egyszerre minden, és egyszerre semmi.

sokszor egyszerűen egy fémes ajtó jön, és ahelyett, hogy a kulcsot keresném, toporogni kezdek. persze, hisz annyi minden van, nem is biztos, hogy be akarok menni, nem igaz?

utálom a kánikulát egyébként. az ember ilyenkor még a gondolatait is csak egy szétolvadt, ragacsos masszának érzi.