szellemes

tegnap megtudtam, hogy egy szellem van rajtam, egy meg a lakásban, ahol élek. leszedték mind a kettōt. micsoda szerencse.

portugal

a lisszaboni történet miatt vonzott mindig is ez az ország, aztán most gondoltam egyet, és végülis április végén megyünk. kell ez. az élmény. az kell.

tél

kurvára elegem van már a kabátból, kesztyūbōl és lábujjfázásból, szóval örülnék, ha végre befejezōdne ez a kibaszott tél.

tegnap norbival kávéztam, és totál meglepett, hogy valamikor idōközben észrevétlenül felnōtt ez a hülyegyerek. jó lenne, ha megint közelebb kerülnénk egymáshoz, mint gyerekkorunkban, csak attól tartok, ōt is elkapta a családi vér. majd kiderül. majd kiderül.

süt

ma sokkal jobb már. egyrészt szerda van, másrészt süt a nap, aztán a neska írt, hogy holnap ad pénzt, plusz letudtam az egyik sürgetō cikket is, szóval ma már minden kellemesebb.

és mivel meghallgattam adele lovesong feldolgozását, az is elvarázsolt valahogy, úgyhogy ez a nap megmentette a kō alatt heverészō pincebogarak árnyéka mögé bújt hangulatom.

a tiffanyban a kávé biztos íze és melegsége egy olyan pont, amirōl semmilyen körülmények között nem vagyok hajlandó lemondani.

24

egy 24 fōs meetinggel indult a reggelem, mit mondhatnék egyebet. 24 jól öltözött bankár, szívem szerint elböfögtem volna magam. de nem. felnōttem, bassza meg.

off the record

pénteken kipukkadtam. végem volt valahogy, elgyengültem, és jól esett gyengének lenni.

szombat és vasárnap zéró energia, kis vasárnap esti hisztivel - néha tényleg nem tudom, mi van bennem.

ki kellene találni valamit, ha lehet, gyorsan. vagy ne akarjak nagyot, vagy akarjak, de akkor csináljam is.

hever

lementek filmért, én meg heverek. igazából folyton hevernék, nagyjából máshoz nincs is kedvem.

jós

és úgy lett.

defekt

ma olyan megbeszélős vagyok, nagy nehezen rávettem magam arra is, hogy elmondjam a lollónak, miért nem mesélek magamról, és tuti, de tutifix, hogy szarul jövök majd ki belőle, és majd jön az énkérekelnézést, mert a fene fog itt hosszasan magyarázkodni. ha nem értik, akkor ne értsék. engem tényleg annyira rohadtul nem érdekel. nyitok. vagy benéz, vagy zárjuk be és kalap.

az ember valahogy egyre türelmetlenebb. de persze, érthető, hiszen annyiszor láttuk már, hallottuk már, és olyan kurvajól tudjuk már, hogy mi jön. vagy miért van. és tényleg, miért is kellene foglalkoznom azzal, hogy a másik ezt hogy dolgozza fel.

miért lenne az én problémám, ha a másiknak van valami defektje? miért nekem kell megoldanom vagy tekintettel lennem rá vagy odafigyelnem, hogy nehogy.

zero

nem tudom, mikor voltam utóljára ennyire lepukkanva szellemileg. nem gondoltam, hogy attól, mert nincsen partnerem a munkában így ki lehet készülni. annyira unalmas vagyok, hogy már fel sem tudom dobni magam. hogy tudnék így feldobni bárkit is. persze igyekszem. de hol tudnám visszafolyatni magamba a kiszökō energiát? hogyne, persze, otthon töltōdöm, de több kell. minden reggel egyre fáradtabban ébredek.

ez a fusi jókor jött. de ez így tutira nem maradhat, mert ezen a helyen pont úgy járok, mint a bazsalikom a hideg lakásban.

ha nincsen inger, nincsen kedv. ha nincsen kedv, akkor meg nincsen energiapótlás.

nem az a szar a felnōtt életben, hogy öregszünk. nem is szar a felnōtt élet, ha jobban belegondolok. az energia hiánya a kibaszás, de sosem gondoltam, hogy létezik olyan szituáció, amelyben nem találok egy képzeletbeli mini konnektort, amire rácsatlakoztathatom majd az aksimat.

zajok

ha elkezdesz odafigyelni arra, milyen ingerek érik a füledet, simán meg is tudsz ōrülni.

