tegnap miután körbejártam éjjel a várost, hogy valahol végre találjak kenyeret és nem sikerült.. szóval mikor hazaértem és éppen a humor1-et néztem úgy, hogy egyáltalán nem érdekelt, és elindultam a modern héber költők című antológiáért, hogy elüssem valahogy az időt.. szóval mikor épp a kezembe vettem a könyvet megcsörrent a telefonom. egy nagyon kedves barátnőm, vagyis nem. egykor volt nagyon kedves barátnőm. vagyis ez sem. szóval egy barátnőm telefonált, hogy kocsival pár percre van tőlem és van nála kenyér. és elhozná nekem, csak nem tudja, hol lakom. és akkor megmondtam, és akkor elhozta. lementem érte a ház elé, és tényleg ott volt, és tényleg adott kenyeret. meg a kezembe nyomott egy üveg nagyon finom, tokaji muscat ottonel elnevezésű fehérbort is. aztán elment. én pedig valószínűleg remekül néztem ki, ahogy az utcán battyogtam: számból cigi lógott, bal kezemben egy félbevágott kenyér, a jobban pedig egy megbontott fehér bor. ez kérem a boldog s új év.

az jutott eszembe, amikor sétáltam a körúton, hogy marci macskám, mikor még élt, egészen kicsi korától kutyának képzelte magát. kutyákkal szocializálódott, úgyhogy megértem. aprócska korában nem nagyon látott macskát, mert a túlélési harcban a környékünkön az összes macska gyengének bizonyult a kutyákkal szemben. de marci más volt. egyrészt tekintettel lealázta az ebeket, másrészt, mikor megnőtt és már minden kétséget kizáróan kutyaként viselkedett, akkor egyszerűen nem is merülhetett fel, hogy harcoljanak ellene a kutyák, ugyanis be lett fogadva. egyszerűen. meg erős is volt, szóval ha úgy adódott volna simán lepofozott volna minden kutyát. de visszatérve marci kutyalétére. szóval sétáltam a körúton, fülemben szólt a zene, és arra emlékeztem épp, mikor sétálni mentünk a kutyákkal a mezőre a házunk mögött. elől ment a két kutya, idegbetegen rohangásztak és marci közöttük. nem volt kérdés, egyszerűen lelki metamorfozis ment végbe, vagy magam sem tudom. csatangoltak. vadásztak együtt. ha eldobtam egy labdát marci utána ment simán. elképesztő. és ahogy ez a kutyasétáltatás az eszembe ötlött egészen jól éreztem magam. a körúton. délután.

ezt a képet pnxntdd útmutatásával találtam, illetve agy linkje vitt oda és megtetszett. annyira, hogy ide szeretném tenni. az a címe, hogy no work. de lehetne akár az is a címe, hogy szilveszter után, vagy csak bármely pillanatban. nem tudom miért tetszik annyira. de ez most mindegy is asszem.

meg kell köszönnöm a katusnak és gorennek azt, hogy tegnap este a nagy semmiből elővarázsolták belőlem a kedvet. valamiféle konyakot ittunk náluk, amíg katus főzött két éhes lánynak, és bár a konyak nem volt épp a legfinomabb ital, mégis olyan hatással volt rám, hogy hazafele már a petárdázás sem hozott ki a sodromból. sőt, itthon kedves kis baráti körben elfogyasztott alkohol mennyiség után az eklektikában még tánc is kerekedett, illetve jómagam kezdtem mozgatni tagjaimat ütemre, ahogyan mások is. egészen jó estém lett. rengeteg emberrel megismerkedtem, példul egy müncheni fiúval, akinek zseniális kalapja volt és folyton meg akart hívni egy italra, amit én már (okosan) nem fogadtam el, meg angol leszbikus lányokkal, meg egy londoni fiúval, aki annyira édesen táncolt, hogy ezt többször ki is kellett fejtenem neki. szóval ezzel az egésszel csak azt akartam mondani, hogy a goren papa megmentette a szilveszteremet. köszönöm neki.

kedves ribanc elnevezésű barátom nagyon szórakoztatóan ír. örülök, hogy belevágtál.

csuda nap volt a tegnapi, rég éreztem magamat jól. úgy kezdődött, hogy kávéztam, egy franciahonban élő barátnőmmel, aki nagyon kedves és jó. és már ez nagyon jó volt, a beszélgetés, a sok mosoly.. aztán ribanckával eklektika, ami egyébként is mindig elég jó, de ribanccal pláne, mert ő nagyon szórakoztató ember, meg mert régen láttam, azért is. és este meg a goren papával, meg moszattal szóda volt, és a szóda is kifejezetten szórakoztató volt tegnap éjjel, valszeg a kevéske emberszám miatt, meg talán azért is, mert eleve remek hangulatban érkeztem, nem tudom.

rászoktam a humor1-re. ezt nem anniyra büszkén mondom, de az van, hogy ha választanom kell, hogy bud spencer, 50 cent, airport vagy regionális hiradó legyen az otthoni aláfestés, akkor mindenképpen inkább a humor1-re kapcsolok. ciki or nát. hír it cáms, áj kent hájd.

kényszeres bulipara illat a levegőben. szeretnék repülőszőnyeget. meg géppisztolyt. agressz orsi.

szeretnék egy használható számítógépet. egy hajszál választ el attól, hogy itthonról folyton tudjak netezni. csak olyan elérhetetlen hajszál. ámbátor kicsi.

szerintem ennél egyszerűbb és szarabb klipet a madonna nem is tudott volna csinálni. hihetetlen. most láttam az mtv-n a love profusion klipjét és totál kiakadtam. jajistenem.

egész nap csak itthon döglök és valami olyas könyvet olvasok, ami mostanában divat. ilyen szinglis, vagy hogy mondják ezt rendesen. valami egyedülálló nő, aki persze tökre nem akar egyedül lenni, és nagyon értelmes, meg csinos, meg sikeres, tehát megtehetné, hogy nincs egyedül, de közben a lelki dolgai, amikkel nem mert szembesülni, tudat alatt nem engedik közel kerülni másokhoz és aztán erre rájön és közel kerül és happy end. szóval ilyen könyveket eddig sose olvastam, mert nem tudtak meglepni, meg nem éltem meg katarzist olvasásukkor. és azt gondoltam mindig, hogy ha elolvasok egy könyvet, akkor a minimum a katarzis. aztán most itt van ez, valami pókeres címe van, talán hölgypóker. karácsonyra kaptam egy grafikai cégtől, akik nem ismernek, csak tudták, hogy fiatal vagyok, esetleg feltételezték, hogy szingli. és elkezdtem olvasni, mert baromira nincs kedvem kimozdulni, meg mert azok a könyvek, amiket felhoztam pestre már mind okoztak nekem sokszor katarzist. és tulajdonképp arra jöttem rá, hogy az ilyen könyvek az embert ösztönözhetik is akár. legalábbis én azt érzem, hogy most egy kicsit, mintha seggberúgtam volna magamat, mikor letettem. vagy nem is tudom ezt rendesen elmondani. furcsa.

egyébként a goren elvileg ma este számítógépet szerel majd nálam. ez tuti, és ezen kívül nicsen is semmilyen vágyásom. nem akarok kimenni a hidegbe, nem akarok inni és nem akarok sok embert sem magam körül. kicsit szeretném, ha lehetne nekem is téli álmot aludni, vagy egyszerűen csak nem mozdulni sokáig. nem menni. nem beszélni.

egyébként tulajdonképpen most is tökéletesen készen vagyok. csak már megszoktam ezt az érzést, hogy nincs mellettem senki. fizikális értelemben persze. vagy nem tudom. amikor kutyám volt, a béla, akkor nagyon jó volt, mert ha nem éreztem jól magam, rá mindig lehetett számítani. persze csak ha nem volt épp megsértődve rám valamiért. vagy marci, a macskám, ő is fantasztikus társ volt. csuda egy macska volt. godzillának, akivel most úgy hozta a sors, hogy tulajdonképpen együtt lakom semmi köze nincsen a macskákhoz. marci macska volt. igazi. vadászó, kegyetlen, de olykor doromboló, kedves és barátságos. hihetetlen teremtés volt, mígnem korán, túlságosan korán át nem lépett egy másik világra.
butaság nyavajognom. mindig meg is fogadom, hogy nem fogok, aztán tessék. csak egy hideg éjszaka kell hozzá, meg egyedüllét. meg szétfújt orr és szájon át történő légzés. egyszerű recept.

hidegben sétálni az utcákon jó. leszámítva a hideget. és mindig csak azon szurkolni, hogy valamiért ne maradjak majd azon a szórakozó helyen, ahova tartok. és természetesen tovább indulni. egy másik helyre. és közben végig tudni, hogy hazaérek majd. hamarosan. végül. hiszen az a cél. és érezni a füleim összes négyzetmilliméterén, hogy baszott hideg a szél. és érezni azt is, ahogy pillanatról pillanatra szárad ki az ajkam. és érezni, ahogy könnyel telik meg a szemem, ahogy beleváj a levegő. és lépkedni. és lépkedni. és otthon.

az történ tegnap a szódában, hogy sokan voltak. nagyon közel ült tőlünk egy asztal, mégis mindig köztünk mentek át az emberek. és volt egy futár gyerek, aki vagy háromszor úgy haladt át a bazinagy táskájával, hogy a lelógó zsinórjaival mindig baszottul arcon talált. engem is, meg dórit is. és egy következő alkalommal megállítottam a két szék közt, hogy vagy figyeljen oda, mert már elég unalmas, hogy mindig arcon talál, vagy menjen a másik oldalon, ahol sokkal több hely van. erre ő közölte, ha mégegyszer így beszélek vele, akkor a kezével pofon vág. ezt mondta kibaszott lazán és elégedetten visszamászott az asztalához. tényleg egyre jobban utálom az embereket. nem is értem ezt már. nagyon nem.

tegnap lenyűgöző élményben volt részem. az unokatesóm, aki elég fiatal, a fiával beszélgetett, aki olyan 8 éves. kínos helyzet állt be a családjukban, ugyanis az unokatesómnak lett egy szerelme. és most először nem csak a gyereke seggét nyalja egész nap. hihetetlen volt a beszélgetésük. borzasztó komolyan beszélt B a fiához, aki közben végig a mobiltelefonon játszott a kígyós játékkal. nem figyelt rá, de közben minden idegvégződése az anyja szavait leste mégis. az a beszélgetés zajlott le, ami ezernyi amerikai filmben. hogy te vagy a legfontosabb, és attól, hogy most kicsit változik az életünk, hogy még valaki belekerült a szívembe, a te helyed semmit sem áltozik, ugyanúgy te vagy a legfontosabb blablabla. nagyon szép jelenet volt. miközben a család egyik fele kint veszekedett a konyhában a tescokmegölikakisáruházakat témakörben pro és kontra, a másik rész pedig a bajnokok ligája arsenal - inter ismétlést nézte a ksiebbik szobában. csuda volt. karácsonyi.

karácsony első napja kipipálva. betegség - megjegyzem. ez van, megfázás rögtön, ahogy hazaérek, csak hogy jól teljen. mindegy is ez, csak most mondom itt. egyébként meg uncsi volt a nap. délig még abban sem voltam biztos, hogy fel bírok kelni az ágyból, de aztán nem volt más választás. olyan jó lenne, ha egyszer ez a pihenésről, meg a szeretetről szólna tényleg. be is fejezem, olyan hülyeség a karácsonyról postolni, nem?

egyébként meg az történt még velem, hogy szépen elraktam egy dobozba sok-sok könyvemet és ha törik, ha szakad, felviszem őket magammal pesti lakásomba, mert hiányoznak. kis rész ez, töredék, de legalább több, mint a semmi. egyszerűen ha kevés a könyv, akkor nem jó. így neveltek. könyvek között cseperedtem.

