hétfő, január 08, 2007

megbánós

fura, hogy vannak, akik tényleg megpróbálják, és az is fura, hogy mégsem akarnak meghalni. szóval mentem az otpbe épp, kiugrottam, és a kolosyn összeesett egy srác. először simán azt hittem, hogy homeless, de odamentem, mert mondom, csak megnézem, mi van, ha nem fáradt, hanem baj van. de nem homi volt, hanem egy fiatal fiú, és akkor kérdeztem, hogy mi a helyzet, hívjak-e mentőt, ilyesmi. mondta, hogy hívjak, és hogy gyógyszer, meg pia, és ájuldozott erősen, úgyhogy hívtam mentőt, és leültem mellé, ölbe vettem a fejét, mert azt gondoltam, az mégiscsak jobb, oldalt, persze, hogy ha hányna, ne fulladjon meg, és beszéltettem, mert azt gondoltam, az mégiscsak jobb. kérdeztem, öngyi akart-e lenni, mondta, hogy igen, mert szar passzban van, és akkor mondtam, hogy már nyílván úgy gondolja, létezik ennél jobb megoldás is, egyáltalán, létezik megoldás, és picit mosolygott is, de mindig összecsuklott aztán. szerencsére hamar jött a mentő, és nem lézengtek a bámészkodók sem. ilyenek vannak. közben meg szarakodunk bazdmeg. hát én kurvára nem szarakodok. mi a fasznak, bazdmeg.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

terike, te. hámhúsz a karmád. összeszámoltam, sztem kb. 8 embert mentettél meg eddig, sokféle értelemben. engem is persze, kétszeris.

villanella írta...

ja, megyek is berlinbe, oszt felülök a szoborra bazdmeg.

Névtelen írta...

fura, hogy pont berlint mondod. tegnap ha lett volna pénzem, meg autóm elvezettem volna berlinbe és most is ott ülnék. kurvaéletfaszátmááá. azért olyan fotó mindenképp kell rólad.

villanella írta...

akkor tavasszal kiautózunk oda, hm?

website statistics
hit counters