harder

keményebbre váltottam, most az angel dust album szól és rázom a fejem néha közben idétlenül. még jó, hogy sosem zavart az ilyesmi. mármint, ha idétlen voltam, vagy nem tudom.
annyira megszokta a család, hogy gyakran vagyok otthon, hogy anyám is meg apám is, egymástól függetlenül kérdezgetik, megyek-e a hétvégén, és ha azt mondom, hogy még nem tudom, nem biztos, akkor úgy beszélnek, mintha automatikus lenne, hogy a rá következőn megyek. édesek egyébként, és meg is értem őket. és mennék is.
apám egyébként pénteken mutatott egy rajzot, amit gyerekkoromban csináltam. anyám van középen, kurva nagy, és nincs füle. nővérem balra, szélen. rajtuk nincs szín, üresek, körvanal rajzok (mindig körvonal rajzokat csináltam, csak a kiskakas gyémánt félkrajcára után kezdtem el kiszínezni az alakokat, akkor kattantam rá a zsírkrétára ugyanis, és azzal egy mozdulat volt az egész). én anyámtól jobbra, rózsaszín a szoknyám. apám a jobb szélen, egészen kicsiben, piros nadrágban. csak apámon van cipő. jó, vannak elképzeléseim, tanultam pszichológiát, meg minden, de jó lenne egy szakvélemény.