és még az is van, hogy baromi hideg van, nem tudom ott hogy áll az idő, de itt kibaszott nagy tél. zima. megyek is cigizni, meg házi pálinkát inni, meg fürdőkádba ülni.

és aki ünnepli, annak kellemes karácsonyt. türelmet. főképp.

kiábrándultam a színházak közönségéből is. szerintem egyre bunkóbbak és önteltebbek az emberek. lehetne egy kidobóemberrel járnom folyton, akinek ha szólok, hogy ezt itt, akkor azt ott azonnal leüti?

amióta először húztam tarot kártyát életemben, azóta akárhányszor húzok vagy emelek vagy "játszom" egészen biztosan a bolond kártyát húzom ki. azt mondják ez jó, de most már kezdek kicsit megrémülni ettől a következetes sorsszerűségtől.

a mai nap csak fölösleges dolgot csináltam eddig. annak ellenére, hogy volt 3 hónap amíg egyetlen napot sem dolgoztam, azt érzem, hogy hosszú ideje ez volt életem legfölöslegesebb napja. persze eddig, mert még bármi lehetséges.

azt szeretném a jézuskától, hogy idén inkább ne is jöjjön. eddig is mindig csak a kezdődő idegbetegséggel küszködő családom érkezett. megannyi pszeudojézuska. dzsízösz.

otthon maradtam tegnap este. megint adtam egy esélyt a tágra zárt szemeknek, de úgy látszik nem sokat változtam 3-4 év alatt. úgyhogy inkább olvasgattam kicsit, meg finom majonézes kukorica salátát ettem virslivel. jó is volt. goren szegény miattam iszogatott egyedül, de valahogy azt éreztem tegnap, hogy nincs erőm elindulni. szar érzés ez egyébként.

a pénteki frenák elég szar volt. pedig hihetetlenül oda vagyok a pali dolgaiért, amit tudtam mindig megnéztem és ugyanígy vártam ezt a mostanit is. mégis olyan érzésem volt, mintha összecsapta volna, mintha nem foglalkoztak volna semmit ezzel az egésszel. szar volt. konkértan szar. nem mondott semmit, épp ezért nem volt rám hatással, bármennyi hatásvadász elemet is tűzdeltek bele.

szombaton pedig...egyrészt életemben először csirkemájat csináltam kukoricás rizzsel, amit később a kedves goren is megízlelt, akinek köszönhetően úgy néz ki, hétfőtől otthonról léphetek majd a világhálóra, amikor csak akarok. ó igen. és aztán meg este volt egy kis eklektika, meg sok szóda, ahol marasztaltuk moszatkát (nem kellett nagyon) és ittunk, valamint galádka gyönyörű új lábbelijét (fájós lábán) csodálhatta az egész világ. nem mond ez így semmit tudom, de nem is kell, hogy mondjon. én tudom.

ameddig nem hisszük el, hogy nem vagyunk rosszak, addig semmi esély nincs arra, hogy jók legyünk. hogy boldogak legyünk. nagyon sok dolgot kell látnom, megtanulnom, alkalmaznom magammal kapcsolatban. gondolom ezzel mindenki kb ugyanígy van.

egy kedves barátnőm, aki pár napja jött haza malagáról, ma délután rengeteg írtó vicces sztorit mesélt. egész délután, miközben perceken keresztül röhögtünk, magamban azt terveztem milyen jó lesz ide beírnom majd ezeket a történeteket. aztán most meg itt vagyok és azt érzem nem megy. kiment belőlem a cuba libre. fene egye meg.

ma is csak egy másnap van. egész remek volt a tegnapi céges buli, sok vilmoskörte és kevés abszint jellemezte, ami az italkészletet illeti. nem táncoltam és viszonylag visszafogtam a szentimentális megnyílvánulásaimat is. és korán leléptem, illetve mondhatnám úgy is, hogy időben. és a kedves főnökömmel megállapodtunk, hogy kettő előtt nem jövünk dolgozni, ami felébredéskor kifejezetten remek érzést kölcsönzött a nap hátralevő részére nézve. krisztmasz ju nó.

olyan rossz, hogy a basszus nem ír, illetve most írt egy picit, de nem volt, jó, hogy eddig nem.

kisgyerekként sokkal határozottabb voltam. tudtam, hogy valami kell, vagy nem. illetve azt valószínűleg most is tudom, de akkor simán kimondtam kerek perec, hogy kell. aztán jött egy időszak, mikor ha nagyon szerettem volna valamit már gátlásos voltam elárulni, így ha rákérdeztek, hogy szeretném-e, akkor is csak azt mondtam, hogy felőlem... és most itt vagyok, mikor aztán már tényleg kellene tudnom mit akarok, meg kellene tudnom kifejezni amit akarok és mégis csak tátogok, mint egy hal némán és nézek megszeppent szemekkel. aztán meg rosszul érzem magam, hogy nem kapom, nem élem át.
hogy kell átmenni a hidon, egyre jobban tudom s hogy még nem mentem át az azért van bizony mert csak az megy át a hidon, aki mindent megbocsát. a folyón túl ott a felejtés és nekem nincs mit megbocsátanom. csak állok a hidon és nézem azt a pontot és majdcsak jön egy alkalom. - ezt énekelte régen a müller, amikor még értek valamit a szavak, amik kijöttek a száján. illetve lehet, hogy akkor sem, de számomra még hitelesnek tünt.

ez oly remek!

felébredtem és a kurva macska nyávogott. de aztán bekapcsoltam a tévét és holly valance state of mind című dalára rákattantam kicsit. mert jó. meg mert hangosabb volt, mint a tüzelő godzilla.

hosszú ideje most végre emlékszem az álmomra. és ez nagyon jó, mert mindig nagyon szeretném tudni, hogy mit álmodtam, de sosem emlékszem rá. kiskoromban volt egy visszatérő rémálmom. otthon voltam a bérházi lakásomban egyedül. és bármelyik szekrényajtót nyitottam ki, mindig nagy medve volt benne. nem barátságos maci, hanem véres fenevad, aki bántani akart. eleinte a szekrény visszacsukásával a baj redukálódott, de később mindig kinyitottam az ajtót (talán ellenőrizni) újra és a medvék egyre durvábbak voltak. és egy idő után már ők nyitogatták az ajtókat. aztán mindig felkeltem, mielőtt még kijött volna egyetlen medve is a szekrényből a szobába.

gesamkunstwerk.

és este tök jó volt az eklektikában moszattal majd később gorennel és barátnőjével. végre egy jó este volt, amikor nem kényszeresen jókedvem van, hanem valóban. köszönöm ezúton az érintetteknek.
lehetséges, hogy egy macska hetente tüzeljen? a miénk ezt teszi. elviselhetetlen és borzasztó. egészen biztos, hogy macskagyilkossá válok majd még ezen a télen.

a kedves sráccal, aki a dob utcai éjjel-nappaliban éjszakás meg már tök jó barátságban vagyok, egészen konkrétan van hitelem, meg folyton emlékszik, hogy nagy átlagban mit szoktam vásárolni és szinte már készíti is a dolgokat folyton. valamint szól, ha friss pékárú jött és a múltkor megkóstolhattam az új orbit rágót is az annával. fontos ez, fontos, hogy ha az ember spiccesen elindul haza éjjel, akkor az utolsó ember, akivel beszél az kedves legyen.

ma már 9 előtt pár perccel galádka jutott eszembe, ugyanis munkába jövet az aluljáróból a szárazföldre térve egy csirkelábra bukkantam. megdöbbentő élmény volt.

moloko-t hallgatok, amit egyébként is szeretek és idén nyáron azt is megállapítottam, hogy roisin murphy okozta nekem az egyik legkellemesebb koncertélményemet. vagy hogy mondják ezt szépen, magyarul. odavagyok egyébként, zseniális ez a statues album. ide is rakok majd mindjárt egy szövegrészt a populáris forever more című nótából.
szisztör, jó lenne valami pihenés, bradör, jó lenne valami nyugalom. teleszkópos szemnyúlványokat akarok. rögtön, azonnal. meg sziesztát, mint olaszországban, meg spagettit is. és tengerparti házat is, de azt annyira nem, mint az előző hármat.

Got to find me somebody
But there's nobody
To love me
And it's driving me crazy
There's nobody to love me

Somebody tell me
How could there be nobody
To love me
And it's driving me crazy
There's nobody to love me

Somebody tell me
How could there be nobody
Nobody to love me
And this life is so empty
There's nobody to love me

Endless tears
Forever joy
To feel most every feeling
Forever more

inkább multiplexbe járok mostantól, komolyan. megnéztem a swimming poolt ma a művészben, és olyan érzésem volt, mintha megalomániás, beszédkényszeres tüdőgondozottak közé kerültem volna. a mögöttem ülők egyetlen percre sem hagyták abba a beszélgetést, miközben mindenki köhögött. és kommentálták egyesek fennhangon a történteket. tisztára, mint woody az annie hallban. komolyan mondom, kihalt a mozikultura, vagy nem is tudom. nem szeretek moziba járni. pedig a film nem volt rossz, leszámítva a végét, ami megint valahogy el lett kapkodva.
lets do it. ezért a dalért mindenképpen megérte..

érzem, hogy írnom kell valami vidámat, mert a barátaim, akik néha bekukkantanak ide mindig úgy kezdik, hogy mi baj van.. úgyhogy el kell mondanom, hogy pozitív dolgok is vannak az életemben. az egyik ilyen például, ami hatalmas fénycsóvát küldött a napomba az volt, hogy megtaláltam az iroda polcán janet és allan ahlberg kis kukac könyvét. gyermekkorom másik pillére volt az ami a szívedet nyomja után. idézek belőle miközben nagyon sajnálom, hogy ábrát nem tudok idetenni...

