például
ma jó napom van, pedig még nem jelenthetem ezt így ki. de jól érzem magam.
az első szó, amit kiolvastam gyermekként az edda volt. apámmal sétáltam a levéltár felé miskolcon, nemtom, négy éves körül lehettem. és akkor az egyik falra fel volt fújva, hogy edda művek. és akkor én mentem és mondogattam, hogy e, aztán d, d és a. majd megörültem, mikor felismertem magamban a szót és kiáltottam, hogy edda. ez meghatározó? nem tudom. szerettem az eddát gyerekként, a sárga-fekete albumot, meg mikor a bakkancs a száradt sárba lép, azt is. meg a pataki gyerekével együtt pecáztam a mályi tavon. gergő. rendes gyerek volt. de mára már megváltozott minden..
mikor vasárnap jöttünk vissza pestre, akkor roli, a kisfiú választott zenét cd szín alapján. remekül csinálta, mert először egy rhcp greatest hitshez nyúlt, majd egy magyar válogatáshoz a 80as évekből. és akkor azon volt edda, és nagyon érdekes volt újra hallgatni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése