az egyik kollegám felmondott, készítettünk neki búcsú ajándékot, vagyis kimentünk mindannyian a közeli játszótérre, hogy ott lefotózzon minket a világ egyik legbénább fotósa, aki valamiért mégis még mindig nekünk dolgozik.
szóval ott a játszótéren, meg útban a játszótér fele nézegettem a kollegáimat...
mindegy, a bencével elvoltunk, hógolyóztunk is, ráadásul megpróbáltam a képre csempészni egy igazi kisgyereket, aki a mamájával érkezett az utolsó percekben, furcsa mód - játszani.
kalandos az élet, mi?

csütörtök van, ez már azért feldob egy kicsit.