"a közönséges kukac

minden kukacnak van egy eleje, egy közepe és egy vége.

az olyan kukac, amelynek két eleje, egy közepe van, és nincs vége, könnyen bajba jut.

az a kukac, amelynek két vége van, és nincs eleje, elunja magát.

a süket kukac ritka.

az elhizott kukac ugyancsak nem tul gyakori.

a szégyenlős kukac szinte soha nem mászik ki a szemünk elé."

imádnivaló.

a testem egészen máshogy viselkedik, mint ahogy szeretném. eleve, ami tök gáz, hogy könnyebben bedől az érzelmeimnek. egyszerűen feladja nagyon hamar. megfutamodik. hihetetlen.

egyébént meg egy kylie poszterrel nézek szembe. feket fehérneműben egy hatalmas piros szivet ölel. hasogat a fejem a látványtól. i should be so lucky..

fejemmel falnak soha.

tegnap egy elég rossz élményem volt a bárkában. megnéztem a theomachia-t és nem tetszett. egyébként sem volt jó napom, ezért estére összeállt bennem a jelszavam: beton! - érzéketlen és kőkemény. erre az állapotra vágytam tegnap éjjel. nem annyira sikerült elérnem, bár tény, hogy sikerült berúgnom. ennek köszönhetően most szétrobban a fejem és el sem tudom képzelni, hogy bármit is csináljak az ágyban fekvésen kívül.

anna elutazott, rögtön miután megérkezett. goren szerelmes, így nem nagyon ér rá. persze egyéb programokat is lehetne szervezni, tudom. de nem megy a megmozdulás. nagyon nem.

22:00 duna tv mindent anyámról. ez most feldobott.

nem szabad megállni két deciliter bornál, mert akkor álmosan mondjuk ki a hova kérdésre a nemesen egyszerű és határozott haza irányt. bort vagy semmit, vagy sokat.

szeretnék időt. szeretnék sok időt, azokra a dolgokra, amikre nagyon régen nem tudtam időt fordítani. szeretném még azt is, így karácsonyra mondjuk, hogy legyen önbizalmam, és legyen energiám is, jó sok, de legalábbis elég a nap végéig, addig, míg nem az ágyba jutok.

fene gyorsan közeledik ez az ünnep. nálunk ez mindig nagy móka, általában nagyokat veszekszik a család, amit én egy kedves unokatestvéremmel cigizve hihetetlen lélekjelenléttel szoktam kémlelni tisztes távolból. és jókat röhögünk mindig. hihetetlen egyébként, hogy a picsába tud egy családba legalább 5 kurva határozott és kemény nőt összehozni a sors? ezek ha egymásnak esnek, akkor buli van.

azt mondják itt most a munkatársaim, hogy anettka 3d-s. vagyis, hogy nem az, csak annak hirdeti magát. de hogy szereztek direkt szemüveget a dologhoz és kurvára nem volt 3d-s. ilyen ez a szombat reggeli munkanap.

pszeudoálmosság gyötör. rájöttem ma. ez az én nagy bajom.
olyan furcsák ezek a hétköznapok. furcsa elkezdeni egy új hivatást. olyan ez, mintha jól beúsznál a tengerbe és csak utána vennéd észre, hogy nem ér le a lábad, meg még sós is a víz, és az a sok hal és különben is sokkal jobban érzed magad a szárazföldön... legalábbis én így vagyok vele. na jó, ez erős túlzás, mert kezdem megszokni a vizet, meg úszni is tudok, csak a halak zavarnak igazából.

groove armada-t hallgatok és olyan kicsit, mintha egy nagy hullám lennék én magam is. belebújok a repedésekbe és a falon kúszva fel a plafonra és körbejárom a neoncsövet és tovább és máris a szellőzőrendszer és nem állok meg, csak mikor az ütem.

egy csomó remek cd-re tettem szert a napokban és ez jó. ha felfrissül a zenei színtér az életemben, akkor valahogy én is mindig kicsit gazdagabb leszek, azt érzem. van például most egy olyan hanganyag nálam, ami ilyen tribute női előadóknak és olyanok vannak egymás után keverve, mint a moloko, vagy björk, lamb, goldfrapp és más rendkívül kellemes muzsikák. ezt például most nagyon szeretem.

egyébként meg péntek van és megfosztja a péntekérzetet a borzalmas tény, hogy holnap is dolgozni kell. nem tudok örülni neki egyáltalán.

mocorgó fények a feketeségben. ezt látom, ha kinézek az ablakon. befelé is kb ez van.

egyébként tök érdekes, britney új albumát hallgatom és ciki, nem ciki, van rajta egy dal, ami baromira tetszik.

és sikerült jegyet szereznem a vagina monológokra, ami elég jó. és ki vagyok akadva, hogy a kultúráért manapság ilyen sok pénzt kérnek. csak mert ez épp egy népszerű darab.

gyerekkoromban olyan gyorsan telt az idő. lementem iskola után az udvarra és a következő, amire emlékszem, hogy anyám ordít az erkélyről, hogy menjek fel. és nyakig koszosan, mindenféle szarral teletömött zsebekkel, plezúros térddel, de boldogan és mosolyogva (és persze ugyanakkor szomorúan, hogy már fel kell menni) léptem anyám elé, ettem meg a vacsorát, fürödtem és ültem a tévé elé. milyen jó is volt az. a csiga ment a kettesen a gyerekeknek felirat felett. aztán telesport.

hova tűntem mellesleg? melyik irányba?

jósolt ma nekem egy nőci itt a munkahelyem épületében, akit rögtön le is buktattam tulajdonképpen, de ez nem baj. az van, hogy csupa jót jósolt, amitől oda kellene lennem, de most gyakorlatilag lélegezni sincsen erőm. tortát ettem, meg ebédet ettem és szétpukkadok a fáradtságtól. aludni akarok. sürgősen. nagyon.

kakukkos órához madárszarpucoló! ez milyen rohadt meló lehet - mondotta imént a főnököm. és milyen igaza van. egyébként az idő soha nem vánszorgott még ennyire lassan. csúszik itt előttem és legszívesebben taposnám, de nem merem, mert attól még lassabb lesz, még kúszósabb.. akár le is állhat.

et mihi res non me rebus subiungere conor. ez a szöveg állt évekig apám képernyővédőjén. azt gondolom sosem tudta megvalósítani igazán a jelentést. törekedni ettől függetlenül simán törekedhetett rá.

el kellene mennem szórakozni. esetleg ma este. hallgatni otthon egy kis muzsikát, és lemenni a szódába mondjuk. vagy akármi.

barátságos otp alkalmazottak, napsütés, rendkívül fokhagymás sárgaborsó főzelék, valamint csokis capuccino jellemezte eddig a napomat.

nem akarok hülyeséget mondani, ezért talán nem is kellene most írnom. azt érzem ma extra hülye vagyok.

egy kedves barátnőmmel kezdünk kibékülni, akivel kicsit nem értettük egymást az utóbbi időkben. érdeklődik magánéletem felől. találkozom majd vele, hátha ő kiderít valamit ebből a katyvaszból. hátha megtalálja a magán életem.

ez gorennek:

kitüremkedik a torkomon az életem. irritálja nyelőcsövem. vagy le kellene nyelnem, vagy ki kellene köpnöm.

tegnap megnéztem azt a hülye kontroll-t. és megvilágosodtam. egyszerűen a magyar filmeknek mostanság nincsen mondanivalójuk. nem bírnak a-ból b-be eljutni. baromire felidegesítettem ezen magamat.

egyébként meg rossz kedvem van.

mondjuk úgy, felgyújtottam a kukát a munkahelyemen. mert mondjuk így. mert így volt. de hál istennek nem esett nagyobb baj.

It's real early morning
No-one is awake
I'm back at my cliff
Still throwing things off
I listen to the sounds they make
On their way down
I follow him with my eyes 'till they crash
Imagine what my body would sound like
Slamming against those rocks

When it lands
Will my eyes
Be closed or open?

I go through all this
Before you wake up
So I can feel happier
To be safe up here with you

szombaton megnéztem a szent györgy és a sárkányt a katonában. és igazából remek volt, de később sokkal jobb lett, mikor átmentem a szódába és rendkívül mókás pár órát töltöttem ott. sok bloggerrel.

tegnap elutazott az anna, ami nem jó. illetve lehet, hogy igen, csak önző vagyok. mindenesetre aggódom, nehogy megfázzon.

és még az is történt, hogy hivatalosan is meleg lettem. édesanyám látogatott meg a hétvégén és végre a szokásos kérdéseire most azt bírtam mondani, hogy igen. és beszélgettünk egy csomót és írtó kedves volt, dehát ezt mindig is tudtam, az én anyám:) ilyenek vannak.

gör jú nó icc trú. ú ú ú áj láv júú hangulatom elég meredek.

olyan régen találkoztam gorennel, hogy már nagyon hiányzik. komolyan. úgyhogy, ha ezt olvasod, akkor csörögj rám, oszt beszéljünk meg valamit az estére, mert hiányzik a mosolykor megjelenő gödröcskéd. te.

mire nagy leszek, minimum ilyen szinten meg kell tanulnom önkifejeznem magam rajzokban, mert én is mindenképp akarok majd mesekönyvet készíteni a gyerekemnek.

egészen biztosan lesz majd egyszer egy pillanat, amikor azt fogom érezni, hogy jól vagyok teljesen egyedül is. tudom, hogy lesz ilyen pillanat, mert egyszer kell, hogy legyen. és akkor, mikor majd valahol lélegzem, mikor majd a szemeimmel tudatosan nézek egy irányba, akkor majd azt fogom gondolni milyen gyenge voltam. azt fogom gondolni, hogy megtanultam előre nézni. megtanultam. az a pillanat valószínűleg még baromi messze van. minden alkalommal, mikor eszembejut még kicsit beleremeg a gyomrom abba a tudatba, hogy nélküle kell lennem. még nem bírom, mikor egyedül fekszem az ágyba és azt sem bírom, ha nem látom az arcát, mikor felkelek. de abban a pillanatban jól fogom érezni magam egyedül, sőt, azt fogom gondolni, hogy pillanatnyilag nem is tudnék jobbat ennél az egyedüllétnél.

íjjá feszülsz, fejedet bokáddal
mintha összekötné egy láthatatlan
ideg. kezeid körömgyökerüket
eresztik hátamba megfontoltan
karomban tartom varázsijjamat
magamnak szegezlek - azonnal lősz
s riadt tekinteted testeddel egyként
remegve ernyed - nyugszik bennem
földed vagyok. házad vagyok. éjszakád.

tegnap megnéztem a dogville-t. én nagyon szeretem lars von trier-t és nicole kidman meg simán észrevétlenül megtanult játszani valamikor a tágra zárt szemek idején. vagy nem is tudom. szóval a dogville jó. nézzétek meg. komolyan.
az a jó ebben a lars csávóban (a lars névről mindig a lars ullrich, a metallica dobosa jut eszembe - brrrr), szóval az a jó benne, hogy úgy dolgozik, hogy nem csinálja ugyanazt pusztán azért, mert az előzőnél bevállt. mindenképpen tisztelendő munkamorál az ilyen. legalábbis művészeti pályán.
egy csomót beszélnék itt róla, csak nem akarok belekezdeni.

kitanultam hogyan csináljam a legjobb kávét a munkahelyemen. azt hiszem itthon vagyok. ez az a pont, amikortól azt mondom. ólrájt.

tegnap is és ma is egész nap az a kurva dzsingölbellzz járt a fejemben köszönhetően a munkahelyi ajándéknak, amit mindenki folyton vizslat. gyűlölöm a dzsingölbellzzt.

ezt még galádka kedvéért belinkelem ide, meg beírom a legkedvesebb versemet is, amit a múltkor kihagytam a felsorolásból.

Ingrid Sjöstrand: Van hozzá közöd?

Van hozzá közöd,
mit csinálok?
És hogy mit gondolok?
Van hozzá közöm,
mit csinálsz?
És hogy mit gondolsz?
Van közünk egymáshoz?
Hozzám, hozzád, mindenkihez,
aki véletlenül épp itt él
épp most,
és akin múlik,
hogy mi lesz a világból?
Van közünk egymáshoz,
talán, igen.

tegnap már mikor elindultam nem volt kedvem menni ebbe a házibuliba, amiről most fogok írni. nemcsak mert baromi hideg volt, hanem azért is, mert az égvilágon semmi sem vonzott. na jó, esetleg a hidegtálak egy kicsit. mindegy, végül persze elindultunk annával, ahol aztán kezdődött a szokásos szar. amikor nincsen kedved valahol lenni. amikor tudod, hogy látszik is rajtad, hogy nincs kedved ott lenni. és amikor nem érdekel, sőt inkább megtiszteled azzal a barátodat, hogy nem titkolod: baromira nincsen kedved ott lenni. és csak nézed az órádat, hogy azért az illendőség határain belül távozz el, tehát minimum egy órát maradj ott, és azért egy pohár italt guríts le, csak a koccintás miatt, és mondj pár vicces szót. hogy mondatokat fűzz belőle az nem fontos, az másfajta házibulik szerepköre. itt most csak a szavak. és persze pár embernek be is szólsz, mert az imidzsednek eleget kell tenni, sőt még talán érdeklődsz is valami dolog iránt, ami egyébként nem biztos, hogy igazán érdekel és a végén az elnyomott unalomtól annyira feldühödsz, hogy szimplán azon képes vagy veszekedni valakivel, hogy cesaria evora nem épp a legjobb hangulatfestő zene egy házibuli esetében. cesaria istennő, remek, jegyzem meg itt zsófi kedvéért, de tegnap nem ő volt a leader a partihangulat mezején.
aztán végül felállsz, pont a legszarabb időpontban, mert korábban érkezett emberek negyed órája már leléptek, hamarabb telt le biztonsági időkorlátuk, így most vérciki, hogy az amúgy is csappanó lélekszámot személyeddel is csökkented, nem beszélve az annáról, akivel már az elején megbeszéltük, hogy együtt lelépünk a lehető leghamarabb.. szóval felállsz, és inkább nem is köszönsz el egyenként, hanem csak kifordulsz a szóbából egy sziasztokkal takarózva és drukkolsz, hogy az ajtó és a kijárat közötti út nagyon gyorsan rövidüljön lábaid segítségével, és attrocitások nélkül legyen megtehető, de nem így történik, hiszen ki más, ha nem a házigazda kell a távozáshoz a bezártnak feltételezett gangi ajtó ellenőrzéséhez...
szóval egy ilyen este után az életet mindig kicsit átértékelem. jelen esetben olyan elégséges körüli az a szám, amit mellé írnék egy ellenőrzőben.

ma pedig napfényt szívtam magamba a félemeleti dohányzó részen, ami erőt adott, viszont szinte azonnal elvesztettem valahol pár lépés magasságnál. bennem van a hiba? van hiba?

ma reggel viszont, mikor főztem a kávémat kilgore trout jutott az eszembe, az én képzeletemben egyszercsak elém állt kilogre, kéziratok voltak a hóna alatt, és valami olyan bődületesen apatikus és nyugodt arca volt, hogy utána még legalább fél órán keresztül üldögéltem a gép előtt szelíd mosollyal arcomon.

most elolvastam egy forgatókönyvet és konkrétan azt érzem, hogy minden egyes életképes sejtemet felemésztette ez a feladat. olyan érzés ez, mintha belülről egy kiszáradt lény lennék, mintha egy darabig grilleztek volna, vagy legalábbis túl sokáig hagyták volna a szerveimen a tejfölös pakolást. néha jól jönne egy fegyver, hogy igazságot tegyek, az én igazságomat, mint egy terminátor.

és a mikulásból, meg a karácsonyból is már most elegem van. kapja be az összes pszeudomikulás. hogy jézuskáról ne is beszéljek.

amikor az ember felkel éjjel és azt gondolja, hogy már reggel van és indulnia kell, és aztán egyszercsak rájön, hogy még 5 óra és még aludhat minimum egyet, akkor nagyon, nagyon nagy boldogság tölti el a kicsiny (vagy éppen hatalmas) szívét. én személy szerint gyűlölök korán kelni, ezért mindig örülök, amikor valamire felriadok hajnalban.

szerda. és egyébként meg rémesen depresszív hangulatú kedd után egészen jól kezdődik.

most, hogy az irodában legalább nyolc felől billentyűkopogást hallok, a táncos a sötétben jut az eszembe. tulajdonképpen minden monoton zajról, ami viszonylag ritmusos, csöndes környezetben, szóval minden ilyen zajról be szokott ugrani a film egyik másik részlete. annak idején hamarabb vettem meg a filmzenét, mint ahogy a filmet láttam. és a film után nem bírtam hallgatni. és eladtam. ma már bánom. érdekes ez a ritmikus zaj. allegro ma non troppo.

bennem keresgélek, benned keresgélek, benne keresgélek, bennünk keresgélek, bennetek keresgélek, bennük keresgélek.
keresgem bennélek, keresged bennélek, keresge bennélek, keresgünk bennélek, keresgetek bennélek, keresgük bennélek.

sose hallok olyan gyönyörű nótaszót, amilyet sihedernyi koromban - annak idején a tábortűznél az ótedrágaklementina fergeteges kacajokkal kísért eljátszása után mindig úgy énekeltem, hogy siheder nyikoromban. mint az a siheder, tudod, nyikoromban. azt hittem nyikorom egy szovjet város. mint leningrád vagy vagyivosztok. és tessék.

tulajdonképpen jó érzés dolgozni. sejtettem ezt mindig is, hogyha jó munkahelyen van az ember és érdekes dolgokat csinál, akkor az jó, de most ezt meg is élem.

kiskoromban mikor egyszer az apámnál voltam kaposváron, láttam egy galambot, aki hányást evett éppen. azóta gyűlölöm a galambokat, valamiért nagyon megrázott ez a dolog. na most, ahol lakom éppen, ott a tető alatt élnek galambok, akik ugyan nem hangoskodnak egyelőre, de teleszarják a párkányt, és ha nyitva hagyom az ablakot, akkor volt már példa arra, hogy berepült valamelyik a szobába is. nem jó ez, valamit tennem kellene ez ellen. persze nem akarok galambgyilkosságot elkövetni, de azért mégiscsak kellene valami határozott lépés ebből a szempontból.
régen volt a bros nevű csudazenekarnak egy száma, azt hiszem az volt a címe, hogy cat among the pigeons. a galamb szóról mindig ennek a refrénje jut az eszembe. erről a refrénről pedig azonnal a cure lovecats című nótája.

az van, hogy arra is rá kell jönnöm, hogy sokszor, mikor az ember fél, vagy stresszes, vagy nem tudom, hogy divat ezt most mondani, de hogy mikor ez a helyzet van, akkor sokkal jobban működik. valahogy minden. általában.

és nekem van valami őrangyalom. vagy csak a moirák. vagy az is lehet, hogy folyton szerencsém van, nem tudom. nem, nem én nyertem meg a lottó ötöst, egyszerűen csak valahogy haladok az úton. előre.

a játszótársam mondd, akarsz-e lenni, akarsz-e mindig, mindig játszani? - szeretnék egy játszótársat. társat.

esőben vigyázni kell, mert az elmosott kutyaszart könnyen nézheti az ember sódernek, cementnek, vagy sárrögnek is. én péntek este simán így jártam, miután galádkától és barátnőjétől búcsúzás nélkül távoztam (ezúton elnézést kedves galádka), mert a goren kint toporgott a trafó előtt várva, hogy elinduljon a társaságomban a jaffába. az eset a jaffa és a kultiplex után és a rádió café előtt történt. annyira mély nyomot nem hagyott bennem, mint ahány sort írtam róla, de most még utóljára: kérlek titeket, esős éjszakákon figyeljétek hova léptek, mert alattomos metamorfózisba kezdenek a kutyaszarok.

egyébként levontuk gorennel a tanulságot az estéről. nem szabad elindulni. nem szabad új helyekre menni. az ember maradjon a seggén.

egész este itthon voltam. és jó volt. kicsit unalmas ugyan, de azt hiszem, lassan kezdem feltalálni magam. nem vagyok jól még most sem, de ez úgyis hamarost elmúlik, érzem. szépen süt ma is a nap. asszem megnézem a dogville-t, vagy valami. hihetetlen mennyire nincsen kedvem semmihez amúgy.

hétfőtől dolgozom. ez van. azt hiszem itt volt már az ideje ennek a dolognak. mellesleg délelőtt a duna plázában kávéztam, nagyon finom mézes kávét ittam egy rendkívül kedves hölggyel, aki a főnököm. vagy nem tudom hogy mondják ezt. annyira jól indult a dolog, hogy az első két percben a nyakunkba öntött a kedves pincérnő egy mézeskávét, egy almalevet és egy szénsavmentes ásványvizet. mellesleg direkt örültem, mert kicsit feloldódott a szituáció. mondjuk ez nem igaz, mert azt hiszem, nem voltam feszült. nagyon van közöttünk összhang valahogy. nem is értem hogy lehet ez. persze lehet rosszul érzem. mindegy. jó volt.

aztán még az van, hogy baromira fáj a fejem és kicsit hányingerem is van, ami nem tudom, hogy a tegnapi iszogatástól van-e, mert valahogy úgy emlékszem, hogy egyáltalán nem ittam olyan sokat, hogy ezt érezzem, amit most.

