régen
anyámmal néztem mindig az oscart. aztán egyszer kint is, kanadában, az tök fura volt, hogy este nyolc óra van. mikor pestre költöztem csak egyszer volt hbo-m, az is valamikor nyártól télig, tehát pont lecsúsztam róla. és most, hogy az rtl közvetítette, egyszerűen nem bírtam ellenállni, nosztalgikus érzések kerítettek hatalmukba. még izgultam is kicsit, nem is értem, tényleg.
azt azért le kell szögezzem, hogy balázsi panna semmit sem változott, még mindig inkább hallgatja és megkacagja a beszédeket, mintsem fordítaná, ráadásul a nevetésétől az eredeti szöveget nem lehet hallani.
na mindegy, a lényeg, hogy 1 órát aludtam, meg hogy végül pont azok nyertek, akiknek örültem, hogy nyernek, szóval jó volt. egyébként meg. az oscar.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése