anyus

amikor anyám azt mondja, hogy hát tulajdonképpen bármikor meghalhat, akkor mindig nagyon megijedek, mert az ő szájából ez mégis csak olyan komolyan hangzik. meg talán azért is, mert nekem ez sosem jut eszembe. nem tudatosan nem gondolok rá, hanem úgy egyáltalán. nem gondolok rá. szóval ilyenkor megijedek, és mivel most pár napja mondta, ezért még mindig bennem van ez az ijedtség. olyannyira, hogy valamelyik nap álmomban rosszul lett, és ölbe kaptam, emlékszem. tegnap meg üzentem neki, hogy hívjon fel, és nem hívott, így ma reggelre már mindenféle hülyeség jutott eszembe, pedig pontosan tudtam, hogy ha nem hallja az smst, akkor az életben nem veszi észre, hogy kapott.
szóval nem tudom. olyan hatalmas az anyukám, még akkor is, ha picike. lehet, hogy elfér az ölemben, és egyre kisebb, és mindig hálóingben rohangál otthon, de akkoris hatalmas és erős. a világ legbiztonságosabb karjaival, és a legszebb, legérzékenyebb szívével. akármi lesz, és akárhogy, ezek tények. nagyon szeretem.