ja és tegnap a ráday utca egyik boltjába (a castro mellett) betértünk cigarettát vásárolni az annával. és akart még csokit is venni az anna, csak nagyon nem ment neki a választás. mondhatni hezitált. de nulla vendég volt rajtunk kivűl, tényleg. az eladó eleinte feszengett és téblábolt, aztán meg beszólt, hogy na mi lesz. mire az anna kérdezte, hogy van-e valami probléma. de olyan annásan. percekkel ezelőtt éreztem, hogy alig várja az anna, hogy beleköthessen, hogy elmondhassa neki a magáét. na és akkor a hülye eladó mondott egy ilyet, hogy nem szereti, ha a vendégek vacilálnak. mire anna, hát pedig meg kellene szoknia, vagy másik pályát kellene keresnie. eladó: nem akarom megszokni. anna: ezzel a hozzáállással nem fogja sokáig húzni. - nos hát ez történt, ami egyrészt nagyon vicces volt, másrészt meg tényleg tök szomorú.

ja, és ma is jó belátásra térítettem egy bkv ellenőrt a menetjegyem hiányát tekintve. érdekes, hogy ha ügyesen hangsúlyozom a két opcióból azt a részt, hogy nincsen pénzem, és úgyis hamis adatokat adok ésakkormeg minek raboljuk egymás drága idejét, akkor szinte azonnal elenged. ennél csak az vált be jobban, mikor egyszer nagyon zűrös nap után belenéztem mélyen az ellenőr szemébe és azt mondtam: nagyon kérem, ne kezdjük el.. és szemében riadságot láttam, meg értetlenséget, és engedett tovább.

tegnap valamiért egészen hajnalig nem bírtam bebújni az ágyba, pedig tulajdonképpen már fél 9től itthon voltam. és azt is elhatároztam, hogy most már nem akarok rákenroll sztár lenni, se filmcsillag. és azt sem bánom, hogy nem fekete jazzénekesnőnek születtem.

egyszer kiskoromban a balatonon nyaraltunk, mikor az utolsó nap hajnalán földrengésre ébredtünk. nagyon érdekes élmény volt, bár gyerek fejjel csak annyi maradt meg bennem, hogy faltól falig ér az ágy a csúszkálás miatt, meg repedezik a fal, meg rohanunk ki és mindenki hálóingben van és mindenkinek álmos a feje. és kifejezetten mókásnak találtam a dolgot. sajnálom, hogy nem tudtam tudatosan odafigyeni a dologra.

életem első verse, amit írtam így hangzik:

volt egyszer egy bólya
rászállott egy gólya
rákakilt a gólya
elsüllyedt a bólya
no te szegény gólya
nem lesz többé bólya.

és illusztrációt is készítettem ám hozzá. ha egyszer elmegyek pszichológushoz, tuti megmutatom neki.

azt még mindenképpen ideírnám galádka megnyugtatására, hogy annak idején én is együtt fürödtem a nővéremmel, bár abba a megvilágításba helyezve, hogy én leszbikus vagyok ez már nem biztos, hogy olyan megnyugtató tény. de ha objektívan közelítem meg a dolgot, szerintem mindenki fürdött gyermekkorában a testvérével. spórolni kellett az édesanya erejével, nem beszélve arról, hogy tök jó móka is kialakulhatott az ilyen vízi kollaborációkból.

én együtt is aludtam vele egészen sokáig, amíg nem lett rendesen két külön ágyunk. sose gondoltam arra, hogy ezért lennék most meleg. rengeteg sok embernek kellene eképpen annak lennie:)

ahogy besüt erőtlenül a nap az ablakon, pont a szemembe fúrja sugarait. ez most jó érzés, mert tényleg nagyon pici az ereje. és ettől minden arany színű, vagy legalábbis olyasmi.
kedvem lett megint elolvasni dali könyvét, az elrejtett arcokat, ami akkor, mikor a kezembe került feledtébb katartikus élményt okozott. azt hiszem erre az élményre van szükségem újra. és szinte biztos vagyok benne, hogy újra át fogom élni.

találtam a szekrényem oldalán egy levonót micimackóról és malackáról. annyira megijedtem tőle, hogy azt el sem tudom mondani. mert nem számítottam rá. úgyhogy most mindig mikor felkelek egy hatalmas malacka és egy hatalmas micimackó néz rám a szekrényről.

egyébként fáradt vagyok. és valahogy olyan valami közeledik érzésem van.

meg tehetetlenséget is érzek, ami aggaszt. mert akkor biztosan tehetetlen vagyok.

nahát tegnap moziban voltam, terisia, asszem ez volt a címe a filmnek, amit láttam a toldiban. nem volt jó film. a zenéje tetszett, meg persze izgalmas téma ez a transzszexuális, vagy kettős nemű dolog, csak az a baj, hogy tényleg nem volt jó. mindegy mostmár - azt hiszem.

és csodás estém volt, és a mai napom is egészen fantasztikus volt estig. amikor is valahogy bemondtam az unalmast, valahogy elfáradtam talán.
a szódában mondtam épp a gorennek, hogy skizofrénnak jó lehet lenni, mert akkor legalább nem unatkozol. de aztán meg rájöttem, hogy mivel nem tudok a személyiségeimről, ha esetleg skizofrén vagyok, ezért máris nem olyan jó, mert ugyan úgy unatkozhatom. szóval valami másfajta betegséget kellene kitalálni és megélni.

egészen fiatal koromban az első könyv, ami nagy hatással volt rám, az hesse demian címűje volt. valamiért ez a káin jeles dolog, meg a művészet, meg démoniság megfogott. illetve nem is, az első nagy hatás az a tonio kröger volt. mindegy, csak azt akartam mondani ezzel, hogy ma valahogy olyan érzésem volt, mintha káin jel lenne a homlokomon. persze ez hülyeség, de mégis.

azt még le akartam írni, hogy anyukám fokhagymás húsánál nincsen is jobb dolog. csak talán bármely más főztje. de mivel ma ezt ettem, most élénken él bennem az élmény és egészen oda vagyok.
garfieldot idéznék itt: enni vagy nem enni, ez itt a kérdés. akkor nemesb a lélek, ha az étek tányérján temérdek.

egyébként meg egész nap catullus epigrammák járnak a fejemben. mikor még első éves voltam kellett írnom - illetve választhatóan kellet írnom - catullusból egy dolgozatot, és annyira élveztem, hogy baromi sok munkát fektettem bele és egy egészen komoly cuccot sikerült a végén papírra vetnem. catullus. remek alkotó. és ma birtokol. simán.
egyébként is odavagyok az ókoriakért, meg az időmértékért.

és most megyek nézem tovább a herculest, ami annyira vicces, valahogy sosem ilyennek képzeltem ezeket a dolgokat, és olyan fura, hogy mások meg mégis és nekik köszönhetően meg már egy egész nemzedék. mindig csúnyának képzeltem herculest. izmosnak, és csúnyának. és majdnem pucérnak.

tegnap a fészekben voltunk és azt kell mondjam egészen jól éreztem magam. bár a fészek nem épp a számomra legmegfelelőbb hely a szórakozásra, de jó volt. kifejezetten jó volt.
arra gondoltam valahogy tudatosan kellene azon dolgoznom, hogy komolyan vegyem magam, ha ez összejönne talán mások is komolyan tudnának venni. vagy lehet ez hülyeség, semmiben sem vagyok már biztos azt hiszem.

és a rohadt yahoo most kapja meg a 18-19edikén küldött emileket. nem értem.

na, megyek.

HELTER SKELTER

szerintem sosem ittam még ennyi bacardit. nem is mozdultam egy idő után a lakásból, pedig eléggé szerettem volna lemenni a szódába.
ez a szombat pedig vasárnap hangulatú. kifejezetten az.

a volt kedves haragszik, mert érzéketlen vagyok írásban. vagy nem tudom. fontos nekem a volt kedves, ezt megjegyzem itt azért. az is fontos, hogy továbbra is legyen, hogy lássam, hogy beszéljünk, hogy átértékeljünk, hogy felfedezzünk.. de van, hogy nem úgy írok, ahogy bennem van. ezt most nem is akarom itt részletezni, majd részletezem neki.

egyébként meg épp bacardi colát iszom a legfrissebben elmúlt kapcsolatomnál. kifejezetten szarul érzem magam, bár a szintén itten bacardizó rokon feledtébb szórakoztató. megyek majd a szódába. vagy nem tudom mi lesz, csak azt tudom én kicsit meg vagyok zakkanva. szeretnék nem egyedül lenni, nem rosszul lenni. szeretném, ha valakinek érnék valamit. valamennyire. valamikor. egyszer. majd. de ha lehet, hamarost.

Egy átlátszó oroszlán él fekete falak között,
szivemben kivasalt ruhát hordok amikor megszólítlak
nem szabad, hogy rád gondoljak munkám kell elvégeznem,
te táncolsz,
nincsen betevő kenyerem és még sokáig fogok élni,
5 hete, hogy nem tudom mi van veled
az idő elrohant vérvörös falábakon
az utak összebújnak a hó alatt,
nem tudom, hogy szerethet-e téged az ember?
néma négerek sakkoznak régen elcsendült szavaidért.

létezik ennél szebb? és pillanatnyilag igazabb?

üres vagyok azt hiszem. azt hiszem tényleg el tudom most engedni, nem fogok visszakapaszkodni. és nem fog fájni. most már nem. az egyedüllét persze rossz lesz, de van, hogy jobb egyedül - azt mondják.

2 napja folyton csak az ami a szivedet nyomja cimű kötetből jutnak eszembe versek. nagyon kedves kötet volt, faltam a sorait. milyen szép is volt például a szerelem című:
sten martinnak nagy vörös
és elálló füle van.
nekem tetszik a nagy vörös
és elálló fül.
(a névre már nem is emlékszem pontosan)

ilyen korán szerintem még sosem írtam postot.

hihetetlen köd van kint. illetve most már kezd felszállni, de mikor ébredtem, szinte semmit sem lehetett látni a városból.
az black eyed peas zenekar shut up című dala szól a tévében, amit valamiért a napokban nagyon megkedveltem. és folyton az jár a fejemben, hogy libegőzni kellene. el kellene mennem libegőzni. sosem éreztem még ennyire erősen ezt. tegnap tört rám az érzet és azóta csak fokozódik.. egyszerűen muszáj elmennem libegőzni.

