les mots

azért az is elég vicces, amikor sört veszek a rotschildben, meg tejet és hazaérve az ágyra dőlök, valóvilágot nézni. kortyolom a sört és nézek ki a fejemből.

az van egyébként, hogy ez kell. kellenek az ilyen dolgok.

most pedig tényleg azon gondolkozom, hogy mennyire csodás tulajdonképpen ez az egész. azt érzem marquezt kell olvasnom. azt érzem kicsit átértékelődött az életem.

hátradőlök. sokáig például nem tudtam. hátradőlni.

nézzük csak. az élet, az élet, az élet.. mindig milyen fontos ez a szó. pedig semmi más, csak egy szó. mindig csak a szót figyeljük a valóságos életünk helyett. nem arról van szó, hogy nem kell beszélni, mert az baromi fontos. csak nem kell beleragadni a formába, amibe öntjük az érzelmeket, a történeteket. ugyanúgy, ahogy megválsz az ajándéktól is, amit egy számodra kedves embernek készítesz. a szavak tulajdonképpen ajándékok, amikkel másokat lepsz meg. esetleg érezheti, aki kapja, hogy miről beszélsz, benne is gerjesztődhet egy érzés, ami meglehet, hasonlatos. de az érzés, amit a szóval kifejezel, a tied. az egyik nap után pedig jön a másik. úgyis. úgyhogy vigyázat, fejeket előre, szemeket befogadó pozícióba. ez itt, ez itt most az életed.