knyígi
az irodalomról jut eszembe. asszem, pénteken volt, hogy jöttünk haza taxival a stúdióból egy kolleginával, és mindenféléről csacsogtunk, és valahogy szóba került a lomtalanítás, és mondtam, hogy milyen szomorú, hogy ma már csak a könyveket lehet ingyen kikönyörögni a kupacokon trónoló csávóktól, mert amint kirakják a cuccokat, azonnal megjelennek, ugye.
és akkor elkezdtünk könyvekről beszélni, és meséltem, hogy találtam a házunkban a kukáknál két szatyorral, és felhoztam, és hogy az milyen érdekes volt, mert valakinek a könyveiből ki lehetett nyomozni, hogy kicsoda ő, ugye válás utáni könyvek, meg romantika, meg jazz..
és akkor kérdezte, hogy azt is megtartottam-e, a válás utániakat. és mondtam, hogy hogyne, hiszen könyv, meg egyébként is, és akkor elmeséltem, régen mennyire rá voltam kattanva az antikváriumokra, és hogy egy schiller kötetből azért van három példányom, mert mindhárom félbőrkötéses ugyan, de az egyik vajszínű, a másik zöld, a harmadik meg piros. és hogy a horatius latin-magyarban meg nem azt szeretem a legjobban, hogy régi, meg hogy latin-magyar, hanem azt, hogy még fémizével van fűzve, és a gerincénél, ha kinyitod, rozsdás a lap. ilyenek.
(ezt szerettem a legjobban az apámmal élésben amúgy. könyvekre mindig adott pénzt, szóval ha délután bementem az antikváriumba, és vettem 10 könyvet, akkor otthon odaadta, amit költöttem rá. itt pesten ezt már nem tudom menedzselni, ezért messziről kerülöm az antikváriumot, mert ha bejutok oda, hát nem is tudom.. na.)
ő csak nézett csodálkozva, hogy ez milyen fura, és mondta, hogy neki a nappaliban egyáltalán nincs könyv, csak növény, mert ő azokat szereti otthon. és hogy antikváriumban ő is járt, amikor bevitte a harry pottereket, de most, hogy tudja, hogy én így szeretem a könyveket, ha legközelebb kidob párat, mert nem férnek el tőlük, akkor majd behozza inkább nekem.
hát ez van basszameg. ki így van a könyvekkel, ki úgy.
1 megjegyzés:
a legjobb dolgot találtam meg, egy régi virágbolt a körúton antikváriumos bolt lett, kint a járdán kosarakban vannak a könyvek. de midnenféle. thomas manntól, agatha christy-ig mindenféle. vannak régi háztartási könxyek, hogyan ápolj szobanövényeket, gyerekkönyvek, stb. kurvajó.
Megjegyzés küldése