folyamatos szopatás, zavaró zajok sokasága, nem is értem miért csodálkozom az egyre nagyobb számú gyakorló elmebetegen köröttünk.

a soknál csak egy van, ami több. a nincs.

vv

az van ezzel a való világgal, hogy megszerettem. nézem, mint egy emberkísérletet, és arra jöttem rá, hogy olyan a csoport leosztás ott, mint a politikában. fideszesek versus nemfideszesek. esküszöm. pont úgy viselkednek és kommunikálnak. hit versus élet.

haladok a korral

letöltöttem egy applikációt, amin keresztül rém egyszerūen tudom írni a blogom - kiváncsi vagyok, milyen hatással lesz a blogra, mármint többször támad-e kedvem írni. például.

fusizom újra. alapból szar lenne, de imádom, hogy végre azt csinálom, amihez értek.

ha oktatásügyi miniszter lennék, bevezetném talán már áltiban az önismereti órákat. konkrétan vagy pszichológusokkal lenne heti egy alkalom minden gyereknek, vagy egyszerűen csak előadások arról, hogy miért kell megismerni magunkat, meg hogy miért szükséges megtanulni egyedül lenni, etc.

hihetetlen, hogy felnőtt emberek legnagyobb parája az egyedülléttől való rettegés. hihetetlen.

öreg vagyok én már, ma is óriásfejfájás, pedig tegnap esküszöm, alig ittam.

viszont ez a tavaszi érzés, komolyan mondom, elég ennyi a boldogságomhoz, egy kis séta a duna parton, és nekem már jó.

a hétvége miskolcon szuper volt, imádom anyámat, meg igazából az egész családot. nem először fordult meg a fejemben, hogy a családomról kellene filmet forgatni, almadovar leszopná magát, ha látná őket.

pszichológusnak kellene mennem. ez már biztos. vagy társalkodónőnek. mint japánban. elmegyek kávézni az emberekkel, közben elmondhatnak nekem mindent, tanácsot is adok, és a végén adnak érte pénzt. nincs diplomám, de gecijó vagyok ebben, szóval ha valakit érdekel, tessék, keressetek meg. lájfkócs leszek, basszameg.

én nem tudom, hogy mi a fasz bajom van, de egyszerűen feszült vagyok a meló miatt. idegesít. nem táplál. nem jó. valamit kellene, de pont annyira szívja le az energiáimat, hogy nincsen időm sem, meg kedvem sem tervezni, csinálni valami mást.

egyébként meg olyan szar, hogy mennyire megalkuvó mindenki. nem tudom, hogy ez a korral jár-e, de nyilván egy kicsit igen. olyan dealekbe megyünk bele, amelyek pontosan tudjuk, hogy szarok, és a következményeik mind rosszak, és mégis belemegyünk, mert lusták vagyunk "harcolni" egy kicsit, hát nem tudom.

ki az, aki tudja, mit akar. miben érzi jól magát? hány ember fordít egy kis energiát is arra, hogy kitalálja, ki ő, miben van, merre indulna? annyira kiábrándítóan megalkuvó körülöttem mindenki - és hát ha őszinte akarok lenni, bizonyos területen én magam is, a fene.

gondoltam, írok valamit a szülinapomon, mert az olyan stílszerű, vagy mittomén. persze nem megy, ahogy ez már évek óta nem megy, nem megy az írás ide, vagy csak beképzelem magamnak, hogy nem megy, ezt még nem tudom.

még 11 sincs, az ember ilyenkor még nincs magánál, akkor meg minek próbálkozzon.

az van, hogy én gyűlölöm a havat. őszintén megmondom, nem kertelek. persze, az ablakból, melegből szép, de ki nem szarja le, ha azonnal eszembe jut a hideg, a latyak, a csúszós szarozás.

utálom a havat. a telet. az egészet.

szóval így általánosan totál demotivált vagyok. de teljesen. közben vannak ötleteim, de úgysem csinálom meg egyiket sem.

a munkahelyem dögunalom, viszont a munka miatt az izgalmasabb fusira nincs energiám, de ez érthető, mert ha valami untat, akkor az viszi csak az energiát, és kalap.

nem tudom, jön ez a rohadt karácsony is, amit még mindig bizonyos szempontból gyerekként kell végigcsinálnom, mintha nem lenne saját családom, ugrálok az anyám és az apám szempontjai körül, és úgy egyáltalán, az egészhez nincs kedvem.

mondom. ma tök negatív vagyok. gondolom, ezért is volt kedvem írni. ez mindig ilyen.