kicsi

ő itt a kutyánk, kicsi. mikor még élt béla, a kutyám, akkor került hozzánk, ugyanis szerelmes lett. nagyon romantikus napok voltak azok, kicsi messziről figyelte bélát mindig. akkor még nem volt kerítésünk, ezért mindenhová tudta követni az édes kis kutyimat. ezért én akkor még ragacsnak hívtam őt, mert találónak gondoltam.
nem tudtuk megszelídíteni, mert valószínűleg verték az előző gazdái. na mindegy, a lényeg, hogy egy nap elmentek: béla, kicsi és lucy csavarogni (lucy volt béla szerelme, akin később leszbikus hajlamok mutatkoztak és az is kiderült, hogy csak mi szólítjuk lucynek), és este már béla nélkül jöttek vissza.
béla soha többet nem jött, bár kicsi napokon keresztül kémlelte a kukoricaföldet, hogy akkor most mi lesz. a hasában meg 9 kiskutya fejlődött, mi pedig reménykedtünk abban, hogy lesz közöttük olyan, aki bélára hasonlít majd. persze nem lett, de ez most mindegy. kazakot tartottuk meg, aki egy csudaszáp fiúnak ígérkezett - nem az lett, de ez is minegy.
a lényeg, hogy itt van, ő itt kicsi, j.lo, a latinos, telt csípőjű ragacs. ma már csak úgy tud lefeküdni, ha eldől, és alig bír futni a hasától. egyszer sétáltunk, és a kicsi egy pillanatra eltűnt, a következő pillanatban pedig az árok túloldalán volt. percekig azt hittem, hogy valamiféle szuperkutya ez, hogy azt gondoltuk tévesen, hogy nem bír ugrani, nem bír szaladni, erre tessék.. aztán kiderült a turpiszság, de az a pár perc, az a pár percnyi büszkeség.. szóval az édes volt. a nővérem imádja, én kevésbé, de azért kicsit én is. bélához fogható kutya úgysem lesz mégegy..