azt mondták ma a biciklis élményekről kell írni, mert lesz ez a kritikálmessz és akkor ösztökélni kell a kedves olvasókat, hogy menjenek biciklizni, meg felvonulni is.
én nem szeretek ösztökélni, meg elmondani, miért szeretem, vagy nem szeretem a hajtikat, meg ilyesmi. az első biciklis élményemre meg nem emlékszem, volt egy olyan, hogy az unokaöcsémmel írtunk egy számot az orosz gitárral, a pomádé dallamára a következő refrénnel (természetesen oroszul): ja hácsú veloszipíd.

de ez nem jó sztori.

nagy bringás voltam amúgy, meg gördeszkás és görkoris is. volt egy bordó bmx-em, mindent azzal csináltam. anyák napján virágot lopni mentem például, ami a biciklivel azért volt nagyon jó, mert a kormánya ideális volt egy bazi nagy csokor orgona elhelyezéséhez.

nem tudom. tényleg.

az első bringám egy olyan tömör kerekű canga volt, még az úttörő táborban, aminek azt mondták sose fog kilukadni a kereke, aztán persze nem is lukadt ki, de a lánca 50 méterenként lejárt. jó móka volt azért az is. és az államon található 4 varrás közül kettő bringával volt. bölcsiben egy, mikor a háromkerekűvel labdára hajtottam, meg 13 évesen egy, mikor nem volt pedálom és a strandpapucsban lecsúszott a lábam..

apámnak meg az összes elől található foga kitört, mikor rosszul választott fékezés szempontjából felsőhámorból lefele jövet.

a nővérem pedig karácsonyra kapott egy szobabiciklit.