például eszterrel nagyon szórakoztató mulatni. tulajdonképpen jó a humora. így hát a tegnap estém jórészt kellemes volt. jórészt meg nem annyira.
egykor kedves, agresszív élményt hagyott bennem, miközben próbáltam hangot találni a kimondatlan szavakhoz, és elég nehezen tudtam. vagy más hangot találtam, mint amivel pont azok mondhatók ki...nem tudom.

s ne felejtsük el mellesleg, hogy próbáljuk egy ízlelésből megállapítani a finomságot/nemfinomságot. ha folyton újrakezdjük a kóstolást, előbb utóbb elfogyunk..

kóstoljuk meg egymást azt mondom. tessék, itt a karom, harapj bele, ízlelj meg magadnak és aztán dönts. nem, ne ítélkezz mielőtt még haraptál volna, ne mondd, hogy nem ízlik semmiképp. itt vagyok, főzz meg, vagy ránts ki, csak valami legyen.. cserébe én is belőled egy picit, csak hogy mondhassam hogy finom. vagy nem finom. rendben lesz így? fog sikerülni? bízom benned. köszönöm.

nézzétek az arcokat. mások is beveszik ezt a tavasz dolgot. figyeljétek csak meg. de mondjuk ne a metrón, hanem ahogy sétáltok az utcán. figyeljétek a tekinteteket. a szájakat. ugye, hogy nem annyira feszült? ugye sokkal közvetlenebbek az arcszerkezeteket? mindenkit jól átbasz ez az egész.

mindig, mindig, mindig meglepődöm azon mennyire jól érzem magam az eklektikában. hogy a fene egye meg.

és ma egyszerűen olyan hihetetlen tavasz volt, és úgy utálom, hogy így becsap engem ez az időjárás, mert én még az illatot is éreztem ám, egészen tavaszhangulatba kerültem. két nap múlva meg tuti lefagy a vidám fejemről a mosoly. szeláví.

és tegnap még nagy örömömre lehetőségem nyílt bepillantani a tisztaságba. egy tekintetet kaptam el, egy szempárt, amiben mély, friss és őszinte tisztaság lakott. és akkor, ott elő is jött..a szemből..megmutatta..nekem.

ez gáz.

csupasszá olvadó végtelen idő
ragacsos halmaza
meg nem tett lehetőségeimnek
fényre fáradok
azt hiszem látomásunk közös
érintetlen, élő, érthető.
fejemben számolok háromig
négyre már nem itt
leszek
nyomom nélkülözöd
lélegzetem tartod markodban.

hirtelen energiagomolyagba kerültem és most pörgök a szálakkal, mint egy hülyegyerek. ez van, ezt érzem, tökéletesen felpörögtem kérlek. folyton mosolygok, sőt, mi több, nevetek, kacagok. ez van, és most ez zseniális. mosoly.

gyerekkoromban együtt pecáztam egy nyáron a pataki attila (akkor még) kisfiával a gergővel - asszem így hívták. ez nem egy olyan sztori, amit az ember büszkén elmesél gondolom, de most ez eszembe jutott. eszembe jutott gergő, meg a tó vize, meg pataki attila a lángossal, akivel soha nem beszéltem, valószínűleg nem is tudtam, hogy az ki. elég kicsi voltam még, nem érdekelt akkor más, csak a detektívség, meg a kulcsmásolás, meg a lepkék latin neve. persze most sem hiszem, hogy akarnék kérdezni tőle bármit is.

"kérdeztél, szóltam. most tedd, ami tetszik.
ha vitázol, győzni akarsz, s szived fáj.
elég. menj! én lehántom ölelésed,
s elfelejtelek, mint bőrét a kígyó."

a kimondatlan szavak másoknak is annyira egyértelműek, mint nekem? s ha nem, akkor miért van az, hogy azt mondják sokat beszélsz.. vagy csak a kimondatlan szavakat kellene kimondani? létezik kimondatlan szavak szótára?

nézem itt az indexen a tilos tüntetés képeit.. hát nem tudom. kiábrándító olykor szétnézni a világban. borzalom.

coetzee barbárokra várva című könyvét olvasom. azt gondoltam mégiscsak, ha már nobel-díjas lett, csak el kellene olvasnom...ez is írtó szomorú. vagyis dühítő mellesleg.

szombaton az eklektikában szórakoztam, ami egészen jó volt. akartam menni máshova is, de valamiért mozdulatlannak éreztem magam, a szó nem egészen szoros értelmében.

félsz?
talán igen.

olyan ez a nap, mint régen az oviban. itt kell maradni, mert nem mehetek el, csak mikor értem jönnek, és addig is, hogy az unalmas órák elteljenek hamar, játszunk. most éppen hirdetéseset játszunk a bencével, ami elég viccesnek bizonyul. meg én aknakeresőzöm is közben. a szomszéd szobában sheryl énekli, hogy: if it makes you happy it can't be that bad if it makes you happy then why the hell are you so sad - és ez elég jó egyébként. olyan rokkos. és mások is játszanak, a főnököm csomagolósat például, meg még sokan, sokan cigizőset is játszunk, már unalmunkban. na jó, az oviban ez a játék nem volt.

átláthatatlan tejüveg odakint a levegő.
egyébként kávéillat az orromban, számban íz, szememben pedig a heti fáradtság vetülete. monitorszínű - tehát épp kék.
életem első csókját görögországban kaptam egy zalán nevű fiútól, aki egész este cinzanót ivott. emlékszem baromi keserű volt és borzasztóan kellemetlen. azóta nem szeretem a cinzanót, nem bírom meginni. zalánt sem szerettem. de nem hiszem, hogy csak ez volt az oka.

"Nincs semmi, csak a hely meg az idő,
hol utoljára számontartanak."

belemerültem.

tegnap véletlenül elkeveredtem a merlinbe a tűsarok születésnapjára. valamiért sosem voltam még ilyenen, pedig mindig jönnek meghívók, de ez most nem fontos. szóval a bíróékkal mentem, mert az eklektikában beléjük botlottam és mondták, hogy lesz. és akkor a merlinben a ruttkai bori énekelt, amit nagyon szeretek, mert a ruttkai bori remek előadóművész. és a bori táncolt, meg csillagszórózott, meg nagyon jó volt. valamint azt is észrevettem, hogy egészen más emberek járnak ezekre a tűsarok előadásokra. vagy összejövetelekre, vagy nem tudom. és vörösbort ittam, ami először jó volt, de második körben szerintem kb a felét vízzel helyettesítették, ami már nem volt jó. viszont pontosan elég volt ahhoz, hogy a csütörtöki alkoholszint-maradványomra rátöltve ezen mennyiséget tulajdonképpen berúgtam. vagy szlalomspicc, nem tudom melyik a helyesebb állapotmeghatározás. mindegy, nem fontos. később átmentünk a szódába, ahol a basszuska szokásához híven a pult mellet jól megölelt, ami általában elég jó érzés, leszámítva egy alkalmat, mikor is a táskám is beleesett ebbe az ölelésbe és kissé szétnyomta az oldalamat. de ez most nem ilyen alkalom volt. szóval a szódában is jó volt, a szilvi nevű lány például akciózni kezdett a toilettben, amit mi zitácskával rendkívüli érdeklődéssel szemléltünk.
valamint ma reggel pékárú és elvihetős kávé vételezése közben alkalmam adódott susie-t megtekinteni, aki épp a gyümülcsös megmérettetésre igyekezett. remélem azóta már ügyesen túl van rajta.

a bence azt mondja, hogy a gotan project reggeli zene, és mikor reggel elindította, akkor pár pillanatra még hittem is neki...

rengetegedben
tájékozófutok.
pokrócom kockás
piknikkosaramban.
fára másszak
virágot oltsak
vagy heveredjek
aljnövényzeted közé?
és bármelyik cselekedetemben
fogod-e majd kezem?
reng-e
vagy magabiztos
társas ágad?
eresztesz-e gyökeret belém?
madár fészkel-e ránk?
renget-e
a föld?
..míg lépdelek pázsitodon
játszanak velem lombjaid.

van most ez a könyv, marquez könyve, önéletrajzi móka. egy nagyon kedves barátom, orsi mesélte, hogy remek. én ezt a könyvet most nagyon akarom olvasni, nemcsak mert szeretem marquezt, meg mert megbízom az orsi ítéletében, hanem mert egyszerűen most marquezt kell olvasnom. orsi egyébként zseniális, csuda értékes ember, ráadásul tele van jobbnál jobb sztorikkal, amiket most, hogy unszolom, talán végre leír. egyszer például malagán egy élelmiszerboltban összebarátkozott estebannal, aki pizsamában volt. és akárhányszor hülyeséget mondott az orsi, egyszerűen csak felállt és azt mondta: megfájdul tőled a fejem, hazamegyek, beveszek egy aszpirint. és otthagyta. megtette. felnézek rá. just do it. ez most itt nem hiszem, hogy reprezentálja azt, hogy milyen szellemes történet, de sosem voltam jó előadó. mindegy, a lényeg, hogy az azért élek, hogy elmeséljem az életemet címűt be kell szereznem. punktum.

talán el kellene indulnom valahova, mondjuk inni egy pohár bort az eklektikában, vagy mit tudom én. beszélgetős, lassú hangulat ez most, és tuti, hogy ma nem lesz beszélgetés, lassú hangulat..

ütemes sikoly
születni készül bennem
utolsó énem

oké, szófosásom van. és amint ezt a mondatot leírtam kb 5 percig nem tudtam írni semmit. viccesen determinál kommunikációs központom. de most ez mindegy is, nem is nagyon zavar. az van, hogy egészen elszentimentálisodtam épp (egyesek szerint ez nem jó tulajdonság is, meg jó tulajdonság is), mert mécsesek vannak az irodában és valahogy olyan szentimentálissá tesz a gyertyaláng. meg az is van, hogy egészen jól vagyok mostmár.
mikor 5 éves voltam mindig azt játszottam otthon, ha unatkoztam, hogy anyám könyveinek gerincén található címeket és írókat olvastam visszafelé. éveken keresztül utána bizonyos voltam benne, hogy létezik egy könyv, ami fekete alapon narancssárga és az a címe nekije, hogy getegref. persze azóta se, sose olvastam el azt a könyvet. lehet utánajárok, ha hazamegyek legközelebb.

és én nagyon anyás voltam ám mindig és például egyszer, mikor nem mentem oviba valamiért (talán beteg voltam, fene tudja), szóval anyukám lement a boltba és engem meg otthon hagyott. mondta ő, hogy csak leszalad, ne aggódjak, de hogy, hogy nem én 5 perc múlva már nagyon aggódtam, hogy mi lehet vele, el is kezdtem sírni, majd 7 perc múlva már oly hatalmasra nőtte magát az aggodalom, hogy utána mentem a boltba, ami csak azért volt ciki, mert nem volt kulcsom és a lakásajtót tárva-nyitva hagytam. az avason. mindegy is ez, mert nem lett belőle baj. viszont lementem a boltba otthoni kis nacikámban (tél volt) meg pólóban, ahol egyetlen anyaszerű nőt sem láttam és kétdégbeesve kirohantam az utcára, ahol is a tanácstalanság és kiúttalanság hatására zokogni kezdtem azzal a tudattal, hogy eltűnt az édesanyám és valószínűleg soha sem lesz meg újra. persze perceken belül ott állt mellettem anyám, aki mint kiderült csak a postára ugrott még el, és rohantunk együtt haza, hogy hamarabb jussunk be a lakásba, mint bárki más, aki nem szokta ott tölteni a napjait.
ilyenek járnak a fejemben. és ami a legrosszabb, hogy ezeket le is írom ide.
viszont örvendetes hír, hogy sikerült lebeszélnem anyámat a vasárnap kora reggeli látogatásáról. végre aludhatok.

kiskoromban úgy voltam marc almonddal, hogy láttam a tévében a klipjeit, a tainted love-ot, meg a somethings gotten hold of my heart-ot és azt gondoltam, hogy ő nem is ember. azt gondoltam egy másik világból jött, valami ufó. aztán egyszer, mikor nick cave volt számomra egyfajta kultúrattasé tinédzserként, és a könyve, meg a zenéje töltötte ki a csöndet és az üres órákat, és rajta keresztül újra eszembe jutott az aranydal... szóval akkor szereztem egy marc almond kazettát és imádtam. jójó, persze tudom, a hangja nyávogós, meg buzis az egész durván, de jó dalai voltak, tényleg. és aztán nem jutott eszembe egészen a mai napig. a kazetta sem. éveken át. viszont ma egész nap az jár a fejemben, hogy:

something's gotten hold of my heart
keeping my soul and my senses apart
something's invaded my night
painting my sleep with a colour so bright
changing the grey, changing the blue
scarlet for me, scarlet for you

szóval ez van ma. még a sok arany is itt van a szemem előtt, ami a klipben hullik, de az valószínűleg csak azért, mert minden fény zavar és épp a szemembe világít egy genya halogén lámpa.

where do we go, nobody knows
i've gotta say i'm on my way down
god gave me style and gave me grace
god put a smile upon my face

ezt hallgatjuk itt a munkahelyen, bence kollégával, aki egyébként elég rendes ember.
azt gondolom, nem otthon aludni elég jó, ha az ember elég jó közegben van, viszont viselnie kell a reggeli következményeket. én most épp viselem, azt hiszem. viszonylag jól.
és az eszter tök jó fej. mostanában fontos emberekkel ismerkedem meg. nem olyan jujdefontos emberekre gondolok, hanem olyanokra, akiket így érzem, hogy meg kellett ismernem. fontos volt megismernem őket. ha érted, mire gondolok.
és kifliben aludni nemcsak macskakedvenccel jó ám. kifliben aludni alapvetően csudás.

akartam valami bölcset mondani, de nem tudok. talán nem vagyok bölcs, azért. haha.

jobbra fordítom a fejem és lassú késéssel a tartalma is elindul, meg a kép, amit befogad.. jajaj.

szórakoztató este a szódában. ez jellemezte a tegnap maradék részét asszem. galádka mosolygós, csillogó arca például. és születésnap, ráadásul utóbb kiderült nem is egy. viszont az egyik szülinapos ellopta a másik szülinapos rózsáját és kicsit megsértődött, mikor titokban visszaadtuk. meg aljasul viselkedtünk pár ismeretlen emberrel. és a legeslegjobb duma az írásban visszaadhatatlan: sssssssssssszzzia.

külcsíny. valamint belbecs. ezek most a kedvenc szavaim.

elrontottam bizony ám, hiszen a parfüm süskind-től lett volna a megfelelő válasz egy régebben elhangzott kérdésre. jó, ez így érthetetlen, tudom. nem baj.

kicsit kellemetlen azért, mikor az ember kap egy telefont, hogy egy másik ember sajnos nem ér rá ma délután, ahogy azt szilveszterkor megbeszéltük, szóval kellemetlen, hogy az embernek fogalma sincs semmiről, csak szép lassan ugrik be, hogy tényleg, tulajdonképp ez elképzelhető.. de enyhítő körülmény, hogy azonnal beismerem, hogy nem emlékszem, és addig beszélek, míg elfelejti az ő kellemetlen érzését, amit a nememlékezésemmel okoztam.

fejvadász nem lennék, de a szíjájéjről még mindig nem tettem le. de most ez nem is fontos.
az van, hogy csúszik az út és ilyenkor tökéletesen tudom prezentálni az utat, amin járok déj báj déj. átvitt értelemben, érted. megyek, egy darabig stabilan, aztán megcsúszom (megingok) és onnantól kezdve félek erőteljesen lépni, minden pillanatban csúszásra számítva felkészülten aggódom, ami sokkal fárasztóbb, mintha negyvenszer csúsznék el. logikus nem? szóval az életem ilyen. vagyis én így járom az utam. nem beszélve arról, mikor hó fedi be az egészet és én meg az útnak vélt irányban sétálok, mígnem rájövök, hogy ez nem is az. no way, there's no way baby.

nézőpontok. néző pontok. oké, azt hiszem inkább örülök annak, hogy a vég után kezdet jön. és valójában nem magányos az a kis apró lény, csak valahogy izolált vagy nem tudom. érintésre vágyom, szóra, tekintetre. néha meg nem. néha magányra, falakra, levegőre.

kiskoromban apám vitt mindig régészkedni és az jó volt. hegyre mentünk, olyan volt kicsit, mintha az ég felé mennénk, mintha valaminek a határán lépkednék a rögök között. és nagyon régi dolgokat találtam, kincsek voltak nekem, történelmet találtam ki a tárgyak mögé, elképzeltem az útjukat. új történetet írtam nekik a fejemben. ittam be a szavakat, amiket apám mondott, paleolitikum, meg homo neandertalis, meg kaparó és obszidián.. szép volt. azt hiszem azóta sem figyeltem meg annyira azt, ami fönt van, sem azt, ami lent van. de legalább törekedtem. és néha eszembe jut és olyankor megállok. felnézek, majd leeresztem a tekintetetem.

az az érzés például, amikor nem tudod, mi rosszabb, melyik cselekedeted vált ki kevesebb szart, mikor nem tudod, merre menj, mivel döntesz le több dolgot, mivel rombolsz kevésbé, vajon a cipő, ami rajtad van elég puha-e, elbír-e a hó, a föld, vajon az út arra megszakad, vagy beesel valahova, vajon azok az arcok mosolyognak, vajon ha megfordul ember, mennyire kell akarnom, mennyire látnom, kell-e csinálnom..az az érzés kurva szar.

bennem látom magamat, ha lecsukom a szemem. kicsi vagyok. szomorú vagyok. egyedül vagyok.

egyébként meg jégtenger van, meg óceán van, meg rengeteg víz, mindig csak folyadék. kontinuitás - ahogy használná a szót valaki más, ami nagyon tetszik. hidegzuhany. víz, víz és víz.

illat-érzés-furcsa-pöttyös-pimpa-kutya-szelíd-paripa-hófehér-holló-mátyás-igazság-mérleg-ideális-lehetetlen-misszó-apáca-önmegtartóztatás-lakat-réz-zöld-lomb-elmúlás-fájdalom-agresszió-paxirasol-doktornő-harisnyakötő-comb-fésű-fog-száj-csók-puhaság-kelttészta-sárgabarackdzsem-nagymama-köntös-beszélő-szdsz-madár-repülés-álom-végtelen-egyedüli-egy.

nem akarok sötét estéket, illetve nem szeretném őket egyedül. puhaságot szeretnék, törődést.. egyszerű, tiszta dolgokat.

és ez annyira durva...:

és én a hajót sem értem, hogy marad fent, sem a repülőt. persze tanultam..de akkorse. és ezt most meg végképp. én azt gondolom, hogy icipici vagyok. iciripiciri..

az azért nagyon furcsa érzés, amikor a szódában emeled a szádhoz az italt, akárcsak a a többiek, és melletted hihetetlen izgalomban a susie és a goren a most már váló britney és jason akkor még esküvőjéről tanakodnak hosszú perceken keresztül.
és az is fura érzés, amikor nem tudod magadban eldönteni, hogy túl sok, vagy túl kevés. hogy mi, az teljesen lényegtelen. de túl sok.. vagy az is lehet, hogy túl kevés..

ülsz és legszívesebben nem ülnél, vagy legalábbis nem ott. mosolyogsz, de legszívesebben nem arra mosolyognál. beszélsz, de rég nem hallod a szavakat. nem is a tieid. nem is biztos, hogy szavak. nézel, de tekinteted nem arra fókuszál, hallgatsz, de valahogy nem arra, talán befelé. érzel. azt viszont nagyon. érzed. biztosan, keményen.
vágányaim nem biztos, hogy találkoznak, úgyanúgy, ahogy a párhuzamos sem ér össze soha a büdös életben. figyelek. azt legalább tudok. jól.

szóval tegnap megint szóda, ahol én megint becsíp. és megint nagyon jó. nagyon jó.
aztán eszembe jutott ma az az időszak, amikor úttörőtáborban töltöttem minden nyaramat tanévzárástól tanévkezdésig. mert én nyaranta úttörőtáborban laktam. és egy gyereknek azt hiszem nincsen jobb az úttörőtáborban-lakásnál.
olyan dolgokat lehetett ott csinálni. például volt ott egy mustár színű etz motor, amit mindig el lehetett kérni s bár alig bírtam felmászni rá, folyton-folyvást motoroztam. jaj istenem, asszem mindig csak annyi problémám volt, hogy túl hamar vége van a napnak..

óceánszín, puha, finom párnám alkalmanként csupán, ölelem kuszán.

az út nem mindig egyenes és nem mindig egyszerű. de mindig út és mindig visz és mindig valahova...

egyébként iszonyú álmom volt. azt álmodtam, hogy valami táborban vagyok. mint a régi úttörő táborok, olyanban. és pisilni mentem épp, előttem jött ki a klotyóról a gryllus dorka. bementem, és egy olyan wc volt, hogy hihetetlen. persze álmomban természetes volt az egész. szóval a wc egy pottyantós dolog volt, kb nem is tudom, talán két pingpong asztal méretű. de nem volt ülőke része, csak egy hatalmas gödör. abba kellett intézni a dolgokat. a széléről bele. no és le volt takarva egy fekete nylonnal. és a nylonon volt egy széklet, meg papír és egy levél rajta dorkától, hogy talán jobb lenne, ha a takarítók végeznék rendesen a dolgukat, mert a budiba már nem fér cucc. nem tudom hogy került oda gumikesztyű, de egyszercsak a kezemen volt és egy sparos szatyorba pakoltam dorka termékét. és aztán megemeltem a nylont, hogy hátha még van hely egy pisinek. és ahogy megemeltem gyereksírást hallottam a gödörből. elrohantam segítségért.
beteg egy álom. a gyereksírás részét értem, mert a macska épp tüzel és folyton úgy sír, mint egy csecsemő. a dorkást is értem kb. de hogy hogy jön ide az a sok kaki??? na jó, nem fejtegetem tovább, így is elég durva.

tegnap miután körbejártam éjjel a várost, hogy valahol végre találjak kenyeret és nem sikerült.. szóval mikor hazaértem és éppen a humor1-et néztem úgy, hogy egyáltalán nem érdekelt, és elindultam a modern héber költők című antológiáért, hogy elüssem valahogy az időt.. szóval mikor épp a kezembe vettem a könyvet megcsörrent a telefonom. egy nagyon kedves barátnőm, vagyis nem. egykor volt nagyon kedves barátnőm. vagyis ez sem. szóval egy barátnőm telefonált, hogy kocsival pár percre van tőlem és van nála kenyér. és elhozná nekem, csak nem tudja, hol lakom. és akkor megmondtam, és akkor elhozta. lementem érte a ház elé, és tényleg ott volt, és tényleg adott kenyeret. meg a kezembe nyomott egy üveg nagyon finom, tokaji muscat ottonel elnevezésű fehérbort is. aztán elment. én pedig valószínűleg remekül néztem ki, ahogy az utcán battyogtam: számból cigi lógott, bal kezemben egy félbevágott kenyér, a jobban pedig egy megbontott fehér bor. ez kérem a boldog s új év.

az jutott eszembe, amikor sétáltam a körúton, hogy marci macskám, mikor még élt, egészen kicsi korától kutyának képzelte magát. kutyákkal szocializálódott, úgyhogy megértem. aprócska korában nem nagyon látott macskát, mert a túlélési harcban a környékünkön az összes macska gyengének bizonyult a kutyákkal szemben. de marci más volt. egyrészt tekintettel lealázta az ebeket, másrészt, mikor megnőtt és már minden kétséget kizáróan kutyaként viselkedett, akkor egyszerűen nem is merülhetett fel, hogy harcoljanak ellene a kutyák, ugyanis be lett fogadva. egyszerűen. meg erős is volt, szóval ha úgy adódott volna simán lepofozott volna minden kutyát. de visszatérve marci kutyalétére. szóval sétáltam a körúton, fülemben szólt a zene, és arra emlékeztem épp, mikor sétálni mentünk a kutyákkal a mezőre a házunk mögött. elől ment a két kutya, idegbetegen rohangásztak és marci közöttük. nem volt kérdés, egyszerűen lelki metamorfozis ment végbe, vagy magam sem tudom. csatangoltak. vadásztak együtt. ha eldobtam egy labdát marci utána ment simán. elképesztő. és ahogy ez a kutyasétáltatás az eszembe ötlött egészen jól éreztem magam. a körúton. délután.

ezt a képet pnxntdd útmutatásával találtam, illetve agy linkje vitt oda és megtetszett. annyira, hogy ide szeretném tenni. az a címe, hogy no work. de lehetne akár az is a címe, hogy szilveszter után, vagy csak bármely pillanatban. nem tudom miért tetszik annyira. de ez most mindegy is asszem.

meg kell köszönnöm a katusnak és gorennek azt, hogy tegnap este a nagy semmiből elővarázsolták belőlem a kedvet. valamiféle konyakot ittunk náluk, amíg katus főzött két éhes lánynak, és bár a konyak nem volt épp a legfinomabb ital, mégis olyan hatással volt rám, hogy hazafele már a petárdázás sem hozott ki a sodromból. sőt, itthon kedves kis baráti körben elfogyasztott alkohol mennyiség után az eklektikában még tánc is kerekedett, illetve jómagam kezdtem mozgatni tagjaimat ütemre, ahogyan mások is. egészen jó estém lett. rengeteg emberrel megismerkedtem, példul egy müncheni fiúval, akinek zseniális kalapja volt és folyton meg akart hívni egy italra, amit én már (okosan) nem fogadtam el, meg angol leszbikus lányokkal, meg egy londoni fiúval, aki annyira édesen táncolt, hogy ezt többször ki is kellett fejtenem neki. szóval ezzel az egésszel csak azt akartam mondani, hogy a goren papa megmentette a szilveszteremet. köszönöm neki.

kedves ribanc elnevezésű barátom nagyon szórakoztatóan ír. örülök, hogy belevágtál.

csuda nap volt a tegnapi, rég éreztem magamat jól. úgy kezdődött, hogy kávéztam, egy franciahonban élő barátnőmmel, aki nagyon kedves és jó. és már ez nagyon jó volt, a beszélgetés, a sok mosoly.. aztán ribanckával eklektika, ami egyébként is mindig elég jó, de ribanccal pláne, mert ő nagyon szórakoztató ember, meg mert régen láttam, azért is. és este meg a goren papával, meg moszattal szóda volt, és a szóda is kifejezetten szórakoztató volt tegnap éjjel, valszeg a kevéske emberszám miatt, meg talán azért is, mert eleve remek hangulatban érkeztem, nem tudom.

rászoktam a humor1-re. ezt nem anniyra büszkén mondom, de az van, hogy ha választanom kell, hogy bud spencer, 50 cent, airport vagy regionális hiradó legyen az otthoni aláfestés, akkor mindenképpen inkább a humor1-re kapcsolok. ciki or nát. hír it cáms, áj kent hájd.

kényszeres bulipara illat a levegőben. szeretnék repülőszőnyeget. meg géppisztolyt. agressz orsi.

szeretnék egy használható számítógépet. egy hajszál választ el attól, hogy itthonról folyton tudjak netezni. csak olyan elérhetetlen hajszál. ámbátor kicsi.

szerintem ennél egyszerűbb és szarabb klipet a madonna nem is tudott volna csinálni. hihetetlen. most láttam az mtv-n a love profusion klipjét és totál kiakadtam. jajistenem.

egész nap csak itthon döglök és valami olyas könyvet olvasok, ami mostanában divat. ilyen szinglis, vagy hogy mondják ezt rendesen. valami egyedülálló nő, aki persze tökre nem akar egyedül lenni, és nagyon értelmes, meg csinos, meg sikeres, tehát megtehetné, hogy nincs egyedül, de közben a lelki dolgai, amikkel nem mert szembesülni, tudat alatt nem engedik közel kerülni másokhoz és aztán erre rájön és közel kerül és happy end. szóval ilyen könyveket eddig sose olvastam, mert nem tudtak meglepni, meg nem éltem meg katarzist olvasásukkor. és azt gondoltam mindig, hogy ha elolvasok egy könyvet, akkor a minimum a katarzis. aztán most itt van ez, valami pókeres címe van, talán hölgypóker. karácsonyra kaptam egy grafikai cégtől, akik nem ismernek, csak tudták, hogy fiatal vagyok, esetleg feltételezték, hogy szingli. és elkezdtem olvasni, mert baromira nincs kedvem kimozdulni, meg mert azok a könyvek, amiket felhoztam pestre már mind okoztak nekem sokszor katarzist. és tulajdonképp arra jöttem rá, hogy az ilyen könyvek az embert ösztönözhetik is akár. legalábbis én azt érzem, hogy most egy kicsit, mintha seggberúgtam volna magamat, mikor letettem. vagy nem is tudom ezt rendesen elmondani. furcsa.

egyébként a goren elvileg ma este számítógépet szerel majd nálam. ez tuti, és ezen kívül nicsen is semmilyen vágyásom. nem akarok kimenni a hidegbe, nem akarok inni és nem akarok sok embert sem magam körül. kicsit szeretném, ha lehetne nekem is téli álmot aludni, vagy egyszerűen csak nem mozdulni sokáig. nem menni. nem beszélni.

egyébként tulajdonképpen most is tökéletesen készen vagyok. csak már megszoktam ezt az érzést, hogy nincs mellettem senki. fizikális értelemben persze. vagy nem tudom. amikor kutyám volt, a béla, akkor nagyon jó volt, mert ha nem éreztem jól magam, rá mindig lehetett számítani. persze csak ha nem volt épp megsértődve rám valamiért. vagy marci, a macskám, ő is fantasztikus társ volt. csuda egy macska volt. godzillának, akivel most úgy hozta a sors, hogy tulajdonképpen együtt lakom semmi köze nincsen a macskákhoz. marci macska volt. igazi. vadászó, kegyetlen, de olykor doromboló, kedves és barátságos. hihetetlen teremtés volt, mígnem korán, túlságosan korán át nem lépett egy másik világra.
butaság nyavajognom. mindig meg is fogadom, hogy nem fogok, aztán tessék. csak egy hideg éjszaka kell hozzá, meg egyedüllét. meg szétfújt orr és szájon át történő légzés. egyszerű recept.

hidegben sétálni az utcákon jó. leszámítva a hideget. és mindig csak azon szurkolni, hogy valamiért ne maradjak majd azon a szórakozó helyen, ahova tartok. és természetesen tovább indulni. egy másik helyre. és közben végig tudni, hogy hazaérek majd. hamarosan. végül. hiszen az a cél. és érezni a füleim összes négyzetmilliméterén, hogy baszott hideg a szél. és érezni azt is, ahogy pillanatról pillanatra szárad ki az ajkam. és érezni, ahogy könnyel telik meg a szemem, ahogy beleváj a levegő. és lépkedni. és lépkedni. és otthon.

az történ tegnap a szódában, hogy sokan voltak. nagyon közel ült tőlünk egy asztal, mégis mindig köztünk mentek át az emberek. és volt egy futár gyerek, aki vagy háromszor úgy haladt át a bazinagy táskájával, hogy a lelógó zsinórjaival mindig baszottul arcon talált. engem is, meg dórit is. és egy következő alkalommal megállítottam a két szék közt, hogy vagy figyeljen oda, mert már elég unalmas, hogy mindig arcon talál, vagy menjen a másik oldalon, ahol sokkal több hely van. erre ő közölte, ha mégegyszer így beszélek vele, akkor a kezével pofon vág. ezt mondta kibaszott lazán és elégedetten visszamászott az asztalához. tényleg egyre jobban utálom az embereket. nem is értem ezt már. nagyon nem.

