váj

nekem a why mindig hihetetlen volt valahogy. egyrészt, mikor életem első cd-lemez lejátszására alkalmas eszközét megkaptam nagyanyáméktól karácsonyra egy discman képében, 3 cd-t kaptam hozzá: egy vaya con dios-t (time flies), egy u2-t (rattle and hum) és annie diva-ját. vagyis rongyossá hallgattam őket, nagy szerencsém volt, mert mind kibaszott jók is azért.

szóval a díva egyfelől téli, magányos volt egy darabig. aztán az lett, hogy láttam a klipet, és meghaltam. eleve én már a veszedelmes viszonyokban is imádtam a fordítva sminket, vagyis a lemosást (aztán később a marvais klipben a visszajátszás is milyen kurva jó volt), szóval hogy nekem ez a smink, nó smink, jelmez, szerep akármi egész életemben kifejezetten hangsúlyos, problematikus volt.

és később jött a szövegmegértés, ami végképp berakta a kaput. szóval ez bazdmeg, ez meg van írva. ez költészet, énekelt költészet, csodálatos. plusz még az annie személyisége, én nem is értem. tökéletes. hátborzongató, megnémító, bénító teljesség és üresség egyben. elfojtó, megfojtó, tömény, súlyos, légiesen énekelt szavak. amikor a levegő fojt meg. végem van ettől minduntalan.