tegnap éjjel egy régi barátommal találkoztam a szimpla kertben, akivel gyakorlatilag 5 éve egyetlen szót sem kommunikáltam. tulajdonképpen csak annyit tudott mondani, hogy jézusom, bassza meg, basszus. kombinálva. tulajdonképpen én is. csak néha hozzátettem, hogy etisz. nem tudom hanyadik vilmoskörtémet ittam meg vele az ünnep alkalmából.

és olyannyira felerősödött bennem a szomorúsággal vegyes értetlenség és mondhatni (?) düh érzete, hogy határozottan viselkedtem. vagy határozottan viselkedtem. van, amikor az utolsó csepp kerül bele a pohárba. igen, van olyan nálam is.