elmélet

egyszerűen nem lehet egyhelyben ülni. a seggemen. képtelenség, és kész.
ma amúgy egy csomót gondoltam a régi időkre, amikor még fiatal voltam (muhaha). az volt a hobbim, hogy jó gyorsan megfejtettem az embereket, aztán, ha már tudtam, milyen, mire, hogyan reagál, akkor hagytam a faszba az egészet. fel sem tűnt egyébként, hogy ez a másiknak rossz lehet.
emlékszem lilire például, két-három hét intenzív barátkozás után egyszerűen nem érdekelt többet. tudtam a válaszait, a gondolatait, nem kötött le. és nem is gondoltam arra, hogy ez nála másképpen alakul. nem kerestem a társaságát, nem beszélgettem vele.
el kellett telnie pár évnek, hogy egyrészt rájöjjek: ez nem jó. másrészt, hogy olyanokkal kezdjek el barátkozni, akik mellett jól érzem magam. megtanultam hamar megismerni az embereket, legalábbis annyira, hogy dönthessek: megyek vagy maradok.
aztán most meg nem tudom, úgy néz ki életemben először csődöt mondott a tudományom.