tegnap lenyűgöző élményben volt részem. az unokatesóm, aki elég fiatal, a fiával beszélgetett, aki olyan 8 éves. kínos helyzet állt be a családjukban, ugyanis az unokatesómnak lett egy szerelme. és most először nem csak a gyereke seggét nyalja egész nap. hihetetlen volt a beszélgetésük. borzasztó komolyan beszélt B a fiához, aki közben végig a mobiltelefonon játszott a kígyós játékkal. nem figyelt rá, de közben minden idegvégződése az anyja szavait leste mégis. az a beszélgetés zajlott le, ami ezernyi amerikai filmben. hogy te vagy a legfontosabb, és attól, hogy most kicsit változik az életünk, hogy még valaki belekerült a szívembe, a te helyed semmit sem áltozik, ugyanúgy te vagy a legfontosabb blablabla. nagyon szép jelenet volt. miközben a család egyik fele kint veszekedett a konyhában a tescokmegölikakisáruházakat témakörben pro és kontra, a másik rész pedig a bajnokok ligája arsenal - inter ismétlést nézte a ksiebbik szobában. csuda volt. karácsonyi.

karácsony első napja kipipálva. betegség - megjegyzem. ez van, megfázás rögtön, ahogy hazaérek, csak hogy jól teljen. mindegy is ez, csak most mondom itt. egyébként meg uncsi volt a nap. délig még abban sem voltam biztos, hogy fel bírok kelni az ágyból, de aztán nem volt más választás. olyan jó lenne, ha egyszer ez a pihenésről, meg a szeretetről szólna tényleg. be is fejezem, olyan hülyeség a karácsonyról postolni, nem?

egyébként meg az történt még velem, hogy szépen elraktam egy dobozba sok-sok könyvemet és ha törik, ha szakad, felviszem őket magammal pesti lakásomba, mert hiányoznak. kis rész ez, töredék, de legalább több, mint a semmi. egyszerűen ha kevés a könyv, akkor nem jó. így neveltek. könyvek között cseperedtem.

és még az is van, hogy baromi hideg van, nem tudom ott hogy áll az idő, de itt kibaszott nagy tél. zima. megyek is cigizni, meg házi pálinkát inni, meg fürdőkádba ülni.

és aki ünnepli, annak kellemes karácsonyt. türelmet. főképp.

kiábrándultam a színházak közönségéből is. szerintem egyre bunkóbbak és önteltebbek az emberek. lehetne egy kidobóemberrel járnom folyton, akinek ha szólok, hogy ezt itt, akkor azt ott azonnal leüti?

amióta először húztam tarot kártyát életemben, azóta akárhányszor húzok vagy emelek vagy "játszom" egészen biztosan a bolond kártyát húzom ki. azt mondják ez jó, de most már kezdek kicsit megrémülni ettől a következetes sorsszerűségtől.

a mai nap csak fölösleges dolgot csináltam eddig. annak ellenére, hogy volt 3 hónap amíg egyetlen napot sem dolgoztam, azt érzem, hogy hosszú ideje ez volt életem legfölöslegesebb napja. persze eddig, mert még bármi lehetséges.

azt szeretném a jézuskától, hogy idén inkább ne is jöjjön. eddig is mindig csak a kezdődő idegbetegséggel küszködő családom érkezett. megannyi pszeudojézuska. dzsízösz.

otthon maradtam tegnap este. megint adtam egy esélyt a tágra zárt szemeknek, de úgy látszik nem sokat változtam 3-4 év alatt. úgyhogy inkább olvasgattam kicsit, meg finom majonézes kukorica salátát ettem virslivel. jó is volt. goren szegény miattam iszogatott egyedül, de valahogy azt éreztem tegnap, hogy nincs erőm elindulni. szar érzés ez egyébként.

a pénteki frenák elég szar volt. pedig hihetetlenül oda vagyok a pali dolgaiért, amit tudtam mindig megnéztem és ugyanígy vártam ezt a mostanit is. mégis olyan érzésem volt, mintha összecsapta volna, mintha nem foglalkoztak volna semmit ezzel az egésszel. szar volt. konkértan szar. nem mondott semmit, épp ezért nem volt rám hatással, bármennyi hatásvadász elemet is tűzdeltek bele.

szombaton pedig...egyrészt életemben először csirkemájat csináltam kukoricás rizzsel, amit később a kedves goren is megízlelt, akinek köszönhetően úgy néz ki, hétfőtől otthonról léphetek majd a világhálóra, amikor csak akarok. ó igen. és aztán meg este volt egy kis eklektika, meg sok szóda, ahol marasztaltuk moszatkát (nem kellett nagyon) és ittunk, valamint galádka gyönyörű új lábbelijét (fájós lábán) csodálhatta az egész világ. nem mond ez így semmit tudom, de nem is kell, hogy mondjon. én tudom.

ameddig nem hisszük el, hogy nem vagyunk rosszak, addig semmi esély nincs arra, hogy jók legyünk. hogy boldogak legyünk. nagyon sok dolgot kell látnom, megtanulnom, alkalmaznom magammal kapcsolatban. gondolom ezzel mindenki kb ugyanígy van.

egy kedves barátnőm, aki pár napja jött haza malagáról, ma délután rengeteg írtó vicces sztorit mesélt. egész délután, miközben perceken keresztül röhögtünk, magamban azt terveztem milyen jó lesz ide beírnom majd ezeket a történeteket. aztán most meg itt vagyok és azt érzem nem megy. kiment belőlem a cuba libre. fene egye meg.

ma is csak egy másnap van. egész remek volt a tegnapi céges buli, sok vilmoskörte és kevés abszint jellemezte, ami az italkészletet illeti. nem táncoltam és viszonylag visszafogtam a szentimentális megnyílvánulásaimat is. és korán leléptem, illetve mondhatnám úgy is, hogy időben. és a kedves főnökömmel megállapodtunk, hogy kettő előtt nem jövünk dolgozni, ami felébredéskor kifejezetten remek érzést kölcsönzött a nap hátralevő részére nézve. krisztmasz ju nó.

olyan rossz, hogy a basszus nem ír, illetve most írt egy picit, de nem volt, jó, hogy eddig nem.

kisgyerekként sokkal határozottabb voltam. tudtam, hogy valami kell, vagy nem. illetve azt valószínűleg most is tudom, de akkor simán kimondtam kerek perec, hogy kell. aztán jött egy időszak, mikor ha nagyon szerettem volna valamit már gátlásos voltam elárulni, így ha rákérdeztek, hogy szeretném-e, akkor is csak azt mondtam, hogy felőlem... és most itt vagyok, mikor aztán már tényleg kellene tudnom mit akarok, meg kellene tudnom kifejezni amit akarok és mégis csak tátogok, mint egy hal némán és nézek megszeppent szemekkel. aztán meg rosszul érzem magam, hogy nem kapom, nem élem át.
hogy kell átmenni a hidon, egyre jobban tudom s hogy még nem mentem át az azért van bizony mert csak az megy át a hidon, aki mindent megbocsát. a folyón túl ott a felejtés és nekem nincs mit megbocsátanom. csak állok a hidon és nézem azt a pontot és majdcsak jön egy alkalom. - ezt énekelte régen a müller, amikor még értek valamit a szavak, amik kijöttek a száján. illetve lehet, hogy akkor sem, de számomra még hitelesnek tünt.

ez oly remek!

felébredtem és a kurva macska nyávogott. de aztán bekapcsoltam a tévét és holly valance state of mind című dalára rákattantam kicsit. mert jó. meg mert hangosabb volt, mint a tüzelő godzilla.

hosszú ideje most végre emlékszem az álmomra. és ez nagyon jó, mert mindig nagyon szeretném tudni, hogy mit álmodtam, de sosem emlékszem rá. kiskoromban volt egy visszatérő rémálmom. otthon voltam a bérházi lakásomban egyedül. és bármelyik szekrényajtót nyitottam ki, mindig nagy medve volt benne. nem barátságos maci, hanem véres fenevad, aki bántani akart. eleinte a szekrény visszacsukásával a baj redukálódott, de később mindig kinyitottam az ajtót (talán ellenőrizni) újra és a medvék egyre durvábbak voltak. és egy idő után már ők nyitogatták az ajtókat. aztán mindig felkeltem, mielőtt még kijött volna egyetlen medve is a szekrényből a szobába.

gesamkunstwerk.

