on the road

és egy úthoz ért akkor, és leült picit megpihenni az öreg cseresznyefa árnyékában. elgondolkodott azon, hogy rálépjen-e az útra. nem volt egy túrista típus, nem volt nála iránytű, sem térkép, sem semmi, ezért kicsit megijedt attól, hova kerül, ha elindul az úton.

sosem a cél a fontos, hanem az út. ezt annyi bölcs ember kimondta, és megírta már, és azért tették, mert így van. egyhelyben álldigálni felér egy fejlövéssel, legalábbis annak, aki nem szereti a langyos, észzsugorító tespedést.
nem tudom, én inkább elindulok, vaksötétben, rémisztő hangok közepette, mintsem a fejlövés.

nem az én dolgom, azt is tudom. kurvára nem szabad, és nem kell beleszólnom. és azt is tudom, hogy mindenki tök más. viszont mint utitárs, azt hiszem csődöt mondtam. nem a magam szemében, valaki máséban. ami megint csak nem baj, mert nincs rám írva semmi sem. nincs garancia. még csak nem is ígérek semmit.

út van. lépkedés van. menetelés van.
faszkivan.