mi történne

ha egyszercsak senki, még csak egy picikét sem szerepelne. ha egyszerre megállna ez a dolog és mindenki őszinte lenne, olyan hangsúllyal és olyat mondana, amit a fejében leszorít, amivel a gondolatai beszélnek odabent. nem működne úgy az élet?

én nagyon régen elhatároztam már, hogy nem "gyűjtögetek" olyan "barátokat" magam köré, akik nem képesek legalább 50 százalékban, legalább, mikor velem kommunikálnak úgy tenni azt, ahogy valóban szeretnék.

nem szeretem a sminket, a kosztümöt, nem szeretem a színházat. illetve szeretem - a maga helyén. a függönyök mögül előbújó mese az más. itt viszont nincs egy függöny, amit el tudok húzni szünetben. és egyáltalán. nincsen szünet és nincsen vége. nincs meghatározva, hogy színész vagy, vagy néző, vagy lart pour lart mindez egyszerre. ez az élet basszus. itt nem tudsz másnap megjelenni, mint mari, aki tegnap este gizikét játszotta. itt mari leszel, aki tegnap este bunkó/kedves/jófej/paraszt volt. itt nem hajolsz meg, mikor elmondtad a lényeget és nem tapsolnak, ha tetszik nekik, amit csinálsz. itt nem támadsz fel a történet végére és nincsen súgó a mélyedésben, akire számíthatsz. itt te vagy. egyedül vagy esetleg mégsem. mindenesetre te. te.