és este tök jó volt az eklektikában moszattal majd később gorennel és barátnőjével. végre egy jó este volt, amikor nem kényszeresen jókedvem van, hanem valóban. köszönöm ezúton az érintetteknek.
lehetséges, hogy egy macska hetente tüzeljen? a miénk ezt teszi. elviselhetetlen és borzasztó. egészen biztos, hogy macskagyilkossá válok majd még ezen a télen.

a kedves sráccal, aki a dob utcai éjjel-nappaliban éjszakás meg már tök jó barátságban vagyok, egészen konkrétan van hitelem, meg folyton emlékszik, hogy nagy átlagban mit szoktam vásárolni és szinte már készíti is a dolgokat folyton. valamint szól, ha friss pékárú jött és a múltkor megkóstolhattam az új orbit rágót is az annával. fontos ez, fontos, hogy ha az ember spiccesen elindul haza éjjel, akkor az utolsó ember, akivel beszél az kedves legyen.

ma már 9 előtt pár perccel galádka jutott eszembe, ugyanis munkába jövet az aluljáróból a szárazföldre térve egy csirkelábra bukkantam. megdöbbentő élmény volt.

moloko-t hallgatok, amit egyébként is szeretek és idén nyáron azt is megállapítottam, hogy roisin murphy okozta nekem az egyik legkellemesebb koncertélményemet. vagy hogy mondják ezt szépen, magyarul. odavagyok egyébként, zseniális ez a statues album. ide is rakok majd mindjárt egy szövegrészt a populáris forever more című nótából.
szisztör, jó lenne valami pihenés, bradör, jó lenne valami nyugalom. teleszkópos szemnyúlványokat akarok. rögtön, azonnal. meg sziesztát, mint olaszországban, meg spagettit is. és tengerparti házat is, de azt annyira nem, mint az előző hármat.

Got to find me somebody
But there's nobody
To love me
And it's driving me crazy
There's nobody to love me

Somebody tell me
How could there be nobody
To love me
And it's driving me crazy
There's nobody to love me

Somebody tell me
How could there be nobody
Nobody to love me
And this life is so empty
There's nobody to love me

Endless tears
Forever joy
To feel most every feeling
Forever more

inkább multiplexbe járok mostantól, komolyan. megnéztem a swimming poolt ma a művészben, és olyan érzésem volt, mintha megalomániás, beszédkényszeres tüdőgondozottak közé kerültem volna. a mögöttem ülők egyetlen percre sem hagyták abba a beszélgetést, miközben mindenki köhögött. és kommentálták egyesek fennhangon a történteket. tisztára, mint woody az annie hallban. komolyan mondom, kihalt a mozikultura, vagy nem is tudom. nem szeretek moziba járni. pedig a film nem volt rossz, leszámítva a végét, ami megint valahogy el lett kapkodva.
lets do it. ezért a dalért mindenképpen megérte..

érzem, hogy írnom kell valami vidámat, mert a barátaim, akik néha bekukkantanak ide mindig úgy kezdik, hogy mi baj van.. úgyhogy el kell mondanom, hogy pozitív dolgok is vannak az életemben. az egyik ilyen például, ami hatalmas fénycsóvát küldött a napomba az volt, hogy megtaláltam az iroda polcán janet és allan ahlberg kis kukac könyvét. gyermekkorom másik pillére volt az ami a szívedet nyomja után. idézek belőle miközben nagyon sajnálom, hogy ábrát nem tudok idetenni...

"a közönséges kukac

minden kukacnak van egy eleje, egy közepe és egy vége.

az olyan kukac, amelynek két eleje, egy közepe van, és nincs vége, könnyen bajba jut.

az a kukac, amelynek két vége van, és nincs eleje, elunja magát.

a süket kukac ritka.

az elhizott kukac ugyancsak nem tul gyakori.

a szégyenlős kukac szinte soha nem mászik ki a szemünk elé."

imádnivaló.

a testem egészen máshogy viselkedik, mint ahogy szeretném. eleve, ami tök gáz, hogy könnyebben bedől az érzelmeimnek. egyszerűen feladja nagyon hamar. megfutamodik. hihetetlen.

egyébént meg egy kylie poszterrel nézek szembe. feket fehérneműben egy hatalmas piros szivet ölel. hasogat a fejem a látványtól. i should be so lucky..

fejemmel falnak soha.

tegnap egy elég rossz élményem volt a bárkában. megnéztem a theomachia-t és nem tetszett. egyébként sem volt jó napom, ezért estére összeállt bennem a jelszavam: beton! - érzéketlen és kőkemény. erre az állapotra vágytam tegnap éjjel. nem annyira sikerült elérnem, bár tény, hogy sikerült berúgnom. ennek köszönhetően most szétrobban a fejem és el sem tudom képzelni, hogy bármit is csináljak az ágyban fekvésen kívül.

anna elutazott, rögtön miután megérkezett. goren szerelmes, így nem nagyon ér rá. persze egyéb programokat is lehetne szervezni, tudom. de nem megy a megmozdulás. nagyon nem.

22:00 duna tv mindent anyámról. ez most feldobott.

nem szabad megállni két deciliter bornál, mert akkor álmosan mondjuk ki a hova kérdésre a nemesen egyszerű és határozott haza irányt. bort vagy semmit, vagy sokat.

szeretnék időt. szeretnék sok időt, azokra a dolgokra, amikre nagyon régen nem tudtam időt fordítani. szeretném még azt is, így karácsonyra mondjuk, hogy legyen önbizalmam, és legyen energiám is, jó sok, de legalábbis elég a nap végéig, addig, míg nem az ágyba jutok.

fene gyorsan közeledik ez az ünnep. nálunk ez mindig nagy móka, általában nagyokat veszekszik a család, amit én egy kedves unokatestvéremmel cigizve hihetetlen lélekjelenléttel szoktam kémlelni tisztes távolból. és jókat röhögünk mindig. hihetetlen egyébként, hogy a picsába tud egy családba legalább 5 kurva határozott és kemény nőt összehozni a sors? ezek ha egymásnak esnek, akkor buli van.

azt mondják itt most a munkatársaim, hogy anettka 3d-s. vagyis, hogy nem az, csak annak hirdeti magát. de hogy szereztek direkt szemüveget a dologhoz és kurvára nem volt 3d-s. ilyen ez a szombat reggeli munkanap.

pszeudoálmosság gyötör. rájöttem ma. ez az én nagy bajom.
olyan furcsák ezek a hétköznapok. furcsa elkezdeni egy új hivatást. olyan ez, mintha jól beúsznál a tengerbe és csak utána vennéd észre, hogy nem ér le a lábad, meg még sós is a víz, és az a sok hal és különben is sokkal jobban érzed magad a szárazföldön... legalábbis én így vagyok vele. na jó, ez erős túlzás, mert kezdem megszokni a vizet, meg úszni is tudok, csak a halak zavarnak igazából.

groove armada-t hallgatok és olyan kicsit, mintha egy nagy hullám lennék én magam is. belebújok a repedésekbe és a falon kúszva fel a plafonra és körbejárom a neoncsövet és tovább és máris a szellőzőrendszer és nem állok meg, csak mikor az ütem.

egy csomó remek cd-re tettem szert a napokban és ez jó. ha felfrissül a zenei színtér az életemben, akkor valahogy én is mindig kicsit gazdagabb leszek, azt érzem. van például most egy olyan hanganyag nálam, ami ilyen tribute női előadóknak és olyanok vannak egymás után keverve, mint a moloko, vagy björk, lamb, goldfrapp és más rendkívül kellemes muzsikák. ezt például most nagyon szeretem.

egyébként meg péntek van és megfosztja a péntekérzetet a borzalmas tény, hogy holnap is dolgozni kell. nem tudok örülni neki egyáltalán.

mocorgó fények a feketeségben. ezt látom, ha kinézek az ablakon. befelé is kb ez van.

egyébként tök érdekes, britney új albumát hallgatom és ciki, nem ciki, van rajta egy dal, ami baromira tetszik.

és sikerült jegyet szereznem a vagina monológokra, ami elég jó. és ki vagyok akadva, hogy a kultúráért manapság ilyen sok pénzt kérnek. csak mert ez épp egy népszerű darab.

gyerekkoromban olyan gyorsan telt az idő. lementem iskola után az udvarra és a következő, amire emlékszem, hogy anyám ordít az erkélyről, hogy menjek fel. és nyakig koszosan, mindenféle szarral teletömött zsebekkel, plezúros térddel, de boldogan és mosolyogva (és persze ugyanakkor szomorúan, hogy már fel kell menni) léptem anyám elé, ettem meg a vacsorát, fürödtem és ültem a tévé elé. milyen jó is volt az. a csiga ment a kettesen a gyerekeknek felirat felett. aztán telesport.

hova tűntem mellesleg? melyik irányba?

jósolt ma nekem egy nőci itt a munkahelyem épületében, akit rögtön le is buktattam tulajdonképpen, de ez nem baj. az van, hogy csupa jót jósolt, amitől oda kellene lennem, de most gyakorlatilag lélegezni sincsen erőm. tortát ettem, meg ebédet ettem és szétpukkadok a fáradtságtól. aludni akarok. sürgősen. nagyon.

kakukkos órához madárszarpucoló! ez milyen rohadt meló lehet - mondotta imént a főnököm. és milyen igaza van. egyébként az idő soha nem vánszorgott még ennyire lassan. csúszik itt előttem és legszívesebben taposnám, de nem merem, mert attól még lassabb lesz, még kúszósabb.. akár le is állhat.

et mihi res non me rebus subiungere conor. ez a szöveg állt évekig apám képernyővédőjén. azt gondolom sosem tudta megvalósítani igazán a jelentést. törekedni ettől függetlenül simán törekedhetett rá.

el kellene mennem szórakozni. esetleg ma este. hallgatni otthon egy kis muzsikát, és lemenni a szódába mondjuk. vagy akármi.

barátságos otp alkalmazottak, napsütés, rendkívül fokhagymás sárgaborsó főzelék, valamint csokis capuccino jellemezte eddig a napomat.

nem akarok hülyeséget mondani, ezért talán nem is kellene most írnom. azt érzem ma extra hülye vagyok.

egy kedves barátnőmmel kezdünk kibékülni, akivel kicsit nem értettük egymást az utóbbi időkben. érdeklődik magánéletem felől. találkozom majd vele, hátha ő kiderít valamit ebből a katyvaszból. hátha megtalálja a magán életem.

ez gorennek:

kitüremkedik a torkomon az életem. irritálja nyelőcsövem. vagy le kellene nyelnem, vagy ki kellene köpnöm.

tegnap megnéztem azt a hülye kontroll-t. és megvilágosodtam. egyszerűen a magyar filmeknek mostanság nincsen mondanivalójuk. nem bírnak a-ból b-be eljutni. baromire felidegesítettem ezen magamat.

egyébként meg rossz kedvem van.

mondjuk úgy, felgyújtottam a kukát a munkahelyemen. mert mondjuk így. mert így volt. de hál istennek nem esett nagyobb baj.

It's real early morning
No-one is awake
I'm back at my cliff
Still throwing things off
I listen to the sounds they make
On their way down
I follow him with my eyes 'till they crash
Imagine what my body would sound like
Slamming against those rocks

When it lands
Will my eyes
Be closed or open?

I go through all this
Before you wake up
So I can feel happier
To be safe up here with you

szombaton megnéztem a szent györgy és a sárkányt a katonában. és igazából remek volt, de később sokkal jobb lett, mikor átmentem a szódába és rendkívül mókás pár órát töltöttem ott. sok bloggerrel.

tegnap elutazott az anna, ami nem jó. illetve lehet, hogy igen, csak önző vagyok. mindenesetre aggódom, nehogy megfázzon.

és még az is történt, hogy hivatalosan is meleg lettem. édesanyám látogatott meg a hétvégén és végre a szokásos kérdéseire most azt bírtam mondani, hogy igen. és beszélgettünk egy csomót és írtó kedves volt, dehát ezt mindig is tudtam, az én anyám:) ilyenek vannak.

gör jú nó icc trú. ú ú ú áj láv júú hangulatom elég meredek.

olyan régen találkoztam gorennel, hogy már nagyon hiányzik. komolyan. úgyhogy, ha ezt olvasod, akkor csörögj rám, oszt beszéljünk meg valamit az estére, mert hiányzik a mosolykor megjelenő gödröcskéd. te.

mire nagy leszek, minimum ilyen szinten meg kell tanulnom önkifejeznem magam rajzokban, mert én is mindenképp akarok majd mesekönyvet készíteni a gyerekemnek.

egészen biztosan lesz majd egyszer egy pillanat, amikor azt fogom érezni, hogy jól vagyok teljesen egyedül is. tudom, hogy lesz ilyen pillanat, mert egyszer kell, hogy legyen. és akkor, mikor majd valahol lélegzem, mikor majd a szemeimmel tudatosan nézek egy irányba, akkor majd azt fogom gondolni milyen gyenge voltam. azt fogom gondolni, hogy megtanultam előre nézni. megtanultam. az a pillanat valószínűleg még baromi messze van. minden alkalommal, mikor eszembejut még kicsit beleremeg a gyomrom abba a tudatba, hogy nélküle kell lennem. még nem bírom, mikor egyedül fekszem az ágyba és azt sem bírom, ha nem látom az arcát, mikor felkelek. de abban a pillanatban jól fogom érezni magam egyedül, sőt, azt fogom gondolni, hogy pillanatnyilag nem is tudnék jobbat ennél az egyedüllétnél.

íjjá feszülsz, fejedet bokáddal
mintha összekötné egy láthatatlan
ideg. kezeid körömgyökerüket
eresztik hátamba megfontoltan
karomban tartom varázsijjamat
magamnak szegezlek - azonnal lősz
s riadt tekinteted testeddel egyként
remegve ernyed - nyugszik bennem
földed vagyok. házad vagyok. éjszakád.

tegnap megnéztem a dogville-t. én nagyon szeretem lars von trier-t és nicole kidman meg simán észrevétlenül megtanult játszani valamikor a tágra zárt szemek idején. vagy nem is tudom. szóval a dogville jó. nézzétek meg. komolyan.
az a jó ebben a lars csávóban (a lars névről mindig a lars ullrich, a metallica dobosa jut eszembe - brrrr), szóval az a jó benne, hogy úgy dolgozik, hogy nem csinálja ugyanazt pusztán azért, mert az előzőnél bevállt. mindenképpen tisztelendő munkamorál az ilyen. legalábbis művészeti pályán.
egy csomót beszélnék itt róla, csak nem akarok belekezdeni.

kitanultam hogyan csináljam a legjobb kávét a munkahelyemen. azt hiszem itthon vagyok. ez az a pont, amikortól azt mondom. ólrájt.

tegnap is és ma is egész nap az a kurva dzsingölbellzz járt a fejemben köszönhetően a munkahelyi ajándéknak, amit mindenki folyton vizslat. gyűlölöm a dzsingölbellzzt.

ezt még galádka kedvéért belinkelem ide, meg beírom a legkedvesebb versemet is, amit a múltkor kihagytam a felsorolásból.

Ingrid Sjöstrand: Van hozzá közöd?

