szavakra gondolok. mint stencil, vagy pisztráng, esetleg stempli. de még a rámpa és a komornyik is.
aztán arra gondolok, hogy a fény természetellenes. most legalábbis. érzem is a szememben, elképesztően bántja. olyan, mintha smirgli lenne, ami csúszkál a szemgolyóm hátoldalán. nem egyszerű eset.
illetéktelen vallásfilozófiai tanulmányokat írt a minap. és bár viccesen kétértelmű (izé) ez így, nem akarok meghatározni semmilyen értelmet, sem konkretizálni, sem szűkíteni, semmit se nem. szóval nem tudom, szoktam gondolkozni ezeken én is, de nem hiszek a végtelenben valamiért. ha hinnék benne, akkor elhinném, hogy ez itt egy laboratórium, amiben velünk kísérleteznek, mert akkor nem kérdezném meg, hogy azok, akik kísérleteznek, hogyan keletkeztek és akkor velük mi újság. de ezt most nem azért írom, hogy belekössek az elméletedbe kedves illetéktelen, hanem csak mert elgondolkoztam rajta és egyébként is rámjött az írhatnék.
én nem hiszek. jó lenne, ha tudnék, de nem. az viszont szép, ahogy az egyházakat, a kereszténységet szépen kipipáltad apa. nómórkvescsön.
joel le taxi.
falra másznék, ha tudnék.
és beiktatnám az x-aktám.
csütörtök, december 02, 2004
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése