egy egészen fontos postom, amiben azokról az emberekről írtam, akik az egójukon kívül nem látnak és nem is keresnek semmi mást. másokban sem, logikusan. tükörként használnak, de csakis a képbe néznek, mindig. de elszállt. és nem akarom leírni újra.
egész kellemes ez a mai..
épp búcsúztattunk egy majdnem szülő munkatársat. és erről jut eszembe, hogy az unokatesóm terhes, úgyhogy 6 hónap múlva végre hivatalosan babázhatok és nem fognak hülyének nézni, amikor más gyerekeivel keresem a közös hangot. éljenek a gyermekek. szeretem őket. nagyon.
ésésés.. tavasz, napsütés, a fene egye meg, ez annyira csudás. olyan nagyon.
talán ma az emberek is barátságosabbak lesznek - ugye azok lesztek?
élmények tömkelege. jó ez. jó nagyon.
ma egészen konkrétan arra gondoltam, hogy kicsit vissza kellene hozni a spontaneitást az életembe. ki kellene állni stoppolni, vagy egyszerűen csak felülni az első buszra. vagy ha kocsim lenne, akkor azzal elindulni mondjuk balra. szeretnék még, másmilyen jellegű intenzív élményeket. áj níd szom eksön, men.
együtt ebédeltem a nővéremmel, meg sétáltunk, meg üldögéltünk a duna parton egy padon, meg mittomén. egészen idilli volt, még fel is töltötte a telefonomat, annyira rendes volt. aztán bejött velem a munkahelyemre és közölte, hogy el sem tudta képzelni, hogy íróasztal, meg computer, meg iratok az asztalon.. sosem vett komolyan, jól látszik ebből is.
és még az is van, hogy valami fehérje magas, vagy mittomén. nem aggódom, mert biztosan csak a betegség maradványa, de azért holnap megpróbálok elmenni újra pisilni egyet.
és vannak hangok, amiket örökké képes lennék engedni befele a fülembe..
nekünk nem szól. de a társainak csiripel.
egyébként jogos. ha hallgatsz, ha elmész, ha maradsz. a te döntéseid, rád tartoznak. repülj, szálldoss.
ez is egy reggel, úgy kell tehát bánni vele. manka kerékbilincset kapott, bence idegrohamot, nem tudom, nekem mi jöhet..:)
lecc fész it. negyed tíz, csütörtök. nem lehet ez rossz mostmár.
este kertben ülni jó. aztán fürdőben a földön is. hozzáteszem, vannak pillanatok, amikor valóban nem lehet kontrollálni az elvetemült gondolataimat.
mondom a bencének nekem mindegy, csak vidám legyen. a kérdésre, hogy milyen zene szóljon. erre itten valami nagyon pszichopata, mélabús-depressziós, peszeudo-chillout muzsikát hallgatunk és az az érzésem, hogy bármelyik pillanatban, bárki elsírhatja magát.
plz, get off máj kláud!
üres az iroda. és semmi dolgom nincs az ég világon. kintről a busz és az autók zaja érkezik a széllel, hivatlanul természetesen. de jobb így, szél nélkül rémes lenne. mozdulatlanság van mégis. pedig hallom, hogy kint zajlik a szerda. figyelem a fényt tükröződni a cd tokról. figyelem a kurzort, ahogy lépdel jobbra a monitoron, menekülve a betűim elől. figyelem, a 3-as vágányra szerelvény érkezik.
talán kellene lépnem. talán nem.
homály, hasztalanul kutatsz,
fedi el az utat, melyen járunk,
picikém,
homály, s csöppnyi keserű íz,
ennyi az élet, talán
ez az élet nekünk...
a tegnap este pedig roppant tanulságos volt. ezeket a tanulságokat még egyenlőre ízlelgetem.
addig is ide kell, hogy írjam: a gyönyör egy összetört üvegpalota. - ilyen, és ehhez hasonló ultradepressziós kellemetlenségeket hallgattunk a csókolom lenyűgöző attrakciója után. a 6-odik szám után elindultam a duna partra szétszomorkodni az életem..:)
az van, hogy a keletiben, ahol az újságot veszem mindig, ha utazom (magyar narancs, hócipő), - nem lent, hanem fent a lépcső után jobbra -, szóval ott az árus, - nem a nő, hanem a férfi -, az egyszerűen a világ legjobb eladója. igazából kellene oktatni, de nem az eladó stílusát, hanem azt a nyitottságot és lazaságot, amivel kapcsolatot bír teremteni. legutóbb is tökéletesen meglepett, mikor fizetéskor belevágott egyből, hogy nekem nem szart-e be. kérdeztem micsoda? erre mondja a nokia 3330, aminek a vége kilógott a zsebemből. és kész, nem volt mese, a pillanatnyi izé érzés, hogy mi a csudáért szólít meg ez az ismeretlen, ráadásul nem is épp túl szimpatikus alak szertefoszlott és azt vettem észre, hogy negyed órát csacsogtam és eszembe jutott a másik iksz alkalom, amikor mindez ugyanígy történt. és rá kellett, hogy jöjjek, hogy nem véletlen, hogy nem lent veszek újságot, vagy kint az oldalsó vágányoknál. tudat alatt kérlek nagyon jó barátom az újságárus ember.
az a helyzet, hogy nagyon sokat kaptam régen a politika miatt. és tudatosan próbálom magamban leépíteni ezeket a dolgokat. hogy kerüljem nagy ívben az olyan helyzeteket, beszélgetéseket, amelyekben bármiféle politikai vonal előjöhet. mégis valahogy belefutok az ilyesmibe folyton. nyílván van egy álláspontom és érdekelnek az események.
és baromira tud dühíteni ez a nagy magyar szar, amiben vagyunk, nem beszélve arról, amikor legszívesebben felpofoznék egy-egy embert, hogy térjen már észre. szar ez.
és legfőképp azért szar, mert egyáltalán nem magánügy már. nem magánügy semmi olyan, aminek csakis annak kellene lennie. sem a vallás, sem a politika, sem a szexualitás... hát nem tudom.
anyám. politikus volt. szívtunk sokat. nagyon sokat. azt sem tudta sok ember külön választani. hogy anyám és én nem egy az hagyján, de hogy munka és élet.. hát nem tudom.
sokszor szeretném azt hinni, hogy az emberben szeretet van. hogy az emberekben végtelen szeretet van. hogy mindenkiben ott van, benne van. csak nem találja a kiutat. nem hangzott még el a hívószó.. hát nem tudom.
valami baj van. valami nagy baj van. valaki szétkúrta az értékrendszereket. valaki szétkúrta nagyon.
mindjárt itt van anyukám születésnapja. tavaly egészen jó volt a versírás ötlet. de idén mivel tudnám boldoggá tenni...?
ötleteket a szerkesztőségbe plz.
addig is felállni, kimenni, levegőt szívni, mosolyogni, szeretni. és ez parancs. mondom.