Van hozzá közöd,
mit csinálok?
És hogy mit gondolok?
Van hozzá közöm,
mit csinálsz?
És hogy mit gondolsz?
Van közünk egymáshoz?
Hozzám, hozzád, mindenkihez,
aki véletlenül épp itt él
épp most,
és akin múlik,
hogy mi lesz a világból?
Van közünk egymáshoz,
talán, igen.

tegnap már mikor elindultam nem volt kedvem menni ebbe a házibuliba, amiről most fogok írni. nemcsak mert baromi hideg volt, hanem azért is, mert az égvilágon semmi sem vonzott. na jó, esetleg a hidegtálak egy kicsit. mindegy, végül persze elindultunk annával, ahol aztán kezdődött a szokásos szar. amikor nincsen kedved valahol lenni. amikor tudod, hogy látszik is rajtad, hogy nincs kedved ott lenni. és amikor nem érdekel, sőt inkább megtiszteled azzal a barátodat, hogy nem titkolod: baromira nincsen kedved ott lenni. és csak nézed az órádat, hogy azért az illendőség határain belül távozz el, tehát minimum egy órát maradj ott, és azért egy pohár italt guríts le, csak a koccintás miatt, és mondj pár vicces szót. hogy mondatokat fűzz belőle az nem fontos, az másfajta házibulik szerepköre. itt most csak a szavak. és persze pár embernek be is szólsz, mert az imidzsednek eleget kell tenni, sőt még talán érdeklődsz is valami dolog iránt, ami egyébként nem biztos, hogy igazán érdekel és a végén az elnyomott unalomtól annyira feldühödsz, hogy szimplán azon képes vagy veszekedni valakivel, hogy cesaria evora nem épp a legjobb hangulatfestő zene egy házibuli esetében. cesaria istennő, remek, jegyzem meg itt zsófi kedvéért, de tegnap nem ő volt a leader a partihangulat mezején.
aztán végül felállsz, pont a legszarabb időpontban, mert korábban érkezett emberek negyed órája már leléptek, hamarabb telt le biztonsági időkorlátuk, így most vérciki, hogy az amúgy is csappanó lélekszámot személyeddel is csökkented, nem beszélve az annáról, akivel már az elején megbeszéltük, hogy együtt lelépünk a lehető leghamarabb.. szóval felállsz, és inkább nem is köszönsz el egyenként, hanem csak kifordulsz a szóbából egy sziasztokkal takarózva és drukkolsz, hogy az ajtó és a kijárat közötti út nagyon gyorsan rövidüljön lábaid segítségével, és attrocitások nélkül legyen megtehető, de nem így történik, hiszen ki más, ha nem a házigazda kell a távozáshoz a bezártnak feltételezett gangi ajtó ellenőrzéséhez...
szóval egy ilyen este után az életet mindig kicsit átértékelem. jelen esetben olyan elégséges körüli az a szám, amit mellé írnék egy ellenőrzőben.

ma pedig napfényt szívtam magamba a félemeleti dohányzó részen, ami erőt adott, viszont szinte azonnal elvesztettem valahol pár lépés magasságnál. bennem van a hiba? van hiba?

ma reggel viszont, mikor főztem a kávémat kilgore trout jutott az eszembe, az én képzeletemben egyszercsak elém állt kilogre, kéziratok voltak a hóna alatt, és valami olyan bődületesen apatikus és nyugodt arca volt, hogy utána még legalább fél órán keresztül üldögéltem a gép előtt szelíd mosollyal arcomon.

most elolvastam egy forgatókönyvet és konkrétan azt érzem, hogy minden egyes életképes sejtemet felemésztette ez a feladat. olyan érzés ez, mintha belülről egy kiszáradt lény lennék, mintha egy darabig grilleztek volna, vagy legalábbis túl sokáig hagyták volna a szerveimen a tejfölös pakolást. néha jól jönne egy fegyver, hogy igazságot tegyek, az én igazságomat, mint egy terminátor.

és a mikulásból, meg a karácsonyból is már most elegem van. kapja be az összes pszeudomikulás. hogy jézuskáról ne is beszéljek.

amikor az ember felkel éjjel és azt gondolja, hogy már reggel van és indulnia kell, és aztán egyszercsak rájön, hogy még 5 óra és még aludhat minimum egyet, akkor nagyon, nagyon nagy boldogság tölti el a kicsiny (vagy éppen hatalmas) szívét. én személy szerint gyűlölök korán kelni, ezért mindig örülök, amikor valamire felriadok hajnalban.

szerda. és egyébként meg rémesen depresszív hangulatú kedd után egészen jól kezdődik.

most, hogy az irodában legalább nyolc felől billentyűkopogást hallok, a táncos a sötétben jut az eszembe. tulajdonképpen minden monoton zajról, ami viszonylag ritmusos, csöndes környezetben, szóval minden ilyen zajról be szokott ugrani a film egyik másik részlete. annak idején hamarabb vettem meg a filmzenét, mint ahogy a filmet láttam. és a film után nem bírtam hallgatni. és eladtam. ma már bánom. érdekes ez a ritmikus zaj. allegro ma non troppo.

bennem keresgélek, benned keresgélek, benne keresgélek, bennünk keresgélek, bennetek keresgélek, bennük keresgélek.
keresgem bennélek, keresged bennélek, keresge bennélek, keresgünk bennélek, keresgetek bennélek, keresgük bennélek.

sose hallok olyan gyönyörű nótaszót, amilyet sihedernyi koromban - annak idején a tábortűznél az ótedrágaklementina fergeteges kacajokkal kísért eljátszása után mindig úgy énekeltem, hogy siheder nyikoromban. mint az a siheder, tudod, nyikoromban. azt hittem nyikorom egy szovjet város. mint leningrád vagy vagyivosztok. és tessék.

tulajdonképpen jó érzés dolgozni. sejtettem ezt mindig is, hogyha jó munkahelyen van az ember és érdekes dolgokat csinál, akkor az jó, de most ezt meg is élem.

kiskoromban mikor egyszer az apámnál voltam kaposváron, láttam egy galambot, aki hányást evett éppen. azóta gyűlölöm a galambokat, valamiért nagyon megrázott ez a dolog. na most, ahol lakom éppen, ott a tető alatt élnek galambok, akik ugyan nem hangoskodnak egyelőre, de teleszarják a párkányt, és ha nyitva hagyom az ablakot, akkor volt már példa arra, hogy berepült valamelyik a szobába is. nem jó ez, valamit tennem kellene ez ellen. persze nem akarok galambgyilkosságot elkövetni, de azért mégiscsak kellene valami határozott lépés ebből a szempontból.
régen volt a bros nevű csudazenekarnak egy száma, azt hiszem az volt a címe, hogy cat among the pigeons. a galamb szóról mindig ennek a refrénje jut az eszembe. erről a refrénről pedig azonnal a cure lovecats című nótája.

az van, hogy arra is rá kell jönnöm, hogy sokszor, mikor az ember fél, vagy stresszes, vagy nem tudom, hogy divat ezt most mondani, de hogy mikor ez a helyzet van, akkor sokkal jobban működik. valahogy minden. általában.

és nekem van valami őrangyalom. vagy csak a moirák. vagy az is lehet, hogy folyton szerencsém van, nem tudom. nem, nem én nyertem meg a lottó ötöst, egyszerűen csak valahogy haladok az úton. előre.

a játszótársam mondd, akarsz-e lenni, akarsz-e mindig, mindig játszani? - szeretnék egy játszótársat. társat.

esőben vigyázni kell, mert az elmosott kutyaszart könnyen nézheti az ember sódernek, cementnek, vagy sárrögnek is. én péntek este simán így jártam, miután galádkától és barátnőjétől búcsúzás nélkül távoztam (ezúton elnézést kedves galádka), mert a goren kint toporgott a trafó előtt várva, hogy elinduljon a társaságomban a jaffába. az eset a jaffa és a kultiplex után és a rádió café előtt történt. annyira mély nyomot nem hagyott bennem, mint ahány sort írtam róla, de most még utóljára: kérlek titeket, esős éjszakákon figyeljétek hova léptek, mert alattomos metamorfózisba kezdenek a kutyaszarok.

egyébként levontuk gorennel a tanulságot az estéről. nem szabad elindulni. nem szabad új helyekre menni. az ember maradjon a seggén.