gondoltam, írok valamit a szülinapomon, mert az olyan stílszerű, vagy mittomén. persze nem megy, ahogy ez már évek óta nem megy, nem megy az írás ide, vagy csak beképzelem magamnak, hogy nem megy, ezt még nem tudom.

még 11 sincs, az ember ilyenkor még nincs magánál, akkor meg minek próbálkozzon.

az van, hogy én gyűlölöm a havat. őszintén megmondom, nem kertelek. persze, az ablakból, melegből szép, de ki nem szarja le, ha azonnal eszembe jut a hideg, a latyak, a csúszós szarozás.

utálom a havat. a telet. az egészet.

szóval így általánosan totál demotivált vagyok. de teljesen. közben vannak ötleteim, de úgysem csinálom meg egyiket sem.

a munkahelyem dögunalom, viszont a munka miatt az izgalmasabb fusira nincs energiám, de ez érthető, mert ha valami untat, akkor az viszi csak az energiát, és kalap.

nem tudom, jön ez a rohadt karácsony is, amit még mindig bizonyos szempontból gyerekként kell végigcsinálnom, mintha nem lenne saját családom, ugrálok az anyám és az apám szempontjai körül, és úgy egyáltalán, az egészhez nincs kedvem.

mondom. ma tök negatív vagyok. gondolom, ezért is volt kedvem írni. ez mindig ilyen.

új alternatívák, nos, ezek vannak. eddig azt hittem, hogy akkor csak úgy lehet egy tisztességes fizetést elérni, hogy az ember vár, amíg értékelik, aztán most meg kiderült, hogy párhuzamosan is futhatnak egymás mellett projektek. hát akkor fussanak, kérem szépen.

egyébként nosztalgiázok, mert valahogy olyan jól esik egész héten visszagondolni az internet fénykorára, meg mikor még olyan jó volt ez a bloggeres dolog, és cimbiztünk is, meg ilyenek. jó volt. na.

fb

szóval megnéztük ezt a social networköt, és szar volt. persze, volt egy-két jó jelenet, meg a kameraman párszor elkapta a dolgot, de alapból szar volt az egész.

értem én, hogy gyorsan le akartak csapni erre a facebook sztorira mások előtt, de ez még nem egy sztori, könyörgöm. a film legfeszültebb jelenete az volt, mikor a zuckerberg ex-társa zárolta a számlát, ami annak fényében, hogy két perccel ezelőtt láttuk, hogy érkezett egy 500 ezer dolláros befektetés, óriáskörömrágást okozott, igazán. eh. érteném, ha mondjuk a csávó megőrült volna, vagy öngyilkos lett volna, de itt konkrétan semmi, egy nagy semmi volt az egész sztori. jobban érdekelt volna a napster-projekt története, mint ez. eh.

mindegy is, nem is tudom, miért írom ezt most le, de már mindegy, mert nyomom a publisht.

ha még egyszer meghallom valahol, hogy bárki is azt mondja, hogy nem-e lehetne, sőt, nem-e lehetne-e, azonnal odamegyek és kurvára bokán rúgom.

csupa fiatal kolléga, aki van most itt köröttem, és nagyon furcsa. leginkább az a furcsa, hogy mennyire határozatlanok, illetve szeleburdiak, és hogy ennek fényében egészen másképp látom a fiatal ént. az énemet.

nem tudom, valaha lehet-e egy olyan munkahely valahol, bárhol, ahol minden klappol. nem hiszem.

a forradalom a fennálló rendszert dönti meg, nem? akkor nem tudom értelmezni ezeket a forradalmas nyilatkozatokat a drága viktortól.

van ez az eső, a kopogás, az eső, a maszat, a tapadó ruha, az eső, de nincs ritmusa, csak körbevesz, a füleden csöpög, a hajad közepén, fent koppan, milyen furcsa hangja van, aztán meg belemegy, mert belemegy a cipőbe, és először csak hideg a zokni, aztán az is maszatos, és vizes meg hideg, és a szempillád is vizes, mint mikor feljössz a víz alól, csak most nincs az az intim viszony a vízzel, és az autók zaja van még, azok is egészen másképp búgnak, és lámpa sem érvényes, nem úgy érvényes, és nem az a lámpa, és nem mész sehova, mert mindenütt ugyanaz van, mert felnézni most nem lehet, mert felnézve minden csepp visine, és csak előre nézel, vagy lefele, és maszatosak az emberek, és a lábad hideg, és a hangja is megint a cipődnek, és ha meg is érkezel, már teljesen mindegy, hogy hova, mert útközben mindent, amit aznapra tartogattál elmosott, kimosott, kiáztatott, ellopott belőled az élet.

a pálinkafesztiválra csak magassarkús marketingesek mennek, ami meglehetősen vicces a macskakövek és a nedves fű miatt, ami rájuk vár ott.

valahogy megváltoztam. nem is vettem észre.

például nincs kedvem írni. illetve, nem tudom, hogy le akarok-e írni dolgokat. akarom-e, hogy olvassanak dolgokat. nem érdekel addig, hogy leírjam. ami meg mégis, azt meg jobb szeretném bent tartani.

mi marad, igaz? mert faszom fog írni a politikáról, micsoda faszság már az.

aztán meg mi van még, az állásinterjúk.. persze az egy érdekes téma. emberek. újak. jézusom, annyira unom őket. de tényleg. olyan baszott ritka egy igazán jó beszélgetés. igazi kérdésekkel, igazi válaszokkal és igazi csönddel.

egyébként jól vagyok. itt belül egész, és ez a fontos.

kórházban lenni szürreális élmény. csak egyszer voltam kórházban, amikor még gyerek voltam, a mandulámmal. meg utána jó sokszor anyámmal, illetve őt látogatni. de így, fölnőttként még nem.

szóval szürreál. az egész.

fejfájás van, nem kicsi. biztos a köd.

megittam két lime levét, azt éreztem, ez kell.

kaptam egy újabb tender briefet, és már a faszom kivan.

az embernek az orra, az orra, az orra, hogy miért működik annyira. az illat a legdurvább egyébként, belemegy az orrba, és mindent megnyit, mindent megfricskáz, felráz, körülvesz, motorizál, frissít, éltet.

de kurvarég írtam. elszoktam ettől valahogy. biztos a buzi fészbúk miatt is, mert ott kiélem magam. nem tudom.

mindenesetre egyre komolyabb az élet valahogy. ezt érzem. furcsa érzés.

összeszedem a dolgaimat ma, beadom egy helyre az önéletrajzomat. nem mintha máshol jobb lenne, de a franc tudja.

nem tudom, hogy kell blogot írni. elfelejtettem.

lettek ambícióim.

egyébként minden fasza, csak az ember nem bírja utólérni magát, az a nagy helyzet.

szerintem ez van, ha felnövünk, hogy egyszerűen a lelkünk lassabban halad, mert az még megáll, meg bámészkodik, meg röhög dolgokon, és akkor lemarad. és akkor nincs összhang, és a végén már a faszkivan mindentől, hogy mikor jutok oda, hogy ne legyen semmi a listán, ami elintézésre vár.

semmit sem értek.

annyira nincs kedvem dolgozni, de igazából úgy semmihez sincs kedvem, és jön holnap ez az esküvő, és az egész család a nyakamon, és nincs kedvem, és aludnék, és nem mozdulnék, és pont.

elköltöztem, pontosabban össze.

olyan érzés, mint mikor az ember belefekszik egy kád forróvízbe. amikor hirtelen körülölel. olyan.

csak még nincs tévé. nekem az meg kell, hogy szóljon a háttérben. tévénemzedék vagyok. kéremszépen.

marha szerencsés ember vagyok egyébként. és azt meg külön köszönöm, hogy ezt tudom.