csütörtök, február 08, 2007

kezdős

asszem fél 4-ig ébren voltam, mert találtam a soulseeken egy usert, akinek kurva jó zenéi voltak, és 60-nal, meg 100-zal jött le a sok mp3. amiket persze mind meg is kellett hallgatnom, szóval na. ráadásul előtte a cdtartóban elhelyezkedő cd-im közül a feliratlanokat mind meghallgattam, hogy akkor melyiken, mi van, és ha az audio cd-ken olyan volt, ami mp3-ban is megvan, azt kidobtam jól. ilyen rendszerető ember vagyok én, csak ez gyakran nem látszik. pedig a lelkem tiszta, muhahaha.

reggel meg a batyin röhögtem, mert ellenőrök védősáncán át akart szaladni egy leány, de már mosolygott, mikor még csak a mozdulatai szaladtak. egy ellenőr karonfogta, és szinte együtt rohantak egyre távolabb, és ami a legviccesebb, hogy az ellenőr jobban nevetett, mint a lány. ha mögöttük berakott volna egy rétet háttérként valaki, azt hihettem volna, szerelmes pár, elsőrandis. bkv-románc. mosolyogva szálltam a hévre, ez is ritka azért. utólag is köszönöm nektek, kockás nadrágos lány, és bajszos ellenőr.

2 megjegyzés:

Szomjas Zsiráf írta...

na ezt el kéne küldeni a belgásoknak. nekem is jókedvem lett most tőle.

villanella írta...

örülök akkor. nem szeretem a belgát amúgy.

website statistics
hit counters