kedd, augusztus 08, 2006

éjszaka

tegnap este a szóda igazán jó volt, snooppal és dundikával, mondjuk így, vagy ne. van, hogy az ember teljes, és ez nagyon jó érzés.
aztán meg felmentem a lénához, aki csinált barackos jégkását, ami életet mentett, meg húztam tarot kártyát, és a jövőre a csillag jött ki, ami elég jó, bár igazából sosem hittem ebben annyira.
de a lényeg, hogy fél 1 körül sétáltam hazafelé, és a kőfaragó utca elején egy régi bmw és egy régi audi állt egymás mellett, járó motorral. az audiban az asszony, a bmw-ben meg apjuk. asszony osztotta az urát, hogy a gyerekek alig látják, és ez így nem lesz jó, meg ejnye, az egész utca tőlük zengett. egymás mellett álltak, én lehagytam őket, aztán 20 méterrel arrébb jöttek felém egymás mögött, míg a pali hirtelen satufékkel oldalra, nő mellé, és megint veszekedés, majd megint tovább. egyszerre értünk a guttenberg térre, ők valami 4-5-ször álltak meg, nagyon romantikus volt.

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

gyönyörű szerelem ez azért maga módján.

villanella írta...

épp ezt gondoltam én is. hogy az.

Névtelen írta...

valahogy azt reméltem, valaki azt írja (előttem a csücsöri szája): nem vagyok sznúúúúúúúúúúúp.

Névtelen írta...

az van, hogy ez jobb, mint a stripped.

Névtelen írta...

hát nem is vagyok sznúúúúúúúúúúp.
nem vagyok sznúúúúúúp. néha kicsit sznúúúúúp vagyok, de általában nem.

villanella írta...

bizony jobb. most hogy én is hallgattam már párszor. csak először sok volt. érted-e.

ja és nem sznúúúp. kicsit sznúúp vagy.

Névtelen írta...

kicsisznúp. és akkor lesz jóbarátom kicsidóp. és együtt rajolunk majd a haverokkal, és majd mondjuk, hogy
Nem érdekel a leheted, mond azt, hogy benyeled,
Megeszed, kivered, tedd amíg teheted.
Egy ilyen ribanc engem mindig felráz,
Megeszi a botomat, és nincs is semmi gáz.

Névtelen írta...

na. most már mindenki tudja, hol a helye. vájt-csöcsös sznúúúúp

villanella írta...

háv dzsí! riszpekt.

website statistics
hit counters