áj bilív áj ken fláj

szóval valahogy úgy vagyok most, mint kisgyerek koromban, mikor ültem a domb tetején és fújt a szél, és éreztem, hogy ez jó. akkoriban akartam repülni tudni is, meg mindenféle olyan dolgot, amiket sajnos ma már, épp ésszel tudom, hogy nem lehet, ezért nem is akarok. és ez itt a baj egyébként. akarom vissza a gyerekkori mindent lehet érzésemet. akarom vissza, mert az boldoggá tett. boldog voltam attól, hogy elhittem, hogy sikerülhet. és egy pillanatra sem gondolkoztam azon, hogy elképzelhető, hogy nem.