vetület

végülis összegezni sem tudom ezt az egészet. olyan kicsit, mintha kiszedtek volna belőlem fontos részeket, és emiatt most nem maradna egészben ez a szervezet szerkezet. itt ott csapongok, tétován kóvájgok, és szökik belőlem az erő.
anyám édes, mikor itt van, mindig feltölt. nem is tudom, mi lesz, mikor már nem lesz. nem is akarom elgondolni inkább, azt hiszem.

a főnököm meg fél beszélgetni velem. mostmár több mint egy hónapja halogatja a megbeszélésünket, nyilvánvalóan tisztában van vele, hogy kihúzták a gyufát, annak ellenére, hogy acél lakattal volt lezárva a gyufásdobozom.

szürke minden megint. a fény is szürke, ami a kezemre vetül.