eki

most egy órája megint az ágotával dolgozós időkön kattog az agyam, annyi élmény ért. mindig olyan sok élmény ért, és mostanában végülis már nincs így. vagy csak utólag emlékszem majd úgy, hogy mégis, nem tudom.
furcsa mennyit változott. mármint az ágota. persze csak külsőre, mert belül ugyanolyan. furcsa, mennyire féltem tőle. akkor. máig nem tudom, értem, hogy miért.
aztán meg hiányzik a szabolcs. mostanában. más nem, pl a tóteszter nem. de szabi, és legfőképp a hülye mosolya, az nagyon. mennyit voltam ott, jézusom. sokszor bent aludtam, nyáron az ablak melletti kanapén, amikor meg nem volt olyan bődületes meleg, akkor fent, a kihúzhatós ágyon.
folyton pörögtem. napokig nem aludtam. nem is értem. a hajnali kakaó a zárt ráckertben, az éjszakai autókázások, a reggelik a különböző kávézókban és benzinkútokon. a séták. a dunapart, a hegyek, a kihalt utcák. a zenék. nagyon sok tapasztalat. és leginkább emberismeret, ezért hálás is vagyok. azt még nem dönöttem el, kinek, de leginkább magamnak. kicsit sajnálom, hogy ezekben az időkben pirivel ritkán beszéltünk. de már régen volt, nem is fontos. azt is sajnálom, hogy keveset írtam. kellett volna.
jó volt azért. akkor. úgy.