kedd, október 24, 2006

könnyes

szóval tegnap sznúpék hoztak vissza pestre. nagyon jó kis út volt, klassz zenékkel, meg a kutyussal, meg minden. útközben kiderült, hogy itt már micsoda harcok vannak, úgyhogy a dob utcán szálltam ki, a körút keleti felőli oldalán, gondoltam, simán hazasétálok.

jól is ment, csak pár zászlós tüntető jött eleinte szembe, de ahogy a klauzál térre értem, hirtelen faltól falig ember lett, rohantak is, meg minden, és lőtték befele a könnygázt, no nem az emberek közé, hanem a károly körútról a dob utcába. és jött a felhő. de ilyen nemlátoksemmit felhő.
szóval a két táskával és a kajásszatyorral olyan 15 perc alatt tettem meg azt a távot, amit normál esetben 2 perc alatt lehet megtenni. mindenki szembe jött velem, és mindenki mondogatta, hogy ne menjek arra, én meg válaszoltam, hogy hát ha egyszer ott lakom.
aztán megkérdeztem egy nénit, hogy vajon a rumbach sarokig el tudok-e jutni, mondta, hogy szerinte igen, de inkább ne menjek. először fordult elő, hogy nem éreztem, nem figyeltem a kutyaszarató fojtó szaroshúgy szagát. és ahogy közeledtem, féltem. de így tényleg.
taknyom nyálam egybefolyt, de ügyesen hazaértem. aztán nézegettem az ablakból a zsinagógát, meg a dob utcát, de olyan füst volt, hogy eszméletlen, aztán meg megszoktam, és igazság szerint zárt ablaknál is könnygáz jött be a szobába, úgyhogy mindegy volt.

persze nem bírtuk megállni, és ribivel 10 körül lementünk szétnézni. én már edzett voltam könnygázilag, ribike még nem, úgyhogy ő szinte zokogott. épp ezért nem is tartott sokáig ez a szétnézős dolog, még vagy fél óra nálam, és ő szerencsésen hazament aztán.

mindegy egyébként, nem akarom kommentálni ezt az egészet. csak azt tudom, hogy ha valakinek nincsen esze, és szemben a rendőrőkkel, a többszöri felszólítással ottan marad, akkor igenis lőjék gumilövedékkel. és ne sírjon a kórházban, hogy neki betört a feje, vagy eltört a karja, ha nem volt annyi esze, hogy hazamenjen. és ne ordítsa a kamerába, hogy négy gyereke van otthon, hanem menjen haza hozzájuk.

aki meg úgy találja, hogy a törvényesen eljáró rendőrök nem jól intézkedtek, az ne fújkormányozzon, meg kiafelelősözzön, hiszen pont az ő dolga az, hogy alakítsa a törvényeket. egyébként meg kurva jók voltak a rendőrök, a ferencieknél kifejezetten profin viselkedtek, nem beszélve arról, hogy tök kedvesen átengedték az embereket a rákóczin felrakott kordonon, ha ott laktak. kivéve ribit, de őt szerintem csak azért nem, mert akkor már akció volt.

na, jóvan, erről ennyit. faszom egyébként, hogy egyesek csak úgy fogják és szétverik ezt a várost. aztán meg nyígnak, hogy megverik őket a rendőrök. ez a minimum, baszod.

4 megjegyzés:

exlibriblog írta...

Fenebe!
Csak szeretem amit irsz s erre most ilyen szelsosegeset koppantasz ki.
Na.
Gondold at ujra!

villanella írta...

nem lehetünk mindig egy véleményen, bocs.:)

exlibriblog írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
exlibriblog írta...

Azert gondold at ujra! Demokartikus alapotok, ugye? Meg semmi renori tulkapas, provokacio, hm?
Ne haragudj. Szeretem ahogy irsz s ezt itt ne vedd zokon.

website statistics
hit counters