és 12.45kor lesz a mezítláb a parkban a tv2n, ami édesanyám legkedvesebb filmje, és valahogy én is nagyon szeretem. nem is tudom miért, valahogy robert redford mindig annyira nyálasnak tűnt, de ebben a filmben még őt is elviselem. szóval remeknek ígérkezik a kora délután.

tegnap rendkívül kellemeset sétáltam a napsütésben. nagyon jó volt, tényleg. az eckermannba is beugrottunk egy kávéra, aztán pedig az erzsébet téren időztünk. aztán pedig duna. korzó. mondjuk ez annyira nem részletezhető, meg nem is akarnám részletezni.
viszont a zsófival néztünk egy filmet, aminek A titkárnő a címe. és amilyen rosszul indult a dolog, annál jobban kikerekedett a végére. szóval még azt is mondhatom, hogy tetszett. igazából a film remek volt, olyan értelemben, hogy kurva jó képek voltak benne, meg színek, meg színészek. csak a sztori indult kicsit nehézkesen. no mindegy, ezzel sem akarok foglalkozni, nincs értelme.
és hát szóda, basszusbörszdéj. ami pedig igazán jó lett volna, ha nem kell eljönnöm idejekorán a helyszínről. dehát ez ilyen sajnos, ez mindig is ilyen volt. és ilyen is lesz.
gorennel nézeteltérés volt közöttünk. vagy félreértés. vagy nem tudom hogyan kell ezt megfelelő formába önteni, nem tudom milyen betűk, és milyen sorrendben takarják azt a jelentést. talán megbeszéltük. talán nem.

semmit tenni nem jó. semmit tenni nagyon nem jó.

egyébként tegnap egy volt kedvesnél voltam látogatóban. amennyire féltem az egésztől, annyira érdekes volt. oly furcsa az ember, annyira meglepő és kiszámíthatatlan olykor. sosem értem miért tud kedvelni valaki, akivel tulajdonképpen nem voltam éppen annyira jó fej. s mégis. mindegy. hiába kértem rá, nem magyarázta el.
aztán meg 3 lépcsőnyit gurultam a lépcsőházában. ezért most baromira nehezen gépelek, mert a bal csuklóm fáj, miközben hozzáér az asztal lapjához.

vannak olyan pillanatok, amikor valahogy nem jön semmi az ember fejéből, nem tudom, érthető vagyok-e. valahogy nem. igazából olyan bolondság ez az egész, meg olyan fárasztó. folyton csak keresni valamit, mintha baromira szüksége lenne az embernek valamire, és közben meg nem figyelni oda arra, ami van. bennem, vagy benned, vagy bennük. oda akarok figyelni ezekre a dolgokra.

soha nem értettem egy csomó dolgot, és mindig az volt a gond, hogy nagyon meg akartam érteni. azt mantrázza folyton mindenki, hogy a kellmetlen és megértést kívánó, ám viszonylag érthetetlen dolgokat "engedjem el". és sose akarom elengedni. hát elengedem most. ezúttal valóban.

kicsit kaotikus most a fejemben minden. valahogy nem találom a vezérfonalat, valahogy elveszek a részletekben, ezt érzem. ennek ellenére nem vagyok levert, sem depressziós, sem tanácstalan. nem is nagyon szoktam az lenni. valami úgyis lesz. valami mindig van.

az meg tök rossz volt tegnap, hogy a galád rosszkedvű volt. persze nyílván ezt nem lehet így igényelni, hogy múljon el és kacagjon, de rossz volt. neki valószínűleg sokkal rosszabb. épp ezért.
az meg jó volt, hogy a zsófival beszélgettünk végre.
az meg rossz volt, hogy a bass is rosszkedvű volt.
az meg jó, hogy egyébként mindenki más egészen jól szórakozott.

szeretem az embereket, olykor persze egészen más véleményen vagyok. most például a macskát is nagyon szeretem megint, mert már nem tüzel és csendes és kedves is. ma barátkoztunk egészen sokat.

5re pedig megyek egy volt kedveshez, amitől félek kicsit. erről nyílván ehelyütt beszámolok majd. most nem.

szóval a hétvége kaotikus is volt, meg izgalmas is. kaotikus a szombat este konkrétan, frenetikus pedig a vasárnap otthon. tényleg. arra rájöttem, hogy a barátság nem működik, legalábbis nem tudok barátkozni a szerelmemmel, mert az tök hülyeség. idegesít is, meg zaklat, meg mittomén. nem jó.
otthon meg a családom lenyűgözött. mindig ez van, mindig helyre kerül az értékrendszerem. köszönöm nekik.

tegnap pedig valahogy egész nap ittam a gorennel, meg az annával és a zsófival. illetve ők nem annyira ittak, inkább csak mi. és aztán egy esti veszekedés után az éjszaka a szódában remek volt, leszámítva azt, hogy nem tudom, ha iszom, hogyan tudnak engemet elviselni. remélem azért nem annyira nagyon gáz.

a basszuskulccsal élnénk együtt, ezt állapítottuk meg zsófival. és megalapítottunk egy egyesületet, ami az egymással ölelkezve fekvő vagy valami hasonló névre hallgat és a lényege az, hogy igenis fontos az, hogy szex nélkül szépen nyugodtan ölelkezve nézze az ember a tévét a párjával. na. punktum.

egyáltalán nem vagyok másnapos, ami egyfelől érdekes és csodás, másfelől meg érthető. hiszen tegnap ettem is rendesen, meg folyadékot is vittem be a szervezetembe az alkoholon kívül.

ma pedig hifit eladni voltunk, illetve alkudozni, ami remek játék azt hiszem.

oké, miután az egész délelőttöm azzal telt el, hogy kiégett villanykörtének, meg mosásban száradó melegítóalsónak kellett képzelnem magam, ezért most baromira nehéz életszerű dolgokról írnom. egyáltalán.. írnom.

love love me do. you know i love you. ill always be true. so please...love me do. - létezhet ennél egyszerűbb refrén? éljen john. lennon.

a castroban ülünk, ahol én mindig álmos vagyok, most mondjuk nem, mert most részeg. érzésekkel, sok sok érzéssel, ami eddig nem annyira ismertem, illetve tudtam, hogy vannak nekem ilyenek, csak nem szoktam gyakran találkozni velük.

felemelő.

- de nem hívom fel. hát bazd meg. - mondotta most goren.

mindketten lusták vagyunk írni.

most a goren munkahelyén vagyok. ő dolgozik, én pedig cigarettázom. szerintem ez így jó kis felállás. de már nem sokáig lesz ez így, mert megyünk enni valahova hamarosan.

edzeni kezdtem a héten, úgy, mint régen, amikor még friss voltam, meg nett, meg ilyesfajta attribútumok birtokosa. nagyon régen éreztem már izomlázat úgy, hogy szándékosan idéztem elő. és tulajdonképpen nagyon kellemes érzés, főképp most, hogy így már nem az első "edzés" után vagyok.

a macska tüzel otthon és ez borzasztó élmény, nemcsak a gusztustalan dörgölőzése miatt, hanem leginkább a nyávogás, vagyis inkább vonyítás élményének megélése okán. nem is tudom, hogy fogom még napokon keresztül elviselni ezt. nem vagyok jóban ezzel a macskával. nagyon nem.

a hétvége szubsztanciáját nem lelem sehogysem a napokban. valahogy elvesztem az időérzékem azt érzem és tulajdonképpen ez érthető is, hiszen, ha az ember nem dolgozik, nem kell időben felébrednie, akkor valahogy nem számol benne a fogaskerék, nem akadnak a fogak, talán nincsenek is. lehet nem is pörögnek. fene tudja.

este valami buli lesz. valami névnapi.

péntek. nem mentem sehova sem este, csak itthon bambultam kifele a fejemből. biztos az eső miatt, meg nem tudom, de valahogy olyan elmélkedős volt a hangulatom és ebbe nem fért bele semmilyen móka s kacagás. meg egyébként is elfoglaltak voltak a barátaim:) milyen jól hangzik ez. na jó, az igazság az, hogy a szimplába benéztem a dórihoz, aki végre nem életúnt arccal csapolja a sört és ez még magasabbra emeli a csaposlistámon, bár igazából eddig is ő volt a legtetején.

olyan nehezen találom magamban az egyensúlyt, nehezen tudom most megítélni, mi a helyes, mit kell tennem. és most még csak akkor sem tudom megítélni, ha azt képzelem, hogy magam előtt ülve kérdem magamtól mit tegyek. nehéz az élet. illetve baromi egyszerű.

valaki más van most bennem, vagy talán mégis ugyanaz, de nagyon nehezen értem az észjárását. pedig kellene, sürgősen szót kellene értenem magammal.

hoppá, olyan remek volt tegnap megismerkedni nefrittel és galaddal, hogy egészen boldog lettem tőle, annak ellenére, hogy minimális kommunikáció folyt a csatornán.. mindegy is. csak akartam mondani.

egyébként meg mindenki bekaphatja. na jó, ez azért túlzás.

ma fejfájással ébredtem, ami csakis valami időjárás változást jelölhet, mert tegnap nem ittam. nem szeretném, ha még hidegebb lenne, így is alig bírom már. elvileg a téli szülötteknek kellene, de én valszeg selejt lehetek, mert egyszerűen gyűlölöm.
ó, de kár. elmúlt a nyár. őszre tél. nincs remény.

ma hasznosnak kell lennem. ez a napi célom, amit kitűztem ide magamnak a szemem elé, hogy lássam. és az is leszek. valahogy.

megnéztem éjjel a taxi madridot, mert akartam nézni valami filmet és épp nem ment semmi a tévében, és sokadszorra látva már nem is annyira tetszik. ezért nem jó többször megnézni egy filmet, kivéve, ha egy almadovar filmről van szó. haha. és most hogy említettem és eszembe jutott, már tudom is, hogy ma kikölcsönzöm mondjuk a kikát, és az nagyon jó lesz.

teremtő. milyen hülye szó.

ok, asszem most befejezem, mert nagyon unalmas vagyok.

eltűnt az imént elmentett postom a fene egye meg. ha mégis megjelenik valamilyen oknál fogva, akkor most ez unalmas lesz. de nem baj.
tegnap megbeszéltük a kedvessel, hogy befejezzük a dolgot. az éjjel azért még kommandóztam, felszöktem hozzá mezítláb a lifttől, hogy a mamája ne vegyen észre, majd hajnalban ki ugyanígy. vicces volt.
ma pedig csodálatos nap, illetve délután annával, kacagások és isteni libamáj gyuri bácsi grilljében.
és a reklámcégnél beljebb jutottam egy körrel.
most nem akarok többet írni. szótlan vagyok. szólító maradok.

