zanza tájm

mindig van egy csomó jó sztorim, amit aztán baszok leírni.
meg mindig filozofálok egy csomót, amit aztán baszok leírni.
és többnyire azért nem írom le, mert nem akarok mondjuk konfrontálódni. pedig régen mennyire nem voltam ilyen.

aztán meg az is van, hogy folynak itt a nagy interjúztatások. és pl most jött egy csajszi, aki elôl szabály szerûen menekültem, mert tipikusan az a csaj, aki ha meglátott volna, azonnal kaptam volna az emailt, hogy szóljak pár jó szót az érdekében. és a faszom kivan az ilyenektôl. egyrészt honnan a faszból tudjam, valóban jó-e, amit csinál. tudom, sok esetben geci vagyok, meg paraszt is, de ez tényleg egy olyan dolog, hogy nem ajánlok valakit, akirôl nem tudom, hogy jó-e. meg egyáltalán. mi értelme az ilyennek. odamenni valakihez, hogy te figyelj, ez a csaj tök jó amúgy. és akkor mi van. utálom az ilyen helyzeteket.

mondjuk mindegy is.

az van, hogy ez a rohadt leesni nem akaró esô szétnyomja az agyamat. és megint ez a kibaszott szituáció, hogy rengeteg okból iszonyúan szerencsés és boldog ember vagyok, és ugyanabban a pillanatban van legalább ugyanannyi überfos cucc, amivel csak hosszú idô múlva tudok majd mit kezdeni, addig meg emészt szép lassan, meg fojtogat. még szerencse, hogy van alattam háló basszameg. mert ebben biztos vagyok. hogy a földre nem eshetek.