ez baszki. na mindegy.

amúgy tök szomorú vagyok, de tényleg.

mindegy. holnap megyünk marokkóba, azért az elég jó lesz. most meg egy parizeres szendvicsen töröm a fejem, hogy akarom-e tényleg, vagy csak tévesen riasztott a gyomrom.

mindjárt megyünk marokkóba, és hál istennek nem érzem azt, amit mindig mindenki szokott elutazás előtt, hogy na, ez rámfér már, meg ez lesz a megváltás, és akkor végre most minden jó lesz, és hogy mindent kipihenek, meg ilyesmi, csupán azt érzem, hogy jó lesz ott.

egy kurva bonyolult döntést kellene meghoznom, és emiatt kezdeményeztem kommunikációt is a főnökömmel, akivel eleinte nem akartam, mert azt gondoltam, hogy ez nem az én dolgom. aztán hogy mi lesz, azt nem tudom.

tegnap kerestem egy képet itt a blogon, és megint belefutottam abba, hogy régen sokat írtam, meg értelmeseket is írtam, és akkor most nem tudom, hogy lusta vagyok, vagy üres vagyok, vagy csak szótlan. persze tulajdonképpen mindegy is.

mindig mikor kilépett a napfényre, egy percre megvakult. azért szerette ezt, mert ilyenkor az élet olyan volt számára, mint a csecsemőknek, ismeretlen és újszerű és csodálatos. pár másodpercre tudott hinni a szépségben, tudott bízni a szépségben.

vannak dolgok, amikhez nem értek. ez azért rossz, mert zavar, ha ilyet kell csinálnom, és nem megy gördülékenyen. érthető, nem? de.

egyébként elegem van eléggé, nem is nagyon tudok már koncentrálni, ahogy kellene.

where do we go now?

front.

olyan fura egyébként itt. és nem tudok, mit kezdeni az színjátszó emberekkel. ma nagyon nem.

meg nem tudom.

lenyugodtam azt hiszem. persze az érzés nem múlt el, csak most már nem érdekel. vagy legalábbis elnyomtam, rápakoltam, nem foglalkozom vele.

anyám elég beteg, de csak megfázós cucc, legalábbis remélem. hívott ma, hogy holnap átkér engem egy pesti szavazókörbe, mert szavazni kell. és végülis igaza van. jut eszembe.

szeretnék jó ember lenni egyébként, de olyan kibaszott nehéz ezt megvalósítani, basszameg.

azt sem tudom, mi merre megy, de tényleg. és mi értelme az egésznek, ha nem csinálok valami értelmeset, amit úgy szeretek tényleg, meg jól is érzem magam tőle tényleg. baszki, tinédzser korom óta basztatom magam ezzel, és nyílván nem én vagyok az egyetlen, aki ezen pörög, de magamnak én vagyok a középpontban, ez érthető is valahogy.

de most tényleg, mi a fasz van ilyenkor. amikor meg kell élni, meg nem akarok ebből élni ütközet van. mi a jó kurvaélet.

én nem tudom, hogy a francba kellene ezt az egészet menedzselni, hogy minden nap úgy kelhessek fel, leszámítva a koránkelés kényszerével folytatott miniviadalokat, hogy baszki, na tökjó, mi lesz ma bent, vagy hogy végre folytathatom, amit elkezdtem tegnap. nem tudom, hogy lehet ezt elérni, mert nagyjából mindig adott minden, de aztán jönnek a körülmények, meg a lusta, fantáziátlan, félős faszok, és mindent lesmirgliznek, és csodálkoznak, ha az ember egy idő után úgy belefásul, hogy egy melegebb nyári napon lángra kap, és porrá, hamuvá ég egy aprócska pillanat alatt.

nem tudom, mi van az emberekkel úgy általában. nem értem őket. nem értem, miért nem úgy próbálnak csinálni doglokat, hogy örömüket leljék benne. nem értem, miért nem előre, felfele törekszenek, miért arra mennek, hogy egyhelyben, nyugiban megússzanak mindent a következő átutalásig. nem értem.

és akkor még nem is beszéltem a harcról, a kibaszott hátamat figyelésről, meg arról a szerepjátékról, ami miatt az emberek egy idő után elfelejtik, kik is voltak valójában..

a faszom kivan vastagon az egésztől már megint, és nem vagyok biztos benne, hogy érkezhet egy olyan impulzus mostanában, amitől megint azt mondom majd, hogy mindegy baszki, azért én pörgetem, mert végülis egyéletemegyhalálom.

faszkivan.

ültem egyhelyben, nem történt velem semmi, és egyszer csak felkúrtam magam, mintegy spontán, de még csak fel sem kúrtam magam, hanem azt éreztem, hogy minden kurvára szar és faszkivan, mint mikor ezren beállnak az intimszférádba, vagy nem látsz ki a buszon az első ülésen a sofőr mögött az ablakon, egyszerűen szar, és feszült, és faszkivan, és nem értem kurvára, így azt sem tudom, hogyan szüntethetném meg.

tolod, tolod, tolod, aztán jó lesz, és ott maradsz csöndben.