tegnap kávézás után bementem a goren munkahelyére, ahol megmutatta, hogyan kell mindenféle html dolgokat ide-oda varázsolgatni. ezúton is köszönöm neki. jó volt egyébként, beigazolódott az elméletem, hogy a számítástechnikával foglalkozók nagyobb része kurva bénán gépel:) bocs goren:)
aztán meg a szódában ittunk, mert hideg volt, majd én kisebb veszekedés után az eklektikában kötöttem ki, ahol megint csak az lett, hogy iszogattam, pedig sima tejeskávé hangulatban indult a délután. jó volt, kifejezetten jó volt, még a legkedevesebb barátnőm is egészen kedvesen viselkedett velem, annak ellenére, hogy épp nem szeret. a goren, mint egy ovis, annyira izgult az esti találkozójától, mi pedig nevettünk rajta az annával.
aztán pedig szóda, ahol vártam az átkozott telefont az átkozott kedvestől, aki baromira nem kedves. és veszekedés.

nagyon, nagyon rossz érzés azt érezni, hogy valaki, akit az ember nagyon szeret, egyáltalán nem tartja őt fontosnak. vagy lehet, hogy igen, csak sok más dolgot sokkal fontosabbnak tart nála.
elegem van ebből, de nem bírok belőle kiszállni. kevés, de biztos szeretet valahogy kecsegtetőbb az egyedüllétnél. pedig milyen hülye ez a hozzáállás.

volt egyszer egy kutyám, egyetlen kutyám, a béla. aki nagyon okos volt és szép, azt hiszem tökéletes jószág. és a béla hihetetlen képességekkel rendelkezett, tulajdonképpen olyan volt, mint egy ember, mint egy remek barát. egyszer, mikor egyedül voltam otthon, mert az anyám kórházban volt, a nővérem meg a barátjánál, és épp valami szar nyálas filmet néztem a tévében, amitől természetesen sírva fakadtam, szóval ekkor a béla egyszer csak bedugta a fejét a szobaajtón, rámnézett, odaballagott a lábaimhoz, az ölembe hajtotta a fejét és a jobb lábát a lábamra tette. és úgy nézett rám, mint aki mindent, de mindent tud a világon. bölcs volt.

ha nagy leszek már nem akarok rákenrollsztár, vagy filmcsillag lenni.

megyek az utamon, ami nagyon sötét és amit nem ismerek. a fejemen egy bányászlámpa világít arra, amerre megyek. csak azt látom, nem látok mást ezen kívül. ha vannak mellettem barátok, akkor az ő bányászlámpáik is világítanak. így többet látok a sötétségbe burkolt útból, látom azt is, hogy másfele is lehet menni. nem biztos, hogy a másfele jó irány, de legalább látok alternatívát ugyebár. és ha nagyon nem akarok visszanézni, akkor egy barát/vagy nem barát még hátrafele is világíthat, ami mennyire hasznos, mennyire fontos néha kicsit látni azt is, ami volt. arra a következtetésre jutottam, hogy a bányászlámpa végtelenül fontos eszköz az ember életében.

összevesztem ma a macskával, akivel ugyan együtt alkom, mégsincs hozzá semmi közöm sem. általában szeretem a macskákat és ők is engem, mert mindektetten hagyjuk élni a másikat, a kellő tiszteletet megadva egymásnak, viszont ez a macska egy rémes alak.

szerintem leugrom az eklektikába. valakivel beszélnem kell. olyan néma vagyok egész nap, hogy az már őrjítő.
illetve volt egy kedves pillanat, mikor felcsengetett a kedves és viccesen úgy csinált az ablak alatt, mint rómeó, és mintha én lennék júlia. tényleg vicces ebben a forgalmi dugós utcában, ahol 1gyel mennek és dudálnak az autók, miközben a sofőrök folyton anyázzák a parkolóból kikecmeregni próbáló négykerekű mozgó tárgyakat. de a kedves édes volt. aztán hozott nekem wc-papírt a boltból. milyen egyszerű dolgok vannak, nem? milyen egyszerű az élet, nemdebár?

a múlt héten arra is rájöttünk a bíróékkal, hogy már nem divat a rövidítés, legalábbis nálunk már biztosan nem. hiszen sokkal szebbek a hosszú szavak. nem szebb a bugyinál a bugyogó (kriszta szerint bugyingó)? vagy a buzinál a buzeráns? hosszú szavak kellenek. szépek.

tegnap végtelenül szomorú voltam. olyan ritkán érzem ezt, szerintem még az is lehet, hogy nem éreztem ezt sohasem. mikor hazajöttem a szimplából, ahol a gorennel ittam, egyszerűen erőt vett rajtam a szomorúság. nagyon rossz egyedül lenni ebben az állapotban, ezt az egyet sikerült megtapasztalnom. mást semmit. lehet a gyilkos cápa 4 megtette a hatását:) pedig csak az első 10 percet néztem meg..

sikerült életem első kellemes állásinterjúján részt vennem. köszönet mariann-nak érte.

plusz egészen kémes vagok s ez rémes, mert nem veszem fel a tévés telefonokat. annyira hülye vagyok, komolyan. idióta.

azt érzem, hogy segitek a barátaimnak és alkalmazkodom hozzájuk és hogy igazából ez fordítva nincs így. nem jó érzés. azt érzem hogy tele van a tököm. azt érzem.

a péntek fenomenális este volt, igazából sikerült jól berúgnom a barátaimmal a szódában, ahol dóri nevű kedves pajtásommal filozofáltunk kellemesen. dóri kurva jó csaj, tényleg nagyon jó, és számomra érthetetlen okból nincsen pasija. nincsen senkije. de még csak kaladjai sem. végtelenül pesszimista. mindegy, ezzel itt most nem foglalkozom, de nagyon érdekes.
aztán meg nem is tudom mi volt, alvás volt jó részegen, kellemesen.

szombat az egészent más, olyan hatalmas fejfájás lett rajtam úrrá, hogy az leírhatatlan (hülye becherovkák), és ráadásul nem volt itthon kávé..nem is tudom hogy sikerült elnyomnom, de estére elszállt a dolog. és aztán eklektika, ami hosszú hónapok óta most igazán szórakoztató volt - egyrészt. másrészt meg önuralmat kellett gyakorlnom, és közben rájöttem, hogy igazából nem kell gyakorolnom, mert jól bírom a strapát. valahogy nagyon edzett a lelkem, vagy nem tudom. persze lehet, idővel előtörnek majd belőle a sérelmek, de most derekasan helyt álltam.

ma pedig a most már szokássá vált vasárnapi főzést gyakoroltuk a gorennel és az annával. anna rossz kedvű volt és ez nagyon nem volt jó, de gorennel diadalmasan főztünk a konyhában. ő is segített most, nagyon ügyes munkaerőnek bizonyult. és ez ráadásul ma egy komoly szellemi feladat is volt, mert itthon derült ki, hogy volt amit nem vettünk, volt amiből keveset vettünk és az is előfordult, hogy valami helyett véletlenül mást vettünk. de a végeredmény azt hiszem egészen jó lett. sokkal jobb, mint amilyen káosz volt a fejünkben az első 20 perc után.

lesz ma a kínai negyed a tv2-n és az jó. a dunán meg a skorpió megeszi az ikreket reggelire. azt hiszem tévézni fogok.

aki jobban szeret alulmarad és szenvedni kényszerül - ez a napi mottóm.

na most tudom csak részletesebben, illetve ráérősebben, ha szabad így. azt hiszem a tegnapi remek nap után kezdek depressziós lenni. kellene valahogyan ügyesen irányítani az életem és az a rossz, hogy tisztában vagyok azzal, hogy képes vagyok rá, csak egyenlőre nem megy. valahogy nem. ez a mai nap ez borzasztó volt, leszámítva a gorennel való kávézást a szódában délután és a kedvessel töltött pár órát. azt hiszem nem bírok most egyedül lenni, ami kétségbeejtő, mert mindig is ez ment a legjobban.

amikor nincsen kérdés, akkor nem lehet válasz sem.

a goren meg annyira kedves. utálja ezt, hogy lekedvesezem, de akkor is. és türelmes is, meg minden. nagyon jó társaság.

amszterdamban egyszer találkoztam egy faszival, aki nyílvánvalóan elmebeteg volt és kb kettő mondatonként énekelt valami jazzes beebopos cuccot és akkor ott azt gondoltam, hogy ő tudja mi az élet értelme. vagy ha nem is az értelmét, mert ez hülyeség, de mindenképpen jól érzi magát. a bőrében.

I've got the world on a string sitting on a rainbow got the string around my finger what a world what a life ooh I am in love! - ó, louis. subidap.
mantrázni fogom a jazzt. bele, bele a fejembe.

mosolygós. ez jellemzi talán legjobban a napot. voltam erre arra, elkísértem az annát a mafilmbe, ami tanulságos volt, legalábbis valmit tanultam. aztán meg a castróban kávéztunk, és annyira idegesít a castró, mert álmosító a zene, meg a fények, meg a sok egyforma pultos csaj. de jó volt egyébként, csak a körülmények voltak idegesítők kissé.
és este meg itthon, és ez volt a legjobb, egy remek este, miután a bíróékkal nem a szódában, mert ott tömeg volt, hanem a sixtusban találkoztunk és kacagtam sokat.

először a kedd éjjelről kellene írnom. először is eléggé berúgtam. a szódában a gorennel meg annával. így indult. és jó is volt egy darabig, de aztán a gorennel leléptünk, ő haza én az eklektikába. és az eklektikában nagyon rossz volt. kicsit jó és nagyon rossz. jó volt, mert megmondtam szilvinek, hogy annyira utálom és hogy ezért elnézést kérek, de soha nem volt még senki sem ennyire ellenszenves, mint ő. és hogy próbálok tenni ellene, de nagyon nehéz. ez jó volt, mert szeretem a tiszta lapokat. aztán pedig leültettem beszélgetni nagy nehezen a legjobb barátomat, aki egy telefonbeszélgetés miatt kb 3 hónapja nem szól hozzám. és nem szeret. szóval ez nagyon rossz volt, mert egyrészt nem beszélgetés volt, ugyanis ő beszélt és mikor én beszélhettem volna mindig talált magának teendőt.. másrészt meg mert nem lett eredményes a dolog. azt mondta nem a barátom és hogy nem is akar tenni semmit azért, hogy ez ne így legyen. rossz ilyen mondatokat hallani egy olyan ember szájából, akit baromira szeretsz.
no így telt a kedd éjjel, én elég részegen és szomorúan értem haza, majd jól elaludtam.

