fabian kollega

képzelje, láttam az ikreit a metrón. vagyis úgy sejtem ők voltak azok. vörös haj, egyenszerkó, egyenélet. fekete keretes szemüveg és ezüst lánc a nyakban. mosolyogtam.

ora et..

2 órán keresztül munkaszerződésekről beszélt a főnököm, minek következtében azt hiszem az utolsó csepp energiám is eltávozott.

itt van a végem.

vato loco

egész nap ez a dopeman dal megy a fejemben.

ezt a zsozsónak

akartam már régóta.

space oddity

akárhányszor balra nézek, kifelé az ablakon, a pláza épületének csúcsos szerkezetére mindig azt gondolom, hogy egy űrhajó. vagy rakéta. vagy mi a fene.

nem vagyok elég határozott. terápia kell. kedves barátaim. ádörvájz..

nahát

ez micsoda hülyeség azért:) és amint postoltam azt, hogy 70% jóság, azonnal csökkent és az evil megugrott 2%-kal:)
ím:


(és most, hogy ezt is ideraktam már 40-60 az evil-good arányom. na jó. leszállok erről a témáról.)

view

ha messzire nézek a végén csak az ég és a föld marad. ha sokáig nézem, akkor minden, ami az ég és a föld előtt, vagy ha úgy tetszik között van, elmosódik, eltörpül, nem lesz fontos.
ha messzire nézek kicsit kikerülök abból, amiben egyébként vagyok, ami azt hiszem egészen kellemes.
ha messzire nézek.

valahol a horizont és a pupillám között lesz a lényeg. aminek képe a pupillámon túl nyer majd értelmet.

befogadok hát..

a kiskutya

a deákon, amelyik azé a bácsié, akivel szoktam ott beszélgetni.. szóval a kiskutya olyan vidám volt ma, hogy az elképesztő. futkározott, meg gurult, meg ugrált, szegény bácsik alig tudták utólérni. hatalmas pocakja volt, aminek örülök, mert végre itt tényleg foglalkoznak az ebbel. szóval imádtam, nagyon jók azok a reggelek, amikor találkozom velük.

state of..

levitation

wake up you lazy people, put on heads and realize,
we can be positive people, adjust your attitude in wise...
we can be,
we can be,
we can be more than ever people...

tegnap a ribanckával kezdtem a szimplában egyébként. sokat borzongtunk, mert mögöttünk ült egy nagyon furcsa páros, minimum 15 év korkülönbség volt közöttük, de nem ez volt a tragikus, hanem (bár nem illik ilyeneket mondani, tudom, de ez mégiscsak egy blog és hol máshol, ha nem itt..), szóval a faszi annyira gusztustalan volt, hogy arra szó sincsen szerintem. mikor csókolóztak, olyankor nagyon rossz érzés töltött el bennünket, mert sajnos nem tudtunk úgy ülni, hogy minimum az egyikőnk ne lássa ezt. mondtam milyen gáz a pasi a csajhoz képest, mire ribancka találóan megjegyezte, hogy ilyen esetben az is gáz, aki megcsókolja ezt az igénytelen pasit. és valóban.

aztán jött mata, mint rendesen most is vagy fél órát késett, ami elég idegesítő, de próbáltam nem jelét adni. nem sikerült, ugyanis azonnal jelét adtam, de ez most már mindegy. na. beszélgettünk, csacsogtunk, ribanc nyumikája mindvégig velünk volt szellemben, a snickersszel és a mai államvizsgával együtt (ezúton, itt is gratula a szép eredményhez, te hülye diplomás:). szóval így. aztán mindenki el, kivéve én, mert én csak pár méterre.

ja, és a pete stuyvsant (sosem tanulom meg leírni) cigaretta nagyon rossz. olyan, mintha egy deci benzint erőltetnének le a torkodon.

lehet, hogy csöndben kellene lennem egy darabig.

bowie

outside albuma szól egyébként. el akartam menni hangszerboltokba érdeklődni, hogy megveszik-e a gitáromat, de egyszerűen lusta vagyok. vagy nem is tudom. kicsit kedvtelen, talán ez a jó szó.

hello spaceboy.

hullámok

hullámok, hullámok. végletek.
megállítanám a pillanatot, rengetegszer. sokkal több a szép, a jó, a csudálatos. ez tény. és ezt köszönöm.

a tegnap

este a szimplakertben ért utól. nemcsak azért írom ezt, mert megígértem matinak, hogy írni fogok róla, hanem egyébként is megemlíteném már. mati egyébként lenyűgözőt alakított, tulajdonképpen egész este röhögtem, amit neki köszönhetek főképp. ezt az oldalát eddig nem volt szerencsém megismerni.

szabadságon lenni

jó.

zero 7-t hallgatok, süt be a nap az ablakon, olvasgatok és cigizgetek és ennél többet pillanatnyilag nem is szeretnék ettől a hétfőtől.

azt figyeltétek már, amikor nagyon süt a nap és kinéztek az ablakon.. valahogy szaga van az életnek. valahogy súlya lesz az életnek.

paff

a rumbachban egy ittas egyed fél órája a paff a bűvös sárkányt énekelte hihetetlen boldog mosollyal az arcán. csuda jó volt. csuda jó.

trezsör

egyébként meg akkor is megéri. van olyan kincs, ami sokmindent megér. legfőképp, ha láthatja az ember a folyamatot, amint a kincs felimeri magát. amint az angyal észreveszi a szárnyait.

fájás

mikor lehunyod a szemedet - csak azt a pillanatot várja a fájdalom. hogy elöntsön. és tehetetlen vagy, mert nincsen hozzá közöd. mert nem tudsz változtatni rajta. s tudod, hogy lesz legközelebb, mégha szeretnéd hinni is a szót, akkor is belül azt mondja valami, hogy lesz még ilyen, ráadásul tökéletesen ugyanezt fogod csinálni, ugyanúgy tartod majd magad, ott leszel. szeretnéd hinni, hogy ez az egész tőled független, hogy az érzés a másikban nem ellened van, hanem valaki mellett, ami egyáltalán nem jobb, sőt. semmi baj egyébként. csak néha fáj. és ez az a fájdalom, ami mindig fog fájni, mert ez a barátságnak ad egy bazinagy pofont. azt hiszem.

pal

olyan érzések vannak, amiket képteleneség megérteni, kezelni. végletek egy testben, egy fejben. lehet, túlságosan régimódi vagyok, magam sem tudom, de utálom, ha valaki, akit szeretek rossz irányba tart, rosszat okoz magának. még akkor is, ha közben bánt engem előre is, utólag is és közben is. van, hogy fontosabb a másik picit. számomra talán ez a barátság. ez is.

most már

tényleg elegem van ezekből a kommunikációkból. miért kell, hogy egyes emberek többet feltételezzenek magukról minden egyes esetben? amennyiben valakivel én nem tudok elképzelni egy remek kommunikációt, miért furcsa, ha rákérdezek, mikor erőlteti, hogy mégis mire gondolsz, fog ez menni?

tudom, hogy az ember önmagával kell, hogy legyen elfoglalva, hiszen rengeteg időt tölt magával együtt. de basszus, ettől még nem kell többet képzelni, többet gondolni annál, mint amennyik vagyunk. miért furcsa, ha valaki nem kíváncsi rád. miért furcsa, ha nem az van, amit te akarsz. kurvaistenfasza.