kézenállás

kiskoromban a tesómmal mindig kézenálltunk (tótágas, baszki, ez milyen jó szó) a nagyszobában. sokszor csaltunk, ő is meg én is, olyankor ráraktuk a fejünket a réka bútorra (vagy nem tudom, mi volt a neve, de ilyen kihúzható fotel-ágy szett), mert úgy tovább tudtunk kézenállásban maradni. de hamar kinőttük a szobát, többször a csillárt rúgtuk le, többször anyát találtuk el, mikor épp bejött, etc. később nagy hasznát vettem a tudománynak, mert isiben meg mindig a tesi tagozatosokból állt össze farsangkor a bohóckar, és akkor nekünk flikkezni, meg szaltózni, meg kézenállva menni kellett.