tegnap. tegnap az volt, hogy nagyon fájt a hasam, ezért semmit sem csináltam egyig. pedig annyi sok dolgom lett volna, de képtelen voltam mozogni. és azon filóztam akarom-e ezt a tévés macerát. ha valamit ilyen nehezen kezdek, azt nem is biztos, hogy el kellene kezdeni. most is ezen gondolkozom, mert intézkednem kellene. na mindegy, ez most nem fontos. a lényeg, hogy aztán egy nagyon kedves barátomnál ebédeltem, ami remek volt. kicsit kínos beszélgetést folytattunk, majd mentem vacsorázni. egész nap mások főztjét ettem. macinál is nagyon jó volt, egyrészt mert zseniális volt a kaja, másrészt meg mert ott volt a bíró, akinek hihetetlen dumája van. annyira szórakoztató, és csak egy sört kell a kezébe adni, máris ontja a dumáját.
szóval hát itt indult az este, ahol sört ittam, ami különös, legfőképp mert nem szeretem a sört és mert emiatt nem is szoktam inni. és ami a legviccesebb, hogy az este elején katona klári cd-t hallgattunk. komolyan mondom, úgy éreztem magam, mint valami nyugdíjasgyűlésen, kurva vicces volt.
aztán pedig szóda, ahol a goren nagyon spicces volt és tele volt szeretettel, és ölelgetett mindig. és próbáltak győzködni, hogy a nemi identitásom nem is az, aminek én gondolom, és ezt a dumát én olyan sokszor hallottam már, és mindig nagyon felidegesít és most is felidegesített, miközben azért szórakoztatott is a dolog. szóval ez a kis idegesség, ami keletkezett bennem valószínűleg olyan viselkedést idézett elő, amivel az is lehet, hogy bántottam egy kicsit a gorent, de azért azt gondolom, hogy valójában nem bántódott meg.
az nagyon rossz, hogy a zsófi ilyen látványosan utál, de feladtam minden kísérletet arra irányulván, hogy ez másképpen legyen. mondhatnám azt is, hogy leszarom. szar, de nem teszek semmit sem ezellen mostmár. egyrészt már semmiféle hajlandóságot sem látok a másik oldalról hasonló esetben, másrészt meg mert valószínűleg nem is olyan fontos nekem a dolog. ha nem kedvel, hát legyen. én biztos nem ülök oda kedvesen, hogy szerezzek magamnak megint egy kurva kellemetlen és szar estét.
nos hát, basskeyről el is feledkeztem, aki annyira remek dumát nyomott a gorennek, aki le se szarta, sőt szerintem zavarba is esett olykor a csudálatos udvarló rigmusok hallatán:) mindegy is ez, de nagyon mókás volt akkor.
most meg missy elliottot hallgatok és ez egész jó reggeli muzsika, rájöttem. sose hallgattam még missy elliottot reggel, lehet ez volt a baj.

voltam tévében. idegesít ez a tévés dolog, be kell valljam, valamiért nem szeretek ott lenni. lehet időközben megszokom, de igazából nem is akarom megszokni. de dolgozni kell, mert pénz kell. azt mondják és tulajdonképpen így is van.

most viszont zseniális, örömteli dolog történt velem. rátaláltam egy emberre, akit nagyon régen össze-vissza kerestem és most megtaláltam, illetve egy emil címet találtam, ami hozzá van rendelve, és ez remek, boldoggá tesz. miközben ez a valaki valszeg nem is emlékszik rám és valszeg neki nem is volt olyan fontos évekkel ezelőtt az a találkozás, mint nekem.. vannak ilyenek, tudom. de írtam neki és ez éppen elég, mégha nem is válaszol, elég csak ez a tudat. beteljesedett a történet. megnyugvás. remek.

szóval ez a kedd továbbra is jó. nem hiszem, hogy változni fog. érzem, hogy ez egy csudás nap lesz elejétől a végéig.

kedd

a keddeket általában nagyon szeretem. a ma reggelem egyébként is zseniális volt eddig, készítettek nekem reggelit, meg kávét, és utána hatalmasat sétáltam ebben a szép napos időben, kaptam egy telefont, hogy tetszik amit írtam, és ez is nagyon jól esett ám. csupa kellemes dolog eddig. remek.
elgondolkoztatott a zabhegyezőről folyó kommunikáció a bass oldalán. én salingert nagyon szeretem, és biztos vagyok benne, hogy a zabhegyező a legrosszabb, amit írt. a franny és zooey valóban remek és a magasabbra a tetőt ácsok, de nekem a legkedvesebbem az ilyenkor harap a banánhal a 9 történetből. csudajó, nem beszélve ginnie mannoxról, meg a teniszlabdagyáros kislányról és egyáltalán. én szeretem salingert. sokat jelentettek nekem a történetei.
mindjárt mennem kell a tévébe, amitől kicsit félek is, meg nem is. azért valószínűleg jó lesz. remélem, hogy jó lesz.

tegnap egy nagyon kedves ismerősöm lelkét ápolgattam az eklektikában. nem művelt lány, nem tanult. viszont olyan alapvető bölcsességeket képes megfogalmazni, hogy elönt mindig a csodálat, mikor egy-egy ilyet elkapok. tegnap nagyon nem volt jól. sírt is, meg úgy elege volt mindenből. azt hiszem sikerült megnyugtatnom kicsit.

mi volt még tegnap, nem is nagyon emlékszem már. csuda jó este. és most megújult erővel nézek a kedd szemei közé. kedd.
küszködve kínnal
kemény karod kitárja
kulisszád. keresem
képed korrigálva
kategóriám kordonját
kell kontroll.

megint hazudott

a kedves. nem is tudom megmagyarázni, leírni, hogy milyen érzés. tényleg nem. pedig nagyon szeretném, mert ha leírnám mondjuk ide, akkor lehet, sokkal egyszerűbb lenne minden. lehet látnám és azonnal felismerném mi a teendő. nem tudom. nem tudom. nem értem.

egyébként meg kurva jó este volt a tegnapi, kajáltunk nálam, meg iszogattunk és minden nagyon kellemes volt. a kedves is, ezért nem értem ezt az egészet.

aztán az éjjelem is fantasztikus volt, a mai napom meg úgy telt, mintha 10 éves lennék, mintha gyerrmek újra. infantilis örömmel mászkáltam a városban és csuda jó volt, komolyan. nem tudom viszont mi lesz este, mert most elég kellemetlen a közérzetem.

az anna baromira beteg. sajnálom szegényt, mert nem tud nyelni. nyelni pedig kell. bár ma már jobban van, tehát van remény a gyógyulásra mindenképp.

a történelem tanárom annak idején mindig verseket tanított nekünk. volt egy lao-ce vers is, amiből már csak ennyire emlékszem:
bolyhos fűz nyílt mikor mentem
hull a hó most nagy pelyhekben
étlen szomjan mendegélek
nem tudjátok, hogy mit érzek.

hogy nőne gitár a méhedbe oszt a rák pengetné.. - mondta egyszer erzsi mama egy kuncsftnak, aki lelopottócskaszarozta a virágjait.
szociálisan érzékeny vagyok, amit anyámtól örököltem és ezúton köszönöm is neki. van egy csomó ilyen mama, meg néni az életemben, akiket valahogy megszerettem. az egyik közülük erzsi mama, aki roma virágárusnő. szülővárosomban él, és mindig vettem tőle virágot, meg adtam neki cigit. ugyanabba a kocsmába jártunk és gyakran ültettem le az asztalomhoz, ahol remekül csevegtünk mindig.
a másik nénim, az margit. margit néni otthontalan, úgy két évvel ezelőtt befogadtuk őt a legjobb barátommal a munkahelyünk raktárhelyiségébe. volt ott neki zuhany, meg vittünk neki ruhát, cipőt, kaját.. és remek volt, olvastam fel neki mindig az aranyemberből, mert az volt a kedvence. és éjjel-nappal petőfi rádiót hallgatott. és ha hajvágás után megdicsértük csak úgy csillogott kacéran a szeme. büszkén.
volt még egy teri néni is, akit ugyancsak a legjobb barátommal szedtünk össze egyszer a nagymező utcában, ahol az iránt érdeklődött milyen közlekedési eszközzel juthatna el a lánchídhoz, hogy jól a dunába vesse magát. nagyon beteg és még annál is soványabb néni teri néni, gyorsan leültettük, megetettük és bevittük egy orvosi rendelőbe, hogy beutaltassuk kórházba. őt mondjuk azóta nem láttam, de remélem nem a lánchíd volt az utolsó útja. remélem van még neki sok-sok útja.
az a helyzet, hogy jön a tél. némely barátom olyannyira depressziós, szerintem elképzelni sem tudom, mit érezhetnek ezek az öreg barátaim ilyenkor. margit nénit szoktam látni az ötödik kerület különböző pontjain, a boltoknál, ahol jön fel a meleg a rácsok között.. valószínűleg erzsi mama is járja még az éjszakát.
egyszer a castro és ráday utcabeli virágárus nénit meg átvittük dzsippel a zöld pardonhoz, azt hiszem tökéletes látvány volt a szemlélőknek. nyitott tetejű dzsip anyós ülésén ült a fonott hajú, biciklis nadrágos högy, ölelve virágjait. ráadtunk egy napszemüveget, aminek baromira örült, és hangos zenei kisérettel indultunk az útnak. mosolygott, gyönyörű volt. a ZP előtt kiszállt, hihetetlen eleganciával, megköszönte a fuvart és indult dolgozni.
pygmalion. csudijó.

I put a spell on you

nos hát. péntek estém elég érdekes volt. egészen jól indult és igazából jó is volt végig. és tanulságos is. a goren mesélte arrébb, hogy szó nélkül leléptem, ami azért nem egészen így van, mert már majdnem egy órával lelépésem előtt mondtam, hogy mi várható. de igazából ez mindegy is azt hiszem, időben el kell hagyni a süllyedő hajót, legalábbis abban az esetben, ha a mellékelt ábra azt mutatja nem tudjuk megjavítani azt.

tegnap pedig borzasztó lustulás uralkodott el rajtam. miután krumplis tésztát készítettem lakótársamnak és kedvesének gyakorlatilag semmiféle érdemleges dolgot nem tettem. feljött a kedves és nem volt jól, ezért körülbelül 3 adódó programot lemondtunk, aminek kifejezetten örültem s helyette televízióztunk. nem volt rossz, komolyan.
anna azt hiszem megsértődött, amit egyáltalán nem tudok megérteni, vagyis talán még megérteni csak-csak, csak valahogy nem látom a dolog értelmét mégsem. valahol kicsit elszomorít a dolog, egyenlő pályák, egyenlő esélyek. illetve pont az nem. tényleg szomorú, mert fontos.

most meg uszodába mentem volna, de nem megyek, mert telefont várok. úgyhogy kávét iszom és macskát dédelgetek, ami feletébb kellemes.

I put a spell on you 'cause you're mine you'd better stop those things that you're doin' honey I ain't lyin' no - egész nap ezt a refrént dúdolgatom.

kicsit becsíptem

ma is. átutalás iz ólrájt, de most annyira képtelen vagyok bármit is kiáramoltatni magamból, hogy csak egy rövid kis apróságot tételezek fel itt.
szó mi szó, dó mi dó.