édesapám

kellemetlen és furcsa helyzetekbe sodor valahogy:

kínosan bájolgó modorát valahogy lefordítani egy felhasználóbarát közeledéssé..
a kellemetlen verbális pauzákat, ha más nem, izomfárasztó mosolyokkal feltölteni..
egy ágyban aludni vele jóval 10 éves korom felett..
2 és fél órával indulás előtt ébredni, szokásaimat az övéhez igazítva..
reggel 5-kor egy órán keresztül hallgatni a krákogását, miközben a wc-n ül kávéval és cigarettával..
a tőle akár kétnapos, befejezhetetlen búcsúmonológokat éles megfigyelőképességgel a legoptimálisabb alkalom bekövetkeztével megszakítani..

szóval nem egyszerű, de aztán valahogy mindig van.