, könyörgöm. a film legfeszültebb jelenete az volt, mikor a zuckerberg ex-társa zárolta a számlát, ami annak fényében, hogy két perccel ezelőtt láttuk, hogy érkezett egy 500 ezer dolláros befektetés, óriáskörömrágást okozott, igazán. eh. érteném, ha mondjuk a csávó megőrült volna, vagy öngyilkos lett volna, de itt konkrétan semmi, egy nagy semmi volt az egész sztori. jobban érdekelt volna a napster-projekt története, mint ez. eh.
mindegy is, nem is tudom, miért írom ezt most le, de már mindegy, mert nyomom a publisht.

website statistics
hit counters