csütörtök, október 07, 2004

ideadták

tegnap az oláh ibolya szerdán megjelen cd-jét, hogy írjak róla valamit, és akkor most hallgatom. és most azt hagyom, hogy milyen, mert az nem fontos épp, de van rajta egy dal, egy zorán feldolgozás, és én utóljára nem is tudom mikor hallottam zoránt, tán még mikor gitároztunk és a volt egy táncot játszottuk, nem tudom, szóval a lényeg, hogy hallgattam a metrón és nagyon jó érzés volt.

de jaj, a szerelemnek múlnia kell
és ha múlik akkor fájnia kell
hogy érezd mennyit ér
míg tart, míg él

a szeremlemnek múlnia kell
akkor is, ha égig emel
és szép, hogy más hiszel
mert mást ígér

szép ez azért. nagyon szép.
egyébként meg nem tudom. csütörtök, vagyis már mindjárt hétvége.
tegnap a matival söröztünk a szódában és gondolkoztunk sokat. az is jó volt. illetve az nagyon jó volt.
viszont nem találom a bankkártyámat, ami kevésbé jó.

Nincsenek megjegyzések:

website statistics
hit counters