ha régóta olvasol, és még ismersz is, nyílván feltűnt, hogy akkor írok napi tizeniksz bejegyzést, ha rossz passzban vagyok. terelek. no nem úgy, csak a gondolataimat. mert ha írok, nem itt vagyok. megnyugtat. levezet.
egyébként érdekes, mert nagyon sok extrajó dolog is van. nah, mindegy is, csak filózok a fene.
bamba vagyok most, illtve nem bamba, csak olyan, mint amilyen egy hüllő lehet. amikor hirtelen testhőmérsékletétől eltérő környezetbe pottyan.
egyszercsak rájöttem, hogy melegem van. hogy ez a baj. és akkor a wcn levettem a garbóspulcsit, meg a pólót, viszont pisiltem is, és elfelejtettem visszavenni a kapucnisat. ezért a tulajdonképpen pizsifelsőként árult, de általam atlétának hordott kék, fehét nyakú darabban jöttem ki, ám szerencsére időben észbe kaptam, és magamra húztam a kapucnisat. no nem mintha gond lett volna atlétában pötyörészni tovább.
fú, tudok ennél unalmasabb postot írni? biztosan.
feldobódtam, sőt, egészen felpörögtem. bejött velem ribi, és cigizés közben direkt megcsörgettük a mobilját, hogy teletubbies-os táncot lejtsünk a világ legjobb csengőhangjára. ilyenek.
anyám azt mondta, hogy jártam 6 évesen szolfézsra, de ez az egyetlen olyan információ, amelyről még halovány emlékem sincsen. arra emlékszem, hogy voltak idétlen balett órák, meg emlékszem az első úszás leckékre is, a cselgáncsra, szóval minden olyanra, ami 6 éves korom tájékán történt, de ez esküszöm, nem ugrik be. és hogy ez hogy jött? nem tudom. valahogy spirálisan merülök bele a fekete bőrkanapéba az aulában, merthogy időm nagy részét két órája ott töltöm.
felfedeztem, hogy vannak a dohányzó udvaron ilyen propeller termések, amik a legnagyobb élményt jelentették az oviban. feldobtam egyet, asszem 20 éve csináltam ezt a mozdulatot utóljára. na mindegy, a lényeg, hogy rákattantam teljesen, az előbb a recinél is kipróbáltam, mert ott egy félemelettel hosszabb zuhanóútja van.
lényegében már nincs dolgom, úgyhogy ribike terveit kezdem most olvasgatni és kommentezni, remélem lesz majd valami olyan gondolatom, ami segítségére lesz.
súlyos beszélgetést folytattam a tesómmal, úgy lehúzott (vö: felkúrt), mint a szar, de aztán anyám felhívott, és az első szavának hanglejtésével azonnal nyugalommal vett körül. szóval anyám csodálatos, de ezt már tudod, mert mondtam.
és akkor az éjszakámról még nem is beszéltem, de nem is fogok.
mikor az mp3-ak a d betűhöz érnek, az nagyon jó. depeche mode, personal jesus, condemnation, your behind the wheel, in your room, strange love... néha azon kapom magam, hogy hangosan énekelek az udvaron.
a reggelt sem így terveztem, úgyhogy legalább bent kell majd visszafognom magamat. nincs hosszú kávé, veszek egy neszt a deákon - elég zajos lesz.
nos, nem sikerült betartanom a fogadalmamat. mindegy, így alakult.
akárhogy is, tudom, hogy az élet szép. és csak rajtam múlik, ha nem az. hát én lámpást gyújtok, ha rémesen sötét van, és ha vakít a fény, eltakarom valamivel. az árkot betemetem, hogy nyoma se maradjon, a hegyre pedig kötéllel mászok fel, hogy utána könnyebben menjen a mászás.
csak hogy tudd. te édes élet. jóéjt azért. mert gondolom néha azért alszol te is.
come to me
ill take care of you
protect you
calm, calm down
youre exhausted
come lie down
you dont have to explain
i understand
you know
that i adore you
you know
that i love you
so dont make me say it
it would burst the bubble
break the charm
jump off
your buildings on fire
ill catch you
ill catch you
destroy all that is keeping you back
and then ill nurse you
ill nurse you.
vakon villogva
véletlen villámokat vet
vállam vörös vonulataira.
vulkanikus veszély.
vagy vetület végülis.
vénámban várakozik -
várok - vendég vagyok velem.
van vánkosod?
