vasárnap
szóval az volt, hogy felkeltem vasárnap, és átmentem anyámhoz, a ribi már természetesen ott ült, beszélgetett vele. és akkor beszélgettünk hármasban, és anya elkezdett a gyerekkoráról mesélni, tindira néniről, aki 120 kilós volt, és mikor ment anyuékhoz tévézni, akkor a csináltatott székét is hozta, amin elfért.
anyám egyszer lopott az udvaráról pillét, mert megkívánta, pedig undorodott a reggeli kakaón talált pillétől, de akkor megkívánta épp.
meg még hagymaszárat loptak gyerekként, mást nem. és a pille miatt lelkifurdalása volt sokáig.
meg egyszer a húsvéti sonkájukat lopta el a gonosz nememlékszemhogyhívják néni, és nagyi sírt, mert egy évben egyszer ettek húst, és szomorú volt emiatt.
a jászai bácsi, a cipész meg mindig vitt nekik körtét és más gyümölcsöt, ha jól emlékszem.
kurva jó gyerekkor lehetett azért basszus. kurvajó.
olyan jó sztorikat mesélt, láttam magam előtt, ahogy a göndör fürtjeivel rohangál 5 évesen a vászonfehérítőn. úgy szeretem, na.
2 megjegyzés:
jászai bácsitól lopták a hagymaszárat. és a tévé az udvaron, meg 8-an egy szobában. és mariannka, aki paralízisesen kézilabda kapus volt és megbeszélték, meddig ér neki a labdát dobni hogy még el tudja kapni.
jajaja. de jó az emlékezőtehetséget, gec:)
Megjegyzés küldése