talk

régen mindenre ráuntam. valahogy. mindenre és mindenkire. a sportokra, amiket űztem, az emberekre, akikkel barátkoztam. mindenre és mindenkire.

aztán, mikor egyszer csak észhez tértem, és rájöttem, hogy a másiknak ez rossz, nagyon rossz érzés, akkor összekaptam magam. és arra is rájöttem, hogy nem is lehet, meg nem is érdemes sok emberrel nagyon mélyen barátkozni. mert nem lehet ezt így. és tényleg, tényleg nem érdemes.

szóval nekem nincsen számos barátom. haverjaim vannak, persze, de igazán jó barátok kevesen.
és az az igazság, hogy valahogy nem tudok mindent elmondani. soha nem is tudtam. még a ribinek sem, aki elméletileg a legeslegjobb barátom. bár most nem annyira látjuk egymás útját, hisz bekötötték a fejünk. de mindegy, mert ha egymás nyakán lógunk, akkor sem.

fura ez. anyámmal sem volt sose ilyen viszonyom. meg a nővéremmel sem. és őszintén szólva nem is hiányzik ez. vannak dolgok, amikről nem beszél az ember. mert minek beszéljen. nem igaz? mi értelme. ha járkálunk a gödörben, csak mélyülni fog.

nem tudom, minek írom ezt. vagy miről jutott eszembe. és azt sem tudom, kerek-e, van-e eleje, közepe, vége. bár miért is fontos ez. nekem nem fontos.