mese

elsétált a nagy ház előtt, mely ablakainak peremén galambok élnek. arra gondolt, nekik ilyen pici perem is elég, hogy jól érezzék magukat. nem szerette a galambokat, de most félretette az érzelmeket, pusztán csak a felületeket nézte és a méreteket, próbálta elképzelni, hogy ő maga is ilyen keskeny felületen tartózkodik, de aztán a zebrához ért.

- zebrák kellenének az én életembe is - gondolta, talán mert mindig is fontos volt neki az elsőbbség.

zebrák. mire magában kimondta újra a szót, jó zöngéssel, már átért, és csak az illatra tudott gondolni, amit mindig érez, ahogy kikanyarodik a körfolyosón.