furcsán

elbeszélek mostanság mások mellett azt érzem. miközben megfognám, szorítanám és mondanám, hogy nézz rám kérlek. nem tudom.
csak akkor legalább lenne az, hogy ne nyissa ki a szelencét. vagy ha kinyitotta, akkor tegye vissza rá a fedőt. vagy nem tudom.

a bolyongás nem azért fájó, mert kilátástalan. a bolyongásban egyetlen rossz dolog van. hogy milliószor járja be ugyanazt az utat az ember. persze az is lehet érdekes. ha látom, ha képes vagyok felfedezni rajta új dolgokat. az, hogy képes vagyok bejárni magamtól, az nem tesz boldoggá azt hiszem. egyrészt meg tudom. másrészt meg és akkor mi van?

kérném szépen ariadné fonalát.