kedd, november 18, 2003

szóval a hétvége kaotikus is volt, meg izgalmas is. kaotikus a szombat este konkrétan, frenetikus pedig a vasárnap otthon. tényleg. arra rájöttem, hogy a barátság nem működik, legalábbis nem tudok barátkozni a szerelmemmel, mert az tök hülyeség. idegesít is, meg zaklat, meg mittomén. nem jó.
otthon meg a családom lenyűgözött. mindig ez van, mindig helyre kerül az értékrendszerem. köszönöm nekik.

tegnap pedig valahogy egész nap ittam a gorennel, meg az annával és a zsófival. illetve ők nem annyira ittak, inkább csak mi. és aztán egy esti veszekedés után az éjszaka a szódában remek volt, leszámítva azt, hogy nem tudom, ha iszom, hogyan tudnak engemet elviselni. remélem azért nem annyira nagyon gáz.

a basszuskulccsal élnénk együtt, ezt állapítottuk meg zsófival. és megalapítottunk egy egyesületet, ami az egymással ölelkezve fekvő vagy valami hasonló névre hallgat és a lényege az, hogy igenis fontos az, hogy szex nélkül szépen nyugodtan ölelkezve nézze az ember a tévét a párjával. na. punktum.

egyáltalán nem vagyok másnapos, ami egyfelől érdekes és csodás, másfelől meg érthető. hiszen tegnap ettem is rendesen, meg folyadékot is vittem be a szervezetembe az alkoholon kívül.

ma pedig hifit eladni voltunk, illetve alkudozni, ami remek játék azt hiszem.

oké, miután az egész délelőttöm azzal telt el, hogy kiégett villanykörtének, meg mosásban száradó melegítóalsónak kellett képzelnem magam, ezért most baromira nehéz életszerű dolgokról írnom. egyáltalán.. írnom.

love love me do. you know i love you. ill always be true. so please...love me do. - létezhet ennél egyszerűbb refrén? éljen john. lennon.

Nincsenek megjegyzések:

website statistics
hit counters