vánszorgó vattavetítés
vonul végig vékony vásznamon.
ez a michael micsoda faszfej. mondjuk mi a francot foglalkozom vele. persze mindegy.
volt ma az az érzés, hogy vége van a világnak. de nem úgy, szóval nem ilyen öngyisen, mert az sosem tudnék lenni, nem vagyok az a tipus. soha nem fordult meg a fejemben ilyesmi, sosem voltam annyira önző, mert ez nyílvánvalóan önzőség, de leginkább sosem voltam annyira kétségbeesett, és annyira beszűkült látókörű, hogy ilyen az eszembe jusson.
szóval volt vége a világnak érzés, aztán volt húdejókedvem van érzés is, meg olyan is, hogy körbeölelem a vagont, meg olyan is, hogy berugom a kirakatot.
szóval ma kettő előtt lefekszem, megtettem már most minden tőlem telhetőt, zuhanyoztam, ettem, és most még válaszolok a levelekre, amelyekre régóta nem. addig pont vége lesz a queer as folksnak, és én meg alszom.
a temetésen történt egy iszonyatosan banális dolog, illetve nem is nevezném így, mindegy. szóval ott volt miki bácsi. miki bácsi volt anyám szeretője éveken át, illetve anyám volt az övé, mert miki bácsinak volt egy felesége, és így utólag nyílvánvaló, hogy tipikusan az az eset, hogy elhagyom majd, csak most még, meg hogy depressziós az asszony, meg mittomén, közben meg egyáltalán nem, csak kihasználja, de ebből akkor még csak a kihasználást éreztem. meg utáltam nagyon, mert le sem szart minket, gyerekeket, pedig abban a korban került közénk, amikor még akár meg is szerethettük volna, mindegy.
szóval ott volt miki bácsi, aki már nagyon öreg. mellette álltam, de nem vele. egyedül. anyám kint volt, mert még az elején ki kellett mennie köhögni, és már nem akart visszajönni a tömegben. és akkor én eléggé sírtam, meg mittomén, és kifele jövet odajött mellém, és azt mondta: villa, te nagyon szerethetted ezt az ákost. mire mondtam, hogy dávidnak hívták, miki bácsi.
egész nap kedd-tudatom volt (ezt a kifejezést most találtam ki, asszem), szóval így. épp ezért, még délután sem akadtam ki, mikor megláttam az impresszóban ülve a két emailt, azonos timing, viszonylag nagyobb volumenű feladattal. viszont most, hogy megnéztem rendesen, kinyitottam a csatolt cuccokat, és realizáltam, hogy holnap csütörtök van, bevallom egy pillanatra beszartam. de csak egy pillanatra, mondom, ugyanis nem gond, mert semmi sem az. kicsit korábban bemegyek holnap, hogy a szokásos reggeli rituálé ne a munkaidőből raboljon el veszélyes negyedórákat, és hogy jobban essen mindez akkor, ha már készen vagyok a melóval.
súlyosan tudatos vagyok, legalábbis elméletben. azért egy picit ez is paradox.
az egész gyerek- és tinédzserkorom megelevenedett ma a temetőben. olyan arcokat láttam, akiket 15 éve nem. furcsa volt. mint ahogy az is furcsa volt, hogy kiderült, mennyire baszottul bizarr az élet. (szeretem, mindig is szerettem a bizarr szót, bár azt hiszem, nem áll jól nekem. egy francia, középkorú, kiskosztümös nő szájából igazán erotikusan tudna hangozni, főleg a végén a klassz rrrrr-ekkel.)
szóval szar ez, a halál szar, és nem azért szar, mert ijesztő, vagy fájdalmas, vagy bármi, hanem azért, mert piszkosul el tudja kaszálni az élőket (szerintem valójában ezért kaszás). kifordulnak magukból az emberek, gyengék lesznek, mint az oázó csecsemők, ami - félre ne érts - nem baj, csak mégis annyira hihetetlenül bizarr.
szerettem dávidot. én is sírtam, és most volt először életemben, hogy egyáltalán nem zavart, hogy sok ember előtt folyik a könny a szememből. biztosan ez is jelent valamit.
reggel, mikor felkeltem, lementem, főztem virslit, csináltam kávét, és mivel nem volt tej, tettem bele tejszínt. anyám hív most a kezelésről.
ez most tényleg komoly, hogy fél 3 van, és én még mindig itt nyomom a klaviatúrát? szégyenletes. azonnal indulok fogat